- Soron következő filmje Garaczi László Csodálatos vadállatok című drámáján alapul. Hogyan jutott el a műhöz?
- Életemben először adaptálok. Eddig mindig saját magam találtam meg a sztorit, vagy az életemből, vagy dokumentumból táplálkozva. Erre a munkára a producer kért meg, egyórás tévéjáték készül belőle. Garaczit régről ismertem, egy ívású emberek vagyunk, valahogy mindig összefutunk a városban, és szeretem is az írásait. A feldolgozás iszonyatosan nehéz feladat, három-négy hónapnak kellett eltelnie, míg fogást találtam a művön. Nem is arról van szó, hogy mit húzzak ki belőle, vagy mit írjak hozzá, hanem arról, hogy elkezdjem látni. Ez nem egy színház, itt azt kell kitalálni, hogy a kamera milyen viszonyba kerüljön a szöveggel. Ezt nem árt tisztázni, hiszen az alapmű igen jól meg van írva, főképp a gerince, az anya monológjai a rendőrségen. Veretes szövegekről van szó, nem lehet csak úgy kirántani belőlük. Meg kell találni, hogy hol indul el a kamera, hogy hol áll meg, és ha ez már megvan, akkor elkezdi a kamera átírni a jelenetet. E mű egy jó kis realista szentháromságról, és én nem a hagyományos formájával szeretném megtalálni a szövetét. Megpróbálom a szöveg ? szövegként tökéletesen működő - párhuzamosságát képileg is szövevényessé tenni. Nem akarom az ódivatú technikákat követni, a mindentudó elbeszélő és rendező szerepét játszani. Egy gömbbe képzeltük a történetet, mindegyik jelenet eképp következik a másikból. Mindig felülről indul a kamera, így minden kép dramaturgia csavar, meglepetés lesz. A háttérben történik valami, a kamera következő pillanatban már ott lesz, egy felborult térben. Ezt a szöveg adta ki. Egyszerűbb lenne persze premier plánban lenyomatni, de én nem szeretem ezeket a kézenfekvő megoldásokat.
- Van most egyéb olyan irodalmi mű, amely inspirálja?
- Fejembe vettem hogy a következő filmem juppy közegben fog játszódni, ehhez gyűjtök anyagokat. Emiatt elolvastam újra, most már nem a bestsellert faló, hanem inkább az oknyomozó szemével az Amerikai pszichót. Érdekelt, hogy a nyolcvanas években mit gondoltak Amerikában a juppikról. Mi épp akkor mentünk ki a szocializmusból, mikor Ellis már totálisan meg volt borulva a kapitalizmustól. Most van egy sztorim Magyarországról, persze nem az Ellis-féle gyilkolászós fajtából, mégis fontos volt újra belemerülnöm a világába, hiszen nem akarok egy magyar pszichót forgatni. Arra figyelek inkább, mint ne csináljak. Ellis könyve egyébként másodszorra sokkal jobban tetszett, elsőre kissé olyan érzésem volt, mint mikor Boris Vian kiadta a rózsaszín lapú könyveket, mint például a Köpök a sírotokra címűt, először álnéven. Elolvastam ezeket a borzalmakat, bulvárosabb, gyengébb szövegek, mint Vian népszerű könyvei. Ám most, mikor már belekeseredtem én is a fogyasztói társadalomba, az Amerikai pszicho lényegesen többet jelent.
Karafiáth Orsolya
