Persepolis háromszor: az iráni Marjane Satrapi önéletrajzi ihletésű képregény-sorozatának első kötetét a Nyitott Könyvműhely Kiadó jelentette meg néhány hete, a képregényből készült film a közelmúltban zajlott Anilogue animációs filmfesztivál nyitófilmje volt, a Cirko-Film jóvoltából pedig már a hazai mozikban is látható a Cannes-ban a Zsűri Nagydíjával jutalmazott alkotás. A Párizsban élő képregény-rajzoló és meseillusztrátor, Marjane Satrapi a Persepolisban azt mutatja meg, mit jelentett számára gyerekként Iránban az iszlám forradalom kitörése, az Irak-Irán háború, és a mindennapokat átható diktatórikus kontroll. Hogyan élte meg a napról-napra súlyosbodó erőszakot, a szélsőséges vallási fundamentalizmust, szerettei halálát, hogyan tanult túlélési stratégiákat, hogyan szállt szembe a mindent átható hazugsággal.
Bár utólag egyértelműnek tűnhet, hogy Marjane Satrapi képregényéből éppen animációs film született, nem az: az Anilogue filmfesztivál lapjából kiderül, hogy számtalan egyéb ajánlat érkezett a Párizsban élő iráni képregény-rajzoló és illusztrátor részére: "A képregénynek már megjelenése pillanatában óriási sikere volt, és rengeteg filmes ajánlatot kaptam, különösen azután, hogy a könyv az USA-ban is megjelent. Ajánlottak egy Beverly Hills 90210 jellegű TV-show-t, aztán egy mozifilmet, melyben Jennifer Lopez játszaná az anyámat, Brad Pitt az apámat, ilyenek. Kész őrület volt." (Marjane Satrapi). Végül aztán Marjane Satrapi Vincent Paronnaud forgatókönyvíróban talált megfelelő társra, filmjük pedig hű maradt az eredeti képregényhez. A Persepolisban nincsenek 3D-s trükkök, rafinált kunsztok, elég az egyszerű, picit gyerekes, fekete-fehér képi világ, és a fordulatos életút. Nagyszerű, hogy szinkron helyett feliratos a fim, hiszen a figurák a legjobb francia színészektől kölcsönözték a hangjukat, mint Catherine Denevue, Chiara Mastroianni vagy Danielle Darrieux, a film tempóját pedig nagyban befolyásolja és élénkíti a zene, mely szinte szabadság-indulóként hat egy-egy jelenetben.
A Persepolis egy francia reptéren kezdődik, és oda is kanyarodik vissza, ahol a mogorván cigarettázó Marjane felidézi gyerekkorát, mielőtt elindul, hogy megteremtse új életét, (egyébként kizárólag ez a kerettörténet színes, különben fekete-fehér az egész film, hasonlóan a képregényhez). A lány emlékeiből kiderül, hogy gyerekkorában is nagyon vagány volt, olyan harcias kis ember, akinek mindig megvan a véleménye a körülötte zajló eseményekről, és ezt minden lehetséges alkalommal hangoztatja is, ha megbántják, kiáll magáért, sőt, néha még egy fülest is lekever a piszkálódóknak. (Nyolc évesen pontosan ilyen barátnőre vágyik az ember, sőt, később is!) Marji a kötelező kendő alatt is punknak készül, dugikazettákat vesz a sarkon, és minden további nélkül beszól a tanárnőjének, ha az hazudik. A liberális iráni családban felnövő kislány életében két olyan ember van, akiket feltétel nélkül csodál: egyikük a mindig csodás jázminillatot árasztó nagymama, aki arra biztatja, hogy minden helyzetben legyen hű magához, a másik pedig Anush bácsikája, aki évekig ült politikai fogolyként. A heves temperamentumú, igazságszeretető, bátor kislány prófétának készül, kimerítő beszélgetéseket folytat Istennel, egészen addig, míg Isten el nem követi azt a hibát, hogy megfeledkezik Anush bácsiról, akit kivégeznek a börtönben. A film egyik legszebb képsora az, amikor Marji utoljára találkozik bácsikájával, aki a csótányokkal teli cellában büszkén megpörgeti a kislányt, kedvesen megdicséri szép ruhájáért és egy
kenyérbélből készült hattyút ajándékoz neki. Amikor az Irak-Iráni háborúval a bombázások mindennapossá válnak Teheránban, a belső ellenőrzések pedig még vérengzőbbekké, Marji szülei úgy döntenek, hogy nagyszájú, túlságosan vakmerő kislányuk Bécsben tanuljon tovább. Marjinak új barátai lesznek (akiket éppolyan ironikusan szemlél, mint honfitársait), megismeri a 80'as évek bécsi éjszakai életét, ráköszönt a szerelem, mely majdnem tönkreteszi őt. Az iráni kamaszlány otthontalanná válik, bizonytalan, magányos és honvágy gyötri, így végül hazamegy Teheránba, ahol megpróbál normális életet élni, beiratkozik egy művészeti iskolába, és férjhez megy. De Irán nem öleli keblére az elkóborolt vándort, a lánynak nap mint nap szembesülnie kell azzal, hogy képtelen szabadon élni hazájában, ezért Franciaországba repül, hogy új életet kezdjen.
