 |
| Mint az előre látható, rendre elhárulnak az Európai Unióhoz való csatlakozásunk adminisztratív akadályai, a folyamat halad a maga útján. Lezárultak és lezárulnak a viták és az alkuk. Amikor az EU-támogatáson huzakodtak az országok és az Unió, a sokszor kisstílűnek tűnő számszaki fejtegetések mögött robusztus tény húzódott meg. Egy birodalom, vagyis az EU, olcsóbban még nem vett meg egész világokat, kultúrával, emberek (termelők és fogyasztók) tömegeivel, s vásárolt ezzel irdatlan értéket és potenciált. Hogy ez csaknem tiszta nyereség a számára, az nyilvánvaló. Tehát minden alkudozás csak a legrövidebb távú ügyvitelt érintő, gyakorlati erőfeszítés. Ami mögötte történik, az magasan fölötte áll. Modellnek vehetnénk az - amúgy az átfogó folyamatba illeszkedő - német egyesítést, gondjaival és üdvös hatásaival együtt. Annak igazi mérlege is magasan fölötte áll mindennemű pénzügyi matematikának, pedig a német világ csupán ideiglenesen szétszakított, de különben hasonló kultúrszférákból áll. Ezzel szemben Európa középső régiójának csatlakozása egy korábban soha nem volt egységhez csaknem tucatnyi új kultúrát ad, például gyönyörű nyelveket tesz hivatalossá. Külön-külön minden nemzet viszi a magáét, s az előzmények okán visz valami hasonló, nemzetfölötti tartalmat is. Mikből áll ez? Viszony a szomszédsághoz. Munkamorál, invenció, népi létmódok. Legendárium. Viszony a valláshoz. Általános életmód, egészség. (Horribile dictu: genetikai állomány.) Ipartörténeti és mezőgazdasági adottságok és lehetőségek. Sajátos viszony a nemzeti léthez, közelebbi és nagyobb távú történelemhez. A népek tehát - köztük a magyar is - önmagukkal viszik történelmük összegét. Ez persze eddig sem volt magánügy, de mostantól egyenesen közös ügy, közös felelősség és szabadság. Hisszük, hogy üdvös történelmi fejlemény ez, a legnagyobb horderejű Szent István kora óta. Akkor nomád népből eurokonform, letelepedett néppé, országban (sőt országokban) élő nemzetté váltunk, s e betagozódást a jövő nemzedékekért hozott sok áldozat, megrendítő, alapvető kulturális átalakulás kísérte. Az azóta eltelt ezer esztendő lényegében nem sokat változtatott létezésünk keretein: Magyarország teljes vagy - birodalomba illeszkedve - viszonylagos önállóságban létezett; átszabták sokszor, terjeszkedett és összehúzódott; szövetségi szférákhoz sorolták és átsorolták. Most pedig a számunkra megnyílt lehetőséggel és Európa történelmi trendjével összhangban, de szuverén döntésünk értelmében csatlakozunk egy magasabb államhoz, egy szövetséghez. Egymáshoz kapcsolódó változások következnek, amelyeket sok esetben még közvetlen közelről sem látunk világosan. A kultúra számára a szentistváni kalíberű megrázkódtatás tulajdonképpen már zajlik. Egészen más dolgot jelent akár rövid tíz év múlva is magyarnak lenni, mint ma. A magyar kultúra több lesz, és az európai kultúra a magyar kultúrával több lesz. Különbözők különállása helyébe folyamatosan a különbözők egysége lép. Eljön az idő, amikor nem nemzetek között, hanem nemzetek együttesében leszünk nemzet, amely éli is, képviseli is a saját kultúráját - mindenesetre államjogi határok nélkül, a többi pedig főként rajta múlik. A közösbe adjuk a kultúránkat, és cserébe e kultúra folytatásának új lehetőségét kapjuk. Élnünk kell vele, s ezután nem is csupán magunknak kell elszámolnunk azzal, miként sáfárkodtunk a kultúránkkal, vagyis a történelem által ránk bízott értékek együttesével és a lehetőségeinkkel. Egy dolog azonban magasabb nézőpontból egészen bizonyosnak tűnik. Ha mindenki megteszi a magáét, akkor amit kapunk és amit adunk, teljes egyensúlyban lesz. |
