 |
A legmegnyugtatóbb könyvheti könyvem Ha Oraveczet olvasok, mindig nagy nyugalom száll rám. Oravecz Imre új kötete bölcs könyv, illúziók nélkül tudomásul veszi az ember feladatát, lehetőségeit: Az ember felkel, felöltözik, / fát hoz be, / tüzet rak haladéktalanul hozzálát napi teendői végzéséhez, // nem sietteti, / de nem is késleltei a halált.
Ken Kesey azt írja, hogy az emberben egyensúlynak kell lennie, mint egy haikuban. Magyar nyelven ebben kötetben olvastam a legjobb haikukat. Egészen eddig a kötetig kételkedtem benne, hogy magyarul lehet és érdemes haikut írni. Oravecz Imre bebizonyította, hogy lehet. Hadd hozzak erre néhány példát: "Szélcsinálta hópáholy a szerbtövis mögött. / Egy egér két lábra állva kémlel ki belőle" (Nézőtér); "Ujiszkóban az erdő alatt, a magaslestől lőtávolságra van egy etető" (Vesztőhely); és végül: "Patanyomok a hóban a galagonyabokorig / és vissza. / Itt fordult meg a szarvas, / mikor kijött az erdőből" (Végpont).
A Halászóember nagy formái után Oravecz figyelme ebben a kötetben a kis formák felé fordult. De ez nem azt jelenti, hogy a Héj minimalista verseit ismételné meg - épp ellenkezőleg, a Héj poétikájával ellentétes költészet ez. Míg a szavak a Héj-ban csak a dolgok héját, kérgét érintették, addig A megfelelő nap-ban a szavak átjutnak a héjon.
Ezt az írásmódot leginkább Han Shan írásával jellemezhetném: Han Shan, a Tang-dinasztia korabeli kínai remete-költő elvonulva élt a Hideg-hegyen, és verseit sziklafalakra, fák kérgeire véste; halála után másolták őket papírra a hegy lábánál élő szerzetesek. Ő igazán elmondhatta, hogy beszéde-írása nem a beszéd héja csak, mert miközben írt szó szerint kivéste a kérget, áttörte a héjat.
A buddhizmus vágynélkülisége sokszor megjelenik ebben a kötetben: "Sokfélére áhítoztam életemben, / most, hogy rám szakadt az öregség, / már csak azt szeretném, / hogy ne kívánjam azt, / amire vágyom" (Öregedő férfi óhaja); vagy "Ne ragaszkodj semmihez, / ereszd el a hegyet, a rétet, az alkonyt, a rigókat, a tücsköket, / szakadj le a világról, / légy szabad, / mire menned kell" - írja a Felhívás hátrálásra című versben. Ez a buddhista vágynélküliség, ha emlékezetem nem csal, Oravecz költészetében először az 1972. Szeptember című kötetében jelent meg először. Meglepett, amikor Oravecz egy versében azt írta, hogy nem tud megbocsátani régi szerelmének azért, mert az eltiporta benne, ami szerelmi költészete lett volna. Szerintem az 1972 a legtisztább szerelmi költészet.
Ezek a versek tovább viszik Ryokan hangját, akit magyarul Oravecz kitűnő fordításában olvashatunk. Oravecz többször bújik a vándorló, szabályokra fittyet hányó remete-költő, Ryokan alakjába: Ryokan öregkorában, Ryokan beköltözik a faluba. A megfelelő nap verseiben beszélő személy poétikai szituáltságára nézve gyakran "post-humus" beszél, vagyis egy halott szemszögéből, ezért sokszor sírfeliratszerűek ezek a művek. Ilyen a kötet utolsó verse A halott tájékoztatja az élőket: "ebben a házban laktam, / ezen az ablakon néztem ki, / ebben az ágyban aludtam itt voltam köztetek."
Ez a halál utáni állapot egyszer transzcendensen jelenik meg, mint a Túl-ban: "egy résen át felemelkedem, / paradicsomi völgy lesz, zöld hegyek övezte hová megérkezem, / már vár anyám, / és sétálni indulunk a csillagon", máskor szigorúan materiálisan, mint A kíváncsiság kielégítése című darabban: "kihúzom a kályhából a hamuval tele tálcát belemarkolok a hideg, szürke porba: tesztelem a leendő halmazállapotot."
Oravecz Imre új kötetének olvasásához bármelyik nap megfelelő.
(Jelenkor Kiadó Pécs, 2002)
|
