- Különös, vallomásos regénnyel jelentkezett.
- Nem hiszem, hogy ez egy regény. Abban sem vagyok biztos, hogy kisregény. Inkább hét levél, a hét minden napjára írtam egyet. A címzett pedig éppen én vagyok. Én oda sem ülök a gép elé, ha nincs a kezemben egy mondanivaló, ami adott időszakban van olyan lényeges, hogy ezért elkérhetem egy olvasó öt-tíz óráját. A mondanivaló, ami miatt ezt a könyvet írtam, az őszintétlenség. A huszadik század története haladás az igazmondástól a mellébeszélésig ? erről gondoltam írni valamit. Addig kutattam, míg rájöttem, először a saját portám előtt kellene söpörgetnem. Én interjúban szinte soha nem beszélek bizonyos dolgokról, ha mégis, akkor erőteljesen mellé, és szépirodalmi munkáimban sem nagyon. De most úgy gondoltam, a személyes példamutatás hátha hatékonyan szolgálja ezt a mondanivalót. Megpróbáltam leírni azokat a gondolatokat, amelyek nekem fájnak évek óta, és már illett volna róluk írnom, de nem tettem meg, bizonyára fájdalomkerülésből. Igaz, hogy így is fájt, de csak egyszer, mikor megírtam, viszont segített túllennem bizonyos dolgokon. Azt is mondhatnám, hogy a mondanivaló szolgálatán kívül egy sajátságos terápia volt a számomra. Író ezt így is megoldhatja, nem kell pszichiáterhez fordulnia.
- Nagyon erős gesztusok vannak ebben a könyvben, megdöbbentő az őszintesége. Ez idáig nem tárta a magánéletét nyilvánosság elé?
- Régóta fogalmazgatok efféle leveleket, csak soha nem adtam őket közre. Egész életemben klasszikus könyveket próbáltam írni, melyekben én alig szerepelek. Ha mégis szerepel egy figura, aki velem azonosítható, akkor az látványosan nem olyan, mint én. Az Anya csak egy van című könyvem erősen önéletrajzi, mégis teremtettem egy humoristát, akinek külalakját Nagy Bandó Andrásból és Székhelyi Józsefből gyúrtam össze, és a lehető legtávolabb próbáltam tartani önmagamtól. Még a lehető legőszintébb a Zeng az énekben voltam, talán mert a főszereplő mindössze hat éves. De így is nehezen ment. Nem szeretek magamról beszélni. Azt is mondhatnám, unalmasnak tartom a saját világomat. Mások világát szeretem. Ebben a könyvben sem magamról próbáltam beszélni, hanem a viszonyomról különböző emberekhez ? feleségekhez, barátokhoz, szerelemhez, gyerekhez, kutyához, Gabriel García Márquezhez.
- Miért éppen Márquez?
- Több figura között ingadoztam, hosszan tartotta magát Tolsztoj gróf. Őtőle csak azért tekintettem el, mert ez mégiscsak egy abszurd játék ? és a játék szót aláhúznám ? az már túl sok lett volna, ha az egyik szereplő a valóságban nincs is az élők sorában. Ráadásul Hanyatt-homlok című kisregényemben már elsütöttem, hogy Tolsztoj feltámadt, és kontextusba került velem. Ebből egyébként filmet forgattak, azonos címmel, de úgy megbukott, hogy a mozit bezárták és tatarozni kellett.
- Én azt hittem, ez egy vicc?
- Ebben a könyvben nagyon kevés olyasmi szerepel, ami nem igaz. Márquez-t azért választottam ? és hadd jegyezzem meg, hogy helyesen Gárcia Márquez ? mert úgy érzem, mindent/mindenkit egybevéve a huszadik század legjelentősebb regényírója ő. Neki köszönhetek a legtöbbet, és rá haragszom a legjobban. Hogy mit köszönhetek, az evidens. A haragról csak annyit, hogy két évtizeden át készültem egy könyvre, amely egy katasztrális hold története lett volna itt, Magyarországon. Úgy kezdődött volna, hogy a dinoszauruszok futkosnak, majd kipusztulnak, múlnak a századok, és a huszadikban ott lett volna a magyar írók szigligeti alkotóháza. A vége már jövőben játszódnék, az alkotóház csődbe megy, németek által látogatott turistahotellé züllik. Gyűjtöttem az anyagot, ám amikor a Száz év magányt elolvastam, úgy éreztem, ezt a témát visszaakaszthatom a kelléktárba, elírták előlem, utolérhetetlen színvonalon. Persze, a harag azért nem egészen komoly.
- Merészen ír a magánéletéről. Miért éppen most tette ezt meg?
- A modern (sőt posztmodern) regényt úgy szokták definiálni, hogy ül az író, és arról ír, hogy ül az író, aki éppen arról ír, hogy ül az író, stb. Kortársaim jelentős része ilyesféle műveket írt. Ez tőlem távol áll. Egy életen át az ellenkezőjét csináltam. Mindeközben összegyűltek feszültségek, keservek, saját magammal kapcsolatban. Azt mindig tudtam, hogy egyszer ezt a számlát rendeznem kell magammal. Most érett meg a helyzet. Eljött az a pont, amikor a megírást nem lehetett tovább halogatni. Vagy megírom most, vagy vihetem magammal a sírba.
- Miért nem írt nagyobb lélegzetű munkát, nagyregényt az életéből?
- A regény abban különbözik a kisregénytől, hogy egy vagy több ember teljes életét tartalmazza, akkor is, ha a regényidő mindössze tíz perc. A kisregény apróbb markolás egy ember életéből. Egy lelkiállapotot rögzítettem, az emberélet útjának felén. Naptárilag már túl vagyok rajta, de érezni csak most érzem, hogy eljutottam a domb tetejére, innen már lefelé vezet az út. Nem sokat mérlegeltem, lesz e belőle baj, sértődés, hiszen minden könyvemen megsértődnek némelyek, ez az alapeset, miért ne sértődnének meg ezen? Tudom, hogy a könyvem megrökönyödést fog kelteni bizonyos csoportokban ? egyik például a televíziósok családja ? de nem ez a kérdés. A kérdés az, igazam van-e, vagy sem. Én úgy érzem, igazam van.
