Az eredetileg fotográfus, majd videóművész, New Yorkban élő rendezőnő filmjének kerettörténetét az 1953-as, a CIA által végrehajtott iráni puccs adja. Az amerikai és a brit titkosszolgálatok a demokratikus keretek között megválasztott Moszadek-kormány hatalmát döntötték meg, amiért a miniszterelnök vezetésével Irán államosította az 51 százalékban Nagy-Britannia tulajdonában levő Angol-Iráni Olajtársaságot (AIOC).
A filmben ez ellen tiltakozik Munis, (Shabnam Toloui) amikor értesül Londonnak az iráni olaj bojkottjára való felszólításáról és az egyik tankerhajó elfogásáról. A történet szempontjából Munis játssza a főszerepet, aki csatlakozik az olajtársaság államosításában elévülhetetlen érdemeket szerző, Moszadek-párti, de a puccs után betiltott és üldözött Tudeh-párthoz; a nő barátja oldalán segíti a kommunisták propagandakampányát, s többek között röplapokat helyez el a lakóházak bejáratainál.
A film négy, egymásnak idegen iráni nő hányattatott, később összefonódó sorsáról szól, aki a monarchiába átfordult közel-keleti országban keresi boldogulásukat. A férjétől teljesen elidegenedett Fakhri által újonnan vásárolt külvárosi házánál találnak menedéket a különböző okokból a társadalom szélére száműzött nők, név szerint Munis, Fakhri, Zarin (Tóth Orsolya) és Farrokhlagha (Arita Shahrzad).
A rendezőnő Shahrnush Parsipur azonos címet viselő művét vitte vászonra, amelyben végig tetten érhető a művész fotográfiai érzéke, valamint a vizuális művészet terén alkalmazott, bravúros technikai megoldásai ? azonban pontosan az a film előnye, mint a hátránya: az esztétika, az érzelmek, a látvány (álmok, repülés) túlságosan is a történelmi mondanivaló kárára mennek. Azon túl, hogy a Nők férfiak nélkül hiteles kordokumentum, keveset tudhatunk meg az 1953-as sorsfordító, végső soron az 1979-es iszlamista forradalomnak előkészítő események utáni korszakról, illetve a nők társadalmi problémáiról.
