- Honnan jött ez az elkötelezettség?
- Az irodalom jó barátja vagyok, a magyar irodalomé különösen. Ha jól emlékszem Radnóti Sándor mondta ezt először rólam, nekem nem tűnt fel eleinte. Az, hogy meglevő műből forgassak filmet, szinte adódott. Miért kellene mindig egyedül, magamnak írnom forgatókönyvet, ha azokat az érzéseket, gondolatokat, vágyakat, vágyakat és fájdalmakat meglelem, hogy megírták vagy megírják mások. Az egy magyar betegség, hogy a kritikusok nem fogadják kitörő örömmel az adaptációkat, ez sehol máshol nincs így a világban. Az élő írókat, akikkel együtt működtem, pedig egy csöppet sem zavarja, ha történeteik, figuráik, helyzeteik kicsit, vagy nem kicsit átalakulnak, s az enyémekké is lesznek. Mondják is gyakran Tied, vigyed! A ?Vörös Vurstli?-t Nagy Andrással, utóbb Bereményi Gézával írtuk, nem jelent meg regényként, attól még az ugyanúgy írott, irodalmi mű. Egy filmnek sem árt, ha a rendező írókkal szövetkezik, sőt. Jelenleg is egy nagy tehetségű, hírneves és édes írónővel dolgozom együtt egy forgatókönyvön, de hogy ki ő, még titok. Fellini-re azt mondják, milyen fellini-s, és olvasva a főcímet, láthatjuk, a kor jeles drámaíróinak, íróinak sora is jegyzi rajta kívül a forgatókönyvet. Bár magam is publikáltam néhányszor ifjúi éveimben, de szeretem megtalálni a nemes irodalomban a nyersanyagot. S nem ritkán sikerül is, adódik. Azt remélem, hiszem, érzem a magyar irodalom ízét, szagát, hangulatát, szórakoztat, örömet okoz, boldoggá tesz. Vele élek, szeretem a kis titkokat is, a hajdani pletykákat, hogy ki kinek kicsodája, hogy ki, mikor, mivel, kinek, minek, hogy miért írhatta azt ekkor és akkor, mire gondolhatott, mi vagy ki után vágyakozott közben. Akár Berzsenyinél is izgalmas, hogy ott volt a közelében Dukay Takács Judit, a csinos kis sógórnője, ez biztosan termékenyítőleg hatott mindkettőjükre. Az irodalom egyik különlegessége, izgalmassága abban rejlik, hogy az emberek nem változnak, ugyan olyan boldogok, vagy ostobák, hiszékenyek, és gazemberek, mint egykoron. Úgy tűnik, mintha, ám a történelem sem változik nagyon, csak az évszámok dúsulnak. Máskülönben nem lenne érdekes számunkra Szophoklész, Shakespeare, ha nem ugyan olyan emberek éltek volna a múltban, azokkal a szenvedélyekkel, mint most. De kétségtelen, hogy az utóbbi száz-százötven év áll legközelebb hozzám, személyes ismerőseimnek vélem a hősöket, és látom az akkori országot, Budapestet, főleg Pestet. ?Terézvárosi soviniszta? vagyok. A Király utca és Nagymező utca sarkán nem tudok úgy elmenni, hogy ne gondoljak például a Krúdy megírta házra. Az Andrássy út? A Japán Kávéháztól az Abbázián, a Brazilon, az Erdélyi Sörözőn át a Savoy-ig sorolhatnám az ismerős helyeket. (Ma már egyik sem az, ami.) József Attila, Nagy Lajos, Szép Ernő, Ady, Zsolt Béla, vagy akár Farkas Imre ?Mókuci?, G. Dénes György ?Zsüti?, a Kellér fívérek, Andor és Dezső - ott ülnek ma is, még ha már nem is mutatkoznak meg mindenkinek.
- Miket olvasott mostanában?
