- Temérdek kritika, visszhang jelent meg a műről, interjúkat összeszámlálhatatlanul sokat adott. Ezek után meg lehet-e még lepni?
- Minden kérdésbe megpróbálok belemélyedni, akárhanyadjára teszik is fel. A leggyakoribb kérdést viszont- hogy milyen érzés Karinthy-nak lenni ? már nagyon unom. Nem is értem, ez miért annyira érdekes, hiszen nagyon sokat írtam róla a könyvben. Egyszer behívtak egy televízióhoz, és a nagyon kedves riporter a felvétel előtti utolsó pillanatban odasúgta: Van tabutéma? Nincs- feleltem. Erre belevágott, és a szexhez való viszonyomról faggatott. De nem volt ez zavaró, mély és érdekes beszélgetés született. Nagyon meglepni már nem lehet, színigazgató lévén hozzászoktam az in flagranti kérdésekhez. Most éppen Thomas Mann naplóit olvasom, nála aztán nem voltak tabuk, a legrejtettebb kincseit is kiadta. Igaz, hogy ráírta, csak halála után húsz évvel kerülhet a könyv a nyilvánosság elé? A kellemetlen csak az unalmas, felkészületlen, érdektelen kérdés lehet. Volt, hogy valaki a könyvről akart beszélgetni, és azt találta mondani, hogy akkor most meséljek valamit a könyvről. Erre azt mondtam, ha érdekli, olvassa el. Nem is készült el az interjú.
- Én magam Berlinben, egy ismerősöm javaslatára kezdtem bele a regénybe, és azóta bárhová megyek, kikerülhetetlen téma a könyv. Eljut ebből valami magához?
- Temérdek levelet kapok folyamatosan, ami meglepő és megható is egyben., alig győzöm megválaszolni. Igyekszem mindegyikre válaszolni, különösen azokra, amelyek írója kiadja magát. Kicsit el vagyok kényeztetve, és nem tudom, hogyan lesz tovább. Mi lesz akkor, ha ez a tömény, toplistás érdeklődés megszűnik? Nos, erre még nem készültem fel. Lehet, hogy nagyon magányos leszek, de az is lehet, hogy éppen ez fog inspirálni, hogy újra írni kezdjek. Múltkor a Ferenciek terénél jártam kocsival, és a Kamra mellett lassítanom kellett. Ekkor egy ismerős színész beüvöltött az ablakon: Marci, egész este rólad beszéltünk! A színházban sok primer sikert megéltem, ám az egy légtérben lezajlik a premier után, mikor az ember érzi, hogy megszületett a mű. A leírt szó visszahatása más. Volt tavasszal egy Skizofrén akadémia című háromnapos vándorgyűlés a Normafánál, ahol az egyik este programja az Ördöggörcs volt. Itt négy pszichiáterrel beszéltünk kétszáz az ország különböző városaiból jövő pszichiáter előtt. Meg kell mondjam, kissé ijedt voltam. Félelmetes, ha szakszemmel figyelik az embert, egy rezdülés, egy rossz mozdulat, és el vagyunk ítéltetve.
- Az új kampányban már arccal látjuk a plakátokon.
- Ez az Ulpius-ház ötlete volt, és tetszett a kidolgozása. Nem hittem, hogy az ember arca ennyire összekapcsolódik az írásával. A pici rezgésekben is megnyilvánul ez, például az utcán megszólítanak, odajönnek hozzám. És főképp várják a folytatást, ami most a a problémáim fő forrása. Nagy a felelősségem. A Karinthy-csontot lerágtam tövig, ebben így már nem szabad benne maradni. Kicsit talán bűntudattal vagy kajánul, de célom is volt, hogy beírjam magam a Karinthy-mítoszba. Most hogy már benne vagyok, innen kell tovább menni. Jelenleg a témagyűjtés időszakában vagyok, biztosan születik majd valami. Hogy egy, vagy húsz év múlva ? ez még a jövő zenéje. Van egy művem, amelyet bőven ezelőtt írtam - a doktori disszertációm ? abban kísérleteztem ki ezt a műfajt. Ez egy, az Ördöggörcsben csak érintett életszakaszomról, a főiskolai éveimről szól. Van egy másik témám, a főiskola utáni, magánszínházi időszakom, ami nagyon izgat, a beavatás része az is, amit valamilyen formában szeretnék feldolgozni. Míg az Ördöggörcs a beletartozásról, e két szöveg az elszakadásról szól.
- Az apa, mint téma ? ha rossz szóval is ? de mintha divatos lenne most. Esterházytól Nádason, Vámoson át Kukorellyig nagyregények foglalkoznak vele. A téma minta kapóra jött volna?
- Hogy kapóra jött-e? Nem nézi ezt az ember írás közben. Felforr benne egy téma, túltelítődik, és megpróbálja kianalizálni. Ilyen szempontból úgy tűnik, ez egy nemzedéki kérdés. El kell számolni az embernek az apjával. Hogy ebben a nemzedékben ez ilyen későn történik meg, az nagyon izgalmas, és valószínűleg a szocializmus hozadéka. Ez egy apa-nélküli nemzedék, az apával való késői elszámolás ebből a hiányból fakadhat. Igaz, Nádas kissé korábban elkezdte az Egy családregény végében, de nála is folyamatosan zajlik. Az apa, mint idol, mint az elmúlt rendszer, a kádári konszolidáció ránk települő, nyomasztó súlya sokunk munkájában kap erős hangsúlyokat.
Karafiáth Orsolya
