|
Tudja, hogy mit akar belőlük kihozni. Mint ahogy azt is pontosan felismeri, hogy fognak reagálni a nézők egy bizonyos dramaturgiára. Az autentikus Pongóból egy politikai tartalmú összeszólalkozás nyomán szociopatát csinál, belőlünk pedig publicistát, aki heteken keresztül a nagy átveréssel foglalkozik. Unom. 3. Na, jó, még egy utolsót. Tessék, itt van, interjú egy belsőssel. Piczkó Katalin. Most megtudhatnál mindent, amit nem szeretnél megtudni, mert te élvezni akarod a műsort. Hát, ettől az interjútól nyugodtan élvezheted a belefeledkezés odaforduló tunyaságával. A beszélgetésből kiderül, hogy Katalin is élvezi. Mindenki számoljon el a lelkiismeretével, nehogy már neki kellene bármiféle felelősséget vállalnia azért, hogy részt vett a szereplők kiválasztásában és az előzetes tesztkérdések kidolgozásában. A műsorral alapjában véve semmi gond nincs, evriting ánder kontrol, ő bemehet, beszélhet velük, kifényesítheti bepárásodott pszichés struktúrájukat, nem történhet semmi gubanc. Ő tudja, amit tud. Pl. azt, hogy Erich Fromm és Mérei Ferenc nézetei alapján senkinek nem származhat komolyabb sérülése ebből az egészből. Sőt, egyenesen lehetőséget ad arra, hogy frommi magányunk feloldódjék azáltal, hogy belépünk a másik világába. És nem zavarja, hogy a nevét adta a játékhoz. A tudásáról nem mond(ok) semmit. 4. Hét évre frekvenciát kapott a Tilos Rádió. Örülnek a fiúk, hiszen 1996-os megalakulása óta egyetlen pályázatát sem fogadta el az ORTT. Nem lesz reklám, marad a keresetlen hangvétel, az antirádiós beszédmód. Igaz, pénzük se nagyon lesz, márpedig fizetni kell stúdióbérletre, rezsire, műszaki karbantartásra, telefonra, vécépapírra, stb. Ez azonban nem látszik zavarni őket, a fontos, hogy hallgathatóak legyenek. Vannak vagy 150-160-an, és tudják, hogy egyetlen legitimációs bázisuk a hallgatói támogatás. A kereskedelmi adókkal szemben nekik a hallgatottság nem életfeltétel, hanem jó érzés. Még kell egy kicsit egyeztetni a végleges műsorszerkezetet illetően, aztán hadd menjen. 5. Divatba jöttek a nő(író)k. Mostanában egyre érezhetően nyomulnak. Nem nagyon értem azt a gondolkodásmódbeli változást, amit például az (is) jelöl, hogy egyre több külföldi nőíró könyvét lefordítják magyarra. Gondolhatnék a sumák kiadók közötti világ-összeesküvésre, de nem gondolok. Arra gondolok, hogy a magyar nyelvben hiányzik a nyelvtani nemek kategóriája, és ezért elfelejtettük felismerni azt a problémát, ami a hím- és nőnem közötti különbségek felismerésével a (nem csak) angolszász nyelvterületen feminizmus fedőnév alatt egyszer csak történetileg előállt. (A kognitív nyelvészek próbálkoznak ugyan rámutatni a különbségekre a rendhagyó sorrendet bevezető udvariassági formulák értelmezésével, tisztelt hölgyeim és uraim, mérvadó argumentációt azonban ők sem nagyon tudnak produkálni.) Javarészt azonban az egyedi-általános, hasonló-különböző Moebius-szalagján futnak az eszmék. Ezeket pedig nem nagyon tudom komolyan venni. És akkor, tessék, itt van magyarul Natalie Angier A nő intim földrajza. Sisso recenziója ironikusnak tűnik, mikor feltételes módban beszél a könyv népszerűségéről. Az író rendes nősoviniszta disznó, nem is tagadja, de És mint bármelyik "de" (csakúgy mint a "mert"), mégiscsak megmondja a tutit. Jelen esetben azt, hogy a hímek jobban hasonlítanak a nőstényekhez, mint fordítva. Akinek füle van, hallja meg.
|