Hemingway háború iránti lelkesedése nem meglepő, hiszen anyai nagyapja az amerikai polgárháborúban harcolt. Édesanyja egy uralkodó természetű, a protestáns erkölcsöket betartó asszony volt, így Hemingway közelebb állt a természetbarát orvos apjához. Chicago egyik külvárosában, Oak Parkban született 1899. július 21-én, itt kezdődött az élővilág és a messzi, elszigetelt tájak iránti vonzódása. Középiskoláiban kitűnő eredményeket ért el angolból és más humán tantárgyakból, de ezek mellett jeleskedett úszásban, ökölvívásban és amerikai futballban is. Egyetemre nem jelentkezett, helyette inkább újságíró lett a The Kansas City Starnál. Itt tanulta ki az írói pályáját meghatározó stílust: ?Írj rövid mondatokat és paragrafusokat. Használj erőteljes angolt. Légy pozitív, ne negatív.?
Katonaként szeretett volna részt venni az első világháborúban, de az orvosi vizsgálaton fény derült rövidlátására, így csak a Vöröskereszt önkénteseként szolgált az olasz fronton. Már az első munkanapján találkozott a háború brutalitásával, amikor egy felrobbant lőszergyár dolgozóinak maradványait kellett összeszednie. Ez az élmény az A Natural History of the Dead című írásában maradt fenn. Fossaltánál utánpótlás szállítás közben egy repeszgránát eltalálta a lábát, így véget ért gépkocsivezetői beosztása. A milánói kórházban kapott új munkát, ahol megismerkedett és beleszeretett egy amerikai ápolónőbe. Ez a románc a Búcsú a fegyverektől című regényében lett fontos motívum.
Első feleségével Párizsban élt, innen tudósított a görög-török forradalomról. Csatlakozott a modern, párizsi irodalmi mozgalomhoz, amely főként önkéntes száműzetésben élő amerikai fiatalokból állt. Megismerkedett Gertrude Steinnel, aki a mentora lett. A csoportot az elveszett nemzedéknek hívták, Hemingwayből, F. Scott Fitzgeraldból, Ezra Poundból, T. S. Eliotból és más írókból, költőkből állt, akik a háború miatt kiábrándultak az amerikai álomból. Hemingway első irodalmi munkája a Három elbeszélés és tíz vers Párizsban jelent meg. Feleségével visszatért az Államokba, ahol A mi időnkben című novellasorozat publikálásával elkezdődött amerikai írói karrierje. Az irodalmi szcéna elfogadta minimalista stílusát, így megnövekedett írói önbizalma. A franciaországi élményeiről, és az ott élő barátairól szól első regénye, A nap is felkel, ami Európában és Amerikában is nagy sikert ért el.
A legismertebb novelláját, A bérgyilkosokat tartalmazó Férfiak a nők ellen című novelláskötete 1927-ben jelent meg. Rá egy esztendőre második feleségével a floridai Key Westre költöztek, hogy új életet kezdjenek. Itt írta műveinek 70 százalékát, s a háza ma már emlékmúzeumként várja látogatóit. Az eseményt beárnyékolta Hemingway apjának öngyilkossága, ami bekerült az Akiért a harang szól című regényébe. 1933-ban a Serengeti síkságon vadászott, az ottani élmények három művet inspiráltak: Green Hills of Africa, The Snows of Kilimanjaro és a The Short Happy Life of Francis Macomber.
A spanyol polgárháborúról a helyszínről írt beszámolókat, majd a második világháborúban Kuba partjainál a német tengeralattjárók felkutatásában segítette az amerikai haditengerészetet. Haditudósítóként részt vett a normadiai partraszállásban, ahol újra megsérült. Elsőkként vonult be Párizsba egy francia partizáncsapat parancsnokaként, amiért először hadibíróság elé állították, majd kitüntetést kapott. A háború után visszatért Kubába, ahol megírta Az öreg halász és a tenger című, Pulitzer- és Nobel-díjjal jutalmazott regényét. Utóbbi elismerést nem tudta átvenni, mert repülőgépével az afrikai Murchinson-vízesésnél lezuhant, és súlyosan megsérült.
Műveire jellemző a tömörség, és a jéghegy-elvnek nevezett írói stílus, azaz a mindenféle díszítettség nélkül megírt történet csak egy része a valós tartalomnak, amely a felszín alatt rejtőzik. Világszemlélete férfiközpontú, pozitív tulajdonság a bátorság és a helytállás, míg a gyávaságot elítéli. A halál minden írásában megjelenik, de ez nem dicsőséges elmúlás, hanem a puszta valósággal és a dolgok értelmetlenségével szembesít.
Utolsó éveiben Idaho állam Ketchum nevű városában kezelték magas vérnyomását és depresszióját. Az elektrosokk terápiák szorongásán nem segítettek, de a memóriája romlott tőlük, ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1961. július 2-án, 69 évesen fejbe lőtte magát.
