Először úgy tűnt, hogy valami új, magyar vígjáték forgatásába szaladtam bele, ami történetesen a kortárs irodalomról szól. Nem is volna rossz film, nekem tisztességesen lepergett.
Helyszín a belváros. Kortárs írók ülnek a kávézó teraszán, felolvasásra várva. Egy órát csúszik a rendezvény, de ők türelmesen söröznek, hiszen, mint utóbb Ménesi Attila - egy az említett írók közül - elmondta, a Műhely is erről szól, összejönnek az írók, hangulatos baráti társaságot képeznek, iszogatnak, és közben reszelgetik egymás írásait, mert a világon nincsen olyan novella vagy vers, amin ne lehetne javítgatni. Ezt Garaczi László, született Vérdudu, sajnos már nem hallja, mert távoznia kell, így a rangidős kiesik, de attól még, mint valami fragmentált apaképhez, folyamatosan beszél hozzá a bátor moderátor Péczely Dóra (Magvető).
Mindez már benn történik az étterem részben, mert kezdődik az akció. Péczely nagyon furcsa, provokatív kérdéseket ígér, akár egy punkzenészből lett riporter, de aztán maga alá temeti az irodalmi konglomerátum, amit gyalázni készült, demonstrálandó, hogy egymás lakásán, Műhely címén, mit művelnek a másik írásaival. Agyrémnek nevezi az irodalmi kört például és felvázolja egy antológia rettenetes vízióját, aztán annyit mond: Most felteszem a nagyon-nagyon súlyos kérdéseimet. A kinn ülő kortársak meghökkennek, és művirágokra kezdenek hasonlítani.
Nagy Ildikó Noémi, a szokásos evőpálcikákkal a hajában és a hetvenes éveket idéző sminkben, azzal rukkol elő, hogy Hazai minimál köpönyegéből bújt elő, majd felolvas egy premodern szöveget, piercingekkel, sétáló lányokkal, aztán közösen a moderátorral rácsodálkoznak a külföldiség fogalmára. Nagy ugyanis Kanadában született, az USA-ban nőtt fel, és elvégzett egy zeneművészeti, meg talán egy akvarisztikai egyetemet is, de utóbbit már csak azért hallom félre, mert épp elképzelem, amint a teknős megeszik négy kishalat. Milyen volna, ha hirtelen angolul kezdenék el írni?
Péczely tudatja, hogy mindenkinek nekimegy, teljesen mindegy, hogy ötkötetes íróról vagy nulla kötetes íróról van szó. A demokratikus irodalmi buldózer. Ménesi felolvas egy készülő regényből, Magdolna a strandon, hosszú tájleíró részek, megfigyeljük, hogy az olyan kifejezések, mint az őszibarack vagy a tarhonya, hogyan épülnek be szervesen a magyar nyelvbe.
Eddig semmi forradalmi, a moderátor pazarol még egy kevés energiát, de holnap a Psychic TV majd tisztázza a fejekben, mit jelent az ellenállás művészete. Ebben bízva indulok el, miközben Hazai már olvassa a megváltó novellát. Ej, mégis csak számít valamit az a néhány kötet.
