Hányféle történet rejlik egy-egy fotóban? El lehet-e mesélni életeket egy-egy kép alapján? Mit sűrít magába egy sajtófotó? Hogyan tehet széles körben láthatóvá egy-egy szimbolikus történetet egy sajtófotó és/vagy egy irodalmi alkotás? Ezeknek a kérdéseknek járhatunk utána tíz szerző, Darvasi László, Grecsó Krisztián, Nagy Gabriella, Németh Gábor, Szabó T. Anna, Szécsi Noémi, Szöllősi Mátyás, Térey János, Tóth Krisztina és Totth Benedek segítségével, akiket arra kértek a szervezők, hogy írjanak rövid prózát az exponáláskor lezárt történetekből.

A 2017-ben készült fotókon, sorozatokon a mélyszegénység, a tüntetések, a gyász mellett a hősies helytállás, a humor és az életöröm is megjelenik, tükörként elénk tárva mindazt, ami az előző évben velünk, körülöttünk történt. A fotóriporteri szakma legnagyobb hazai bemutatkozásán, a Magyar Sajtófotó Kiállításon ? melyet már öt éve a Capa Központban tekinthet meg a közönség ? idén is sok téma ismerős lehet, ezeket azonban mindig új nézőpontból, más módon láthatjuk az adott tárgy sajátosságainak és a fotográfus szubjektív látásmódjának függvényében. A képekhez kapcsolódó irodalmi művek olvashatóak lesznek a Könyvesblog és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ weboldalán is.


bielik_istvan___kilakoltatas_600x400.png
Bielik István: Kilakoltatás

Ugyanebben a témában nyílt pályázat is indul: a kiválasztott fotók ? Kummer János Faluház, Rakó Alex Jelenés, Balogh Zoltán Éjjeli menedék, Földi Imre Vizioroszlán és Bielik István Kilakoltatás című műve ? inspirálta, legfeljebb 1 flekk (1500 karakter) hosszúságú kisprózai alkotásokat várnak a jelentkezőktől. A résztvevők feladata ugyancsak az, hogy rávilágítsanak a sajtófotók komplexitására, a bennük rejlő lehetséges történetekre. A fotósok és az írók a saját eszközeikkel a minket körülvevő problémákról, kérdésekről és örömökről mesélnek, ezzel lehetővé téve a folyamatos párbeszédet életünkkel, környezetünkkel kapcsolatban.

A pályázatra kizárólag korábban meg nem jelent, eredeti művel lehet jelentkezni, az internetes közösségi oldalakon vagy blogokon már publikált írás nem elfogadható.

A pályaműveket az info@margofeszt.hu címre várják ?KÉPALÁ? tárggyal 2018. március 22-én, 23:59-ig. Minden beérkezett alkotás felkerül a Margó Irodalmi Fesztivál Facebook-oldalára.

A műveket a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a Margó Irodalmi Fesztivál és a Könyvesblog delegáltjaiból álló szakmai zsűri fogja elbírálni. A pályázat győztese e-mailben kap majd értesítést, nyereménye pedig egy Kindle e-könyv-olvasó, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Margó Irodalmi Fesztivál ajándékcsomagja lesz, valamint pályaműve megjelenik a Könyvesblogon.


balogh_zoltan___ejjeli_menedek_600x399.png
Balogh Zoltán: Éjjeli menedék

A felkért szerzők írásait, valamint a nyílt pályázat nyertesének szövegét 2018. április 5-én a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ rendezvénytermében (volt Tivoli Színház) rendezett irodalmi esten hallhatják először az érdeklődők. Az eseményen való részvétel ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben történik!

A KÉPALÁ eseménnyel és pályázattal, valamint a Magyar Sajtófotó Kiállítással kapcsolatban minden információt megtalálhatnak a Margó Feszt és a Capa Központ weboldalán (www.margofeszt.hu , https://capacenter.hu/).

Antal Lilla

Forrás: Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár Facebook-oldala