 |
G. J.: Az újszülött egyetemi hallgatók számára egy rövid életrajzot kérek szépen Borbély Szilárd József Attila-díjas költőtől, dráma- és közírótól, miután kitüntetéséhez olvasóink nevében is gratulálunk!
B. Sz.: 1964-ben kezdődött a dolog, majd ahogy lenni szokott, iskola, gimnázium, egyetem, és kívülről nézve problémátlan folytatás a Bitskey tanár úr tanszékén, a Régi Magyar Irodalmon. De ez csak kívülről nézve volt ilyen könnyű. Ma már tíz év oktatói gyakorlata után visszatekintve, igazán meglepő, hogy kockáztattak értem azok a tanáraim, akik akkor fogadtak rám. Úgy értem, hogy bizonytalan diákköri téblábolásom, bizonyos kurzusok körüli csellengésem, tétova megjegyzéseim, zavaros írásaim alapján azt mondták, hogy esélyt adnak nekem. Ezt ma már látom, nem lehetett akkor másként eldönteni, mint a kockáztatás jó érzékével. Szóval elég arra gondolni, hogy bizonytalan teljesítményem láttán Szuromi tanár úr várt tőlem valamit, hogy Tamás Attila professzor úr némi várakozással figyelte tevékenységem, hogy Bitskey tanár úr a tanszékére vett, hogy Görömbei és Imre tanár urak erkölcsi támogatását élvezhettem, és hogy a kollégák elfogadtak. Nagyon sokat jelentenek ezek a dolgok.
G. J.: Mit ír szívesebben, drámát, verset, vagy publicisztikát? Egyik műfaj hogyan hat - ha hat - a másikra?
B. Sz.: Talán a versíráshoz konyítok valamicskét. De ha már deresedik a poéta feje, és még mindig csak a szív szelíd érzeményit zengi, egyre kevésbé tekintik komolyan vehetőnek. A más területekre való átlépés ösztönzőleg hat, és jótékony hatást fejt ki a többi műfajra is. Segítségével komolyabb ember benyomását kelthetjük. A publicisztika az más, az polgári felháborodásból kerekedett.
G. J.: Egy időben legendákat meséltek arról, hogy hajdanában minden lapban megjelentek az írók, költők, akkor is, ha nem mint újságírók dolgoztak a szerkesztőségekben. A Naplóban feléledt ez a hagyomány?
B. Sz.: A legendák alapja, amennyire tudom, meglehetősen prózai: a megélhetés kényszere volt. De ezeket az írókat sem ezért ismerjük, hanem fordítva, szépírói teljesítményük miatt. Más kiváló publicistákra már nem emlékszünk, pedig voltak. De ez hálátlan műfaj, viszont hatását azonnal kifejti. Szemben a például a verssel, amely még hálátlanabb, mert hatását vagy későn fejti ki, vagy leggyakrabban soha.
G. J.: A Napló-beli jegyzetekben miért törekszik a közbeszédhez közel álló stílusra? Ilyen szavak használatával, pl. Debi, vagy néha a tól-től ragok hasonlító határozóragként történő szerepeltetésével.
B. Sz.: Élő és halott nyelvi fordulatok vegyítésére teszek kísérletet a Csokonai-korbeli stíluselemek és a mai Pláza-kultúra henye összekapcsolásával. Nekem ez így érdekes, a nyelve ettől - talán a publicisztika megkövetelte közérthetőséghez képest - néha homályosabb. De a jegyzeteim tárgya, a biciklis alternatív kultúrát képvisel, talán így érzékeltethető ez a világ. Persze nem ők a megcélzott olvasók, hanem a gyalogos és autós többség, akikkel együtt kellene élni a köztereken. |