- Nagyon élveztem Sárközy Mátyás levélregényét, amely ?Levelek Zugliget?-ből címmel jelent meg. A tizennyolc esztendős fiú, Sárközy György gyermeke, ?56 után ?disszidált?, levelezett az édesanyjával, ennek a stilizált, megkomponált dokumentációja ez a munka. A mama, Sárközy Márta Molnár Ferenc lánya volt, a Válasz című folyóirat negyvenöt utáni szerkesztője és kiadója. Sárközy Mátyás Londonban él, de éppen két napja találkoztam vele a Király utcában. A házakat nézegette, és azt mondta, következő regénye a Király utcáról szól majd. E könyvnek szinte folytatása volt a Széchenyi Ágnes szerkesztette Sárközy Márta emlékkönyv ?Menedékház? címmel. Izgalmas kötet, a hétköznapok szintjén alulról, szellemileg meg felül emelkedve mutatja be a kort. Több irodalmi és közéleti szereplővel találkozhatunk, többek között Bibó Istvánnal, és feleségével, Illyés Gyulával, Erdei Ferenccel, Király Bélával, Pilinszkyvel, meg a családdal. Az a nagyvonalú szellemesség, ?gonoszkodás?, ami Molnár Ferencet jellemezte, a ?nem író írónő? sajátja is volt. Valahogy ezekhez kapcsolódik Kosztolányi Dezsőné ?Tüzes cipőben? című regénye is. Görög illetve Harmos Ilona néven színésznő volt a szerző, fordított is. Érdes tollal, gördülékeny stílusban, néha szintén ?gonoszkodóan?, ám szellemesen portrékat rajzol kora ismert, és ismeretlen alakjairól, élveztem nagyon. Kosztolányi ?atyai? ma már ?öccsi? jó barátom, minden sorát sokszor olvastam, érdekelt, mit írt a párja. Kosztolányiné a megszokottól eltérő módon közelíti meg ?44-et. Maga is zsidónak minősült, ám származását nem megtagadva, mégis, akarva akaratlan, a keresztény, úri középosztály életét élte. Tanulságos volt követni, hogyan idegenednek el tőle az úgynevezett barátai, ismerősei, hogyan rendül meg a polgári lét. Sajátos, egyedi korképet ad, amit nem szoktak így megírni. A zsenik, a hősök szeméből szoktunk látni a történelmet, a hétköznapi túlélők sorsa sokak számára nem tűnik olyan érdekesnek. Tudom, sok kritikus fanyalgott, pedig nagyon erős könyv ez, alig tudtam letenni. Talán le sem tettem. Könyvélményem még Rejtő Jenő kötete is. Most jelent meg, nem kabarétréfák gyűjteménye, nem is ponyva. Szeretem a húszas évek világát a mulatóktól a kávéházakig, az ugratásokon keresztül a pesti író létig. Rejtő magából valóban egy rejtélyes figurát kreált, senki nem tudta, valójában járt-e valaha külföldön, vagy az egészet csak kitalálta. Ez egy olyan regény, amely európai kalandozásairól szól. Korántsem rejtői, de kiderül, hogy hogyan nyomorgott Berlinben, Párizsban és Svájcban. ?Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam? a címe. Meg kell említenem még Örkénynek az ?Önéletrajzom töredékekben? című könyvét is, ami négy be nem fejezett kisregényt tartalmaz. Nem élete fő művei ezek. Volt olyan regénye, amellyel tíz évig küszködött, és közben mellékesen megírta délutánonként, mintegy pihenés képen a nagy műveit, az egyperceseket, meg a világszerte játszott drámáit. Úgy vélte, a délelőttönként készülő regénye a fontos, és a jelentős. A négy töredék között a ?Tatárfutás?, kitűnő szatirikus írás, azt hiszem filmforgatókönyv is készült belőle. ?A másik út regénye? egy leszbikus pár szerelméről szól, gondolom születése korában túl merész volt, talán azért nem jelenhetett meg akkoriban. Legutóbb Arthur Schnitzler ?Therese? című regényét olvastam. Száz évvel ezelőtti, mégis roppant modern történet, amelyben a szerző rendkívüli együttérzéssel követi egy leányanya sorsát, amíg a nőt a gyermeke meg nem gyilkolja.
Karafiáth Orsolya
