 |
Kukorelly Endre: 1951-ben született Budapesten. Költő, író, a Magyar lettre Internationale szerkesztője. A Szépírók Társasága elnöke. 1995-96-ban DAAD-ösztöndíjas. A Képzőművészeti Főiskola intermédia tanszékén kreatív írás kurzust vezet. Díjai: Legjobb Első Kötet díja 1985.; Év Könyve díj 1991.; Vilenica Kristály-díj 1992.; József Attila-díj 1993.; A Soros Alapítvány Weöres Sándor-díja 1994.; A Mikes Kelemen Kör díja 1994.; Déry Tibor-díj 1995.; Alföld-díj 1998. 1999.; A Jelenkor Kiadó Könyvdíja 2000.; A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja 2003.; Márai-díj 2004. Legutóbbi kötete: Samunadrág (Kalligram 2005.)
- Meghökkentő, de úgy tűnik, frontember lettél a kultúra bizonyos területein. Szépírók Társasága és Irodalmi Kerekasztal, a fordítás dolgai. "A buszon egy beszélgetésfoszlányból is érezheted, hogy azok rendben vannak" - mondod valahol, hogy akkor ez így jó, nem kell tenni semmit. Ezzel szemben bajok vannak az irodalommal? Mi nincs rendben? Miért?
- Minden nagyjából rendben van, talán csak "rossz" rendben. Legalábbis a "mi" szempontunkból. Most gyorsan két helyen is használtam idézőjelet, tehát: a dolgok elosztása, a leosztás, a figyelem megoszlása normális, nem diktatórikus közegben szigorúan az - anyagi, lelki, szellemi - érdekek mentén történik, és "mi", lelki, kulturális, szűkebben véve irodalmi ügyekben érdekeltek, hallatlan' gyengén működünk. Alig pislákoló érdekérvényesítés, mindenki kizárólag magával foglalkozik: kizárólag foglalkozik magával. Ez persze mindenkinek rossz így: íróknak-irodalmároknak egész konkrétan rossz, az (így-úgy mégiscsak) értelmiség pedig még csak nem is tudja, mit veszít. Az által, hogy nem is tudja, mi minden történik az irodalomban. Felelős persze a kultúrpolitika. Legfőképp pedig a média, úgy, ahogy van: az a hallatlan cinizmus, ahogy gátlástalanul elmenvén a legkönnyebb megoldások felé, karanténba zárva vagy totálisak negligálva szellemi-lelki ügyeket, csak saját magával, a véghetetlen, a jónépet végtelenül lenéző gagyival meg a pártpolitikának titulált ordenáré cselédvircsafttal, kukták, szakácsnék és főkomornyikok perpatvarával foglalkozik. Ám mi magunk vagyunk a főkolomposok, mert hagyjuk. Nem szólunk be nekik. Amúgy baromira nem szeretnék frontember lenni. Épp az mutatja, hogy mi van - mi nincs! -, hogy ha akármit szólsz, csinálsz bármit, az föltűnik. Ahhoz képest, hogy mennyire nem csinálsz semmit. Na jó. Legalább te ne hökkenj meg. tovább
|
