Az iráni Majid Barzegar első filmjére ugyanis nem igaz semmi abból, amit a Titanic Filmfesztivál rendszeres látogatója ? vagy a közel-keleti ország filmművészetének más kútfőt talált ismerője ? kapásból felsorolna, ha meghallja az ?iráni film? hívószót. Az Esős évszakokban nem, hogy rendszer- vagy társadalomkritika nincsen, de ha elhinnénk, hogy a lányok fején a kendő a hideg vagy az eső ellen szolgál, játszódhatna Amerikától Kínáig akárhol ? sőt a helyszínek képi világa, a drága bútorok vagy a hatalmas plazmatévés házimozi rendszer meg a benne üvöltő amerikai metálzenekar miatt kifejezetten ?nyugati? benyomást kelt. Emellett nincs meg benne az a különös, sokszor esztétizáló világlátás sem, ami oly sok iráni filmből visszaköszön. Mindez önmagában persze teljesen érthető: nyilván nincs ország, ahol csak azonos világképű emberek forgatnak filmet azonos indíttatásból. A probléma csak a körülményekkel van: Barzegar filmje a fentiek nélkül túlságosan átlagos a fesztiválszerepléshez.
Az Esős évszakok egy kamaszról szól, aki egyedül él egy nagy lakásban, mivel a válófélben lévő szülők a válóper előtti időszakra mindketten kiköltöztek onnan. (Meglehetősen hiteltelen alapszituáció ? jobb nem fennakadni rajta, hiszen ez még csak az első tíz perc történése.) Sina tipikus idegesítő kamasz, aki nem kommunikál a szüleivel, még a telefont sem veszi fel, ha hívják, ha muszáj, egy-két szóban letudja mondandóját ? a figura hiteles (értsd: idegesítő) ábrázolása nem segít megszeretni a filmet. Sina mindaddig nem tud mit kezdeni szabad napjaival (amely napok nem lennének olyan szabadok, ha nem kerülné az iskolát), míg nem találkozik egy valamivel idősebb lánnyal, aki fedél híján beköltözik a lakásába ? innentől már társaságban nem tud mit kezdeni a szabad napjaival. Nem mondhatni, hogy beleszeret a lányba, de megnyílik előtte és megbízik benne ? közben komótos, indokolatlanul részletes, hiánykitöltőnek tűnő jelenetek során lassan kiderül, hogy Sina korábban egy haverjával egy zűrös ügybe keveredett, ami miatt évek óta elszedik így vagy úgy, legálisan vagy illegálisan megszerzett pénzét.
Ennyi. Persze az a néhány érzelem, ami felbukkan, mind szépen van ábrázolva, Navid Layeghi Moghadam ösztönös tehetséggel telíti meg az idő múlásával Sina figuráját különféle érzésekkel ? bizalommal, szomorúsággal, tanácstalansággal, kétségbeeséssel és ezek vegyületeivel ?, s szép a film visszafogottsága, válaszok nélkülisége is. Ám ez a pár érzelem nem tölti ki még a 86 perces játékidőt sem, és a történet sem érdekes eléggé ahhoz, hogy elvigye a filmet. Első rendezői próbálkozásnak nem rossz az Esős évszakok ? de egy nemzetközi fesztiválra kevés.
