- Mi volt a legmeghatározóbb könyvélménye?
- Két ilyen volt. Az egyik az Effi Briest, Fontane-től, a másik pedig Nádas Pétertől az Emlékiratok könyve. Ez utóbbit még kéziratban olvastam, egy teljes nyáron át. Vékony papírra gépelték, öt hatalmas dosszié volt, vittem magammal a kertbe, a fa alá. Az Emlékiratok könyve nagyjából megfordította, módosította az elképzelésemet a világról, az írásról általában. Az Effi Briest-et pedig olyan szakaszban olvastam ? másodéves koromban ? amikor a legfogékonyabb voltam rá. Egy könyv egy adott időszakban a sejtjeidbe ivódhat. A szavak, a szöveg ritmikája, szövedéke beleépül az emberbe. Olyan érzelmi és fizikai állapotban voltam, hogy az Effi Briest a csontjaimmá vált. Mindenre emlékszem, erős vízióm van az egészről, tökéletesen értem, miről beszélnek ebben a könyvben.
- Utóbbi időben miket olvas?
- Sokkal kevesebbet olvasok, mint régen. Vannak szakaszok, mikor nem is érdekel, mikor nem ez a kommunikációm formája. Néha sajnálom ezt, de néha úgy érzem, teljesen rendben van ez így. Mindig kíváncsivá tesznek a könyvek, aztán valahogy elejtem őket. Korábban szerkesztőként mindent elolvastam, teljesen képtelen dolgokat is. A kortársakat például már nem nagyon veszem kézbe. Nézem, mi jelent meg, figyelem a címeket, de ennyi. Most olvastam viszont két olyan könyvet, melyek megleptek. Az egyiknél vártam is, hogy meglepjen, a másiknál teljesen váratlanul ért a dolog. Ahol nem vártam, az az Andy Warhol filozófiája A-tól B-ig és vissza című könyv, mely Halász Péter fordításában jelent meg. Ez tulajdonképpen egy kis aforizmagyűjtemény, megállapítások sorozata az élet nagy kérdéséről, beleértve persze a művészetet is. Azt gondoltam, blöffparádé lesz csupán, de nem. Érdekes, öntörvényű szöveg alakult abból, amiről azt hittem, csak kultusztörténetileg lesz figyelemreméltó. Informatív, okos könyv ez, a fordítás pedig nagyon jó minőségű. Nincsenek kifacsarva a mondatok, a szöveg belső ritmusa pontosan meg van tartva. Andy Warholnak, ennek a most is nagyon korszerű figurának az elvadultságát dokumentálja ez a könyv. A másik munkát Lábass Endre jegyzi. Lábass festő szakon végzett, aztán sokáig járta a várost, és elkezdett kis tárcákat írni még a kilencvenes évek elején, aztán azt is abbahagyta. Eltűnt hosszú időre, most pedig megjelent ez a könyve, amely várostörténeti adomákat és novellákat tartalmaz. Vándorparadicsom a címe, és az Osiris adta ki, a Magyarország felfedezése sorozatban. Most indult újra a sorozat, három könyvel. A Vándorparadicsom egy városi legendárium, nagyon kevéssé felstilizálva. Eszköztelen, szereplő, tér és információ van benne, mégis egy telitömött, különös várost ismersz meg a sorokból. Víziószerű, de mégis valóságos az a Budapest, amelyik megjelenik Lábassnál. Nekem legalábbis nagyon tetszik.
- A Nyócker december 9-e óta megy a mozikban. Hogyan sikerült megbarátkoznia a rajzfilmes arcával?
- Egyik reggel felhívott a rajzoló, hogy eljött az idő, meg kellene rajzolni Lakatos Lórit, a cigányvajdát, és ő azt álmodta, hogy az én arcom van Lórié helyén. Kétkedtem, de munkába fogtak. Mindenkit lefotóztak, minden magánhangzót és mássalhangzót el kellett mondani ezen a több órás fotózáson, röhögtünk, nem hittük, hogy sikerül. Aztán megnéztem a kész embert mozgásban. Megtetszett. Hozzászoktam. Azóta én vagyok a Nyóckerben a kocsmáros.
