 |
1.
Sűrűbeszédű írónő
Tavaly a főszerkesztőváltás utáni valamelyik számban olvastam egy szatírát, vagy olyasfélét, a légyről, a magyar köztársaságról és a patkányról. A szerzőt Sárkány Mártának nevezték, és én biztos voltam abban, hogy nem nő, nem Sárkány Márta, hanem Zelei Miklós álneve, mert a hang Zelei, de legalább egy rosszkedvű, jó tollú (legalább) negyvenes fickó modorában szólt, az irónia férfiasan és gonoszan morgott - hosszasan. Nő ilyet nem csinál. Nőíró, legalábbis a gyakorlat szerint a szerelemről dallik, eszébe nem jut bevonni a történetbe a DDT nevű amerikai vegyifegyvert, amit bevetettek a második világháború után a legyek ellen. Ezért aztán szemmel tartom Sárkány Mártát.
Amit az írónőtől a márciusi számban az Árgus közöl, arra is lehet sokfélét mondani hirtelen derűvel, de azt ritkán, hogy ennyi "hárombetűs" kifejezés terhelné egy érzékeny, lelkileg kiegyensúlyozott női író klaviatúráját. (Sárkány Márta: Tibike) Nincs mit tenni, várunk kíváncsian.
2.
Mi történik a nászéjszakán?
A regényrészlet után egy erdei sűrűségű, díszítésű novella. Rendes kis novella, szépen felépítve, élő fazonokkal és szenvedéllyel. Csattanója is van, a novella elvár valami csattanófélét. Az olvasó el is olvassa, azt mondja, na ezt jól összerántotta az író, ez meg van csinálva. Talán egyetlen rossz mondat sincs benne. Nincs. Célirányos, titokzatos, sarkítva, ahol sarkítva, egyszerű mondatokkal rápörgetve, ahol a teknik azt kéri. Csak a második olvasat után - ez is a novella, a sodró előadás erénye -, az olvasó csak a második körben teszi fel a kérdést: az úgynevezett mondanivalóban megtalálható-e a valóság egyetlen morzsája? Miféle szederjes félelem, fékezhetetlen misztikum forgatja erre az író alkotói szekerét? Mit jelentsen ez az író szempontjából? De nem érvényes kérdések. Inkább az a kérdés, kell legyen mikronnyi valóságmagja egy sikerrel felépített történetnek? Érdekes, mi van az író fejében? Bizony, hogy érdekes. Azt persze szolidan megjegyzem, minimum meghökkentő, ha egy fiatal, tehetségesnek mondott író a korábban megjelent novella (Irodalmi Jelen 2004. december) fejlécén lazán címet cserél, és úgy adja el egy másik folyóiratnak, hogy nem tünteti fel, másodközlés. Zsidó Ferenc: Nászéjszaka
3.
Kisprózák
A harmadik tétel is próza, mégpedig ügyes, illusztratív. Aprócskák, egyszerűek, többnyire telitalálatok a helyükön. De idáig érkezve: "Az őrült Szeretnék egy barátot, aki buzi, egyet, aki transzvesztita, egyet, aki skizofrén, egyet, aki csak úgy snassz őrült. Nem kérdeznék tőlük semmit. Ezért lennék a barátjuk. Nem faggatnám őket semmiről, és csak én ismerném őket egyedül. (Szép kis állatkertem lenne.)" - újra gyanakszom. Ha ez a lány ennyire jó, fel kellett volna bukkannia már valamelyik pályázaton. S ha igen, látom, megjegyzem. A fejbekólintó falvédőszerű szerelmes versikék, zavaros novellák közt nem egy-egy jó bekezdést, de minden jó mondatot kiéhezve elkaptam - zsűritagként persze, aztán szerkesztőként persze. Ezt a nevet pedig most látom először. Kovács Nikolett
4.
A halott író
A január elején elhunyt Körmendi Lajos 2003-ban készült interjújával búcsúzik az Árgus. Egy halott író családjára vonatkozó mondatait nehéz megrendülés nélkül olvasni. Persze az se nagy élmény, hogy az ember olvasás után rádöbben, a halál átsúlypontozza a szövegeket. Ami átugorható volt két éve, ma mogorván figyelmeztet.Körmendi interjú
5.
Terror és technika
Király Levente elbeszélése szépen felmutatja, hogyan segíti egymást a korszellem és az íráskényszer. Tételezzük fel, az író unalmában összeránt egy cédét kedvenc dallamaiból, háttérzenéiből, esetleg saját zenei készletből. Aztán írást kérnek tőle. Nekiugrik. Valami friss olvasmányélmény hatása alatt levadítja a nyitást, felspannolja az elejét, de mert maga a vadulás nem bír el tíz flekket, ennyi káromkodás, latrinaszöveg aligha fér, szépen értelmezi a tizenhét zeneművet (ezek néhol unalmasak, néhol érdekesek, de az egészhez képest kétségtelenül túlkalibrált). Megvan a méret, kész a anyag, eleje, közepe, vége, bekezdés, tárgyalás, befejezés, minden megvan. Az én megtisztulásom
6.
Che
"Világszerte jelentős az Ernesto Che Guevarával foglalkozó irodalom. Életrajzának megírására az utóbbi években többen vállalkoztak: Paco Ignacio Taibo (Mexikó) 1996-ban, Jon Lee Anderson (USA) és Jorge Castaneda (Mexikó) 1997-ben. Magyar szerzőtőktől eddig két monográfia jelent meg róla: Horváth Gyula, Anderle Ádám: Peron, Che Guevara című munkája 2000-ben és nemrég Nemere István: Che Guevara magánélete című könyve. A Guevaráról szóló hazai irodalomból legismertebb Moldova Györgynek A napló című regénye. Moldova a regényt Che Bolíviai naplójának a felhasználásával írta." Írja a fordító, Tóth Sándor.
Meglehet, kiöregedtünk minden néven nevezhető forradalmi attrakcióból, még akkor is, ha érdeklődve nézem a FÁK-országok éppen zajló cunamimozgású forradalmait, amitől összeszarják magukat a KGB-s Putyin által melegen javallott volt bolseviki nagyságok, de Che nem izgat fel. A naplóban - a naplókban - aligha szerepel, hogyan ért véget az exportált kommunizmus mizériája. Hogy a Disznó-öbölbeli szívásra rátesz Hruscsov balsikerű rakétatelepítési akciója (1961), és innen csak egy arasz, három év, amikor Hruscsovot Brezsnyev elhajtja, a kubaiakat, Castrot lefékezi, mondván, leállni, mert ejnye bejnye. És Fidel Castro leáll. Letiltja a rádiókapcsolatot a bolíviai hegyekben betegen kóborló Che-vel, nem hogy kimenti, pedig belefért volna. Castronak se kellett ekkor már forradalmár testvér. Che Guevara - onagyz -
Árgus - 2005. március
Kapcsolódó:
Che 76 éves volna
|
