Lyukasóra - július

Kiss László: A ritkán kent szekér

Dicsekvés: a Lyukasóra egy régi versrejtvényének nyerteseként fél évig ingyen kaptam, s ha már így alakult - lelkes egyetemista - többnyire alaposan át is rágtam a lapot. Komoly izgalmat soha nem okozott, unalmasnak találtam a hónapról hónapra felsorakozó familiáris szerzőgárdát, amiben nyilván rendszeres elutasításom is szerepet játszott. Egy nem túl sokáig egzisztáló kiváló rovata azonban éppen erre az időszakra esett, a Kicsoda az az én?, amely a lap konzervatív szemléletének megfelelő szerzőket vonultatta fel, Sánta Ferenctől Utassy Józsefen át Lászlóffy Aladárig, nem minden tanulság nélkül (Sánta Ferenc Halálnak halála című novellája például életre szóló élmény). A Lyukasóra azóta alkalmi könyvtárlátogatásokkor került a kezembe, s elég volt egy pillantást vetni a tartalomjegyzékre ahhoz, hogy ne folytassam a böngészést - ugyanazok (nyilván) ugyanúgy.
A helyzet túlságosan sokat mostanra sem változott. A dizájn a régi, a szerzők nevei úgyszintén ismerősek a ködös (fél)múltból, megvan a jó öreg Versrejtvény rovat, a Régiposta (részlet egy-egy jelentős író művéből, naplójából), valamint a Kaján-karikatúrák (Kaján galéria) is. Ami azonban egyből feltűnt: több lett, mint irodalmi lap, ennélfogva mégis kevesebb annál - valahol félúton szépirodalom és ismeretterjesztés között.
A júliusi Lyukasóra első harmada a lap májusban elhunyt egykori főszerkesztőjének, a munkásságát tekintve ugyancsak valahol literatúra és ismeretterjesztés között elhelyezhető, s ezért talán leginkább Fekete Istvánra emlékeztető Varga Domokosnak állít emléket, csendesen, egyáltalán nem hivalkodóan. Jóllehet az emlékezők nyilvánvalóan az író szűk baráti és kollegiális köréből kerültek ki, a szerkesztőről kialakított kép hitelesnek tűnik. Szerencsésen kerülik az értelmetlen mitizáló negédességet, aminek köszönhetően nem csupán a gyermeki lelket féltő gonddal vigyázó és ápoló író- és tanáremberről, de az örökké feszült munkatempóban dolgozó, könnyen dühbe guruló, kemény szerkesztőről is olvashatunk. Varga Domokos poszthumusz írása a játékos Csokonairól egyébként tényleg valódi felüdülést jelentő szöveg.
Különös tekintettel a lap következő két harmadára. A Lyukasóra ugyanis kissé átpolitizált folyóirat. A szövegeket rendre megterheli a múlt már-már kényszeresnek tűnő felidézése: '56-os forradalom és szabadságharc, a szocreál korszakra történő utalások, vagy Lakatos István (akiről szintén olvasható megemlékezés), amint "Magyarország német megszállásának napján, hosszú, lobogó hajjal, kezében nemzeti színű zászlóval" rohan a gimnázium udvarán. Hol vannak a versek?
Továbbá: túl-keresztény ez a lap, a bibliai motívumok ritkán jelennek meg a kultúrtörténeti hagyomány részeként, az ezekkel kapcsolatos szövegkörnyezet teljességgel nélkülözi például az iróniát - a keresztény hagyomány elemei inkább célnak, mintsem eszköznek tűnnek, ami persze nem feltétlenül baj, de esztétikai szempontból kárára válhat a műveknek. Rodek Ilona a hitről beszélget Földi Péterrel; a cikk mottójához, egy példaértékű Zelk Zoltán-idézethez ("Szélfútta levél a világ, / De hol az ág? De Ki az ág?") nem szükséges különösebb kommentár.
A júliusi Lyukasóra versei egyértelműen fölébe kerekednek a prózáknak - Kiss Dénes nevével szinte valamennyi számban találkozni, miért is lenne baj, ha ilyen sorokat lehet olvasni tőle: "Soha semmi mást nem tettem / csupán a kérdést kerestem / de az is én magam voltam / és nem láttam válasz-voltom". #8220;Új" rovat A Hónap költője - ezúttal Lackfi János mutatkozik be; nem biztos, hogy legerősebb verseivel, bár a Szabó T. Annának ajánlott Csikordul, hevül, olvadni kezd nagyon rendben van.
A bántóan gyenge címmel ellátott Tízórai rovat könyvkritikákat ígér - e helyett egyetlen könyvről olvasunk, igaz, két recenziót. Földváry Györgyiről még nem hallottam, Emberkert című naplóregénye (?) azonban - olvasva a róla írottakat - izgalmas lehet. Mindenesetre megtudtam, hogy "naplókönyvét [] rejtelmesebbé teszi az a körülmény, hogy a közreadott gyermeknapló alanya [] maga az írónő", valamint hogy "gyermeknaplója - azt mondhatnánk - szerepjátszó mű. Az írónő felnőtt fejjel kelti életre gyermekkori énjét, és ebben az önhipnózisos állapotban írja meg naplóját."
Az ős-Lyukasórás Gyurkovics Tibor újabb oldallal gazdagodott - Rekontrája mellett immár Képtára is van. Vincent Van Gogh A krumplievők című festményétől ihletetten alkotott; jó (bölcs) gondolat, viszont egész egyszerűen nem jó vers: "fogyatékosok lettünk idióta / a bányamélyben hol az ördögöt / közelről látjuk mint a sülttököt", "csak nézünk mint Rozi a moziban" - az ilyen sorok mindent összezúznak, ami addig ígéretesen épült.
A születési évszámmal ellátott szerzői lista legalább annyira hiányzik, mint a Darvasi-könyvből a tartalomjegyzék.