Nem én rántottam magamra a kredencet!

A Jelenkor 1996 közepéig megyei intézményként működött, amelyet 1998-ig kötött rendszerben támogatott a megyei önkormányzat, de ahogy romlott a pénzügyi helyzete, ennek vége lett. István távozásának oka elsősorban angliai útja volt, de érzékelte persze, hogy a korábbinál nehezebb helyzet áll elő, és mivel elég hosszú ideje írta a pályázatokat, beszámolókat jogosan lett elege mindebből. Ráadásul a Soros Alapítvány is ebben az időben szüntette meg a lapok támogatását. A szerzői honoráriumot Soros-pénzből fizettük addig, mert az adómentes volt az álammal kötött szerződés alapján. Így akkoriban minden korábbinál nehezebb lett összeszedni a működéshez szükséges pénzt. Ez az első két évemben rendkívüli terhet jelentett, az utóbbi időben talán már hozzászoktam, nem okoz annyi gyomorgörcsöt. Most sincs egy fillére sem a lapnak, csak tartozása, de még létezünk.

Az NKA folyóirat-támogatási pályázatán 10 millió körüli összeget szokott elnyerni a Jelenkor.

Bár tavaly 9 millióra csökkentették, idén jól jártunk, 11,6 milliót kapunk majd. Az NKA ezzel a lap legfőbb támogatója.

Ezen kívül még hová lehet pályázni?

Miután a megye lecsökkentette a támogatását - jelenleg 2 millió forint körüli összeggel járul hozzá a költségvetésünkhöz - a pécsi önkormányzathoz fordultam. A várostól mintegy 5 millió forintot kapunk. De támogatja a lapot a PVV Rt 1 millióval, a POSZT számunkra is kapunk némi pénzt, és esetenként kisebb, százezres nagyságrendű összegeket innen-onnan. Más formában, de komoly segítséget nyújt az Alexandra Kiadó is.

Mekkora a lap éves költségvetése?

25 és 30 millió között ingadozik. Mindig adódik valami többletkiadás, például milliós költségekkel járt, amikor költöznünk kellett a Széchenyi téri szerkesztőségből, de az elavult számítógépparkunk cseréje is nagy összegeket igényelne vagy egy-egy nagyobb rendezvény, amelyet mi szervezünk.

A példányszám és a remittenda aránya hogyan alakult az utóbbi időben?

1350 példányban nyomtatjuk ki a lapot, ezt a számot az olvasásszociológusok a könyvtári olvasók miatt felszorozzák hárommal-néggyel, s az internetes oldalunk látogatottsága ( www.jelenkor.net) is kb. 5000 körül alakul. A weboldalunkat tavaly a legjobbak közé sorolta a Népszabadság részben a dizájnja, részben a látogatottsága alapján.

A weben két hónap késéssel olvashatók az írások. Ez a folyóirat példányszámának védelme miatt történik így?

Voltak viták, hogy a weboldalon való azonos időbeli megjelenés elvesz-e olvasókat a papíralapú folyóirattól. Ezt máig sem tudtuk megválaszolni, de a jelenlegi állapot szerintem megfelelő. Érdemes lenne összevetni más művészeti ágakkal a Jelenkor teljesítményét. Egy számunk mindenestől kb. 2,5 millió forintba kerül, ez havonta tízezer ember nívós szellemi kiszolgálására elegendő.

A remittenda mennyi szokott lenni?

Országos terjesztésű folyóirat vagyunk, szerzőink sem helyhez kötöttek. A remittenda megyénként változó számot takar. Budapesten adjuk el a legtöbb példányt. A remittendánk csökkenő tendenciát mutat, 30% környékén mozog. De teljesen nem vonjuk vissza sehonnan a lapot, onnan sem, ahol a megyénkénti kimutatások alapján nem kel el nagy számban. Legfeljebb csökkentjük a példányszámot, de néhány példánnyal minden megyében jelen vagyunk a standokon.

Az előfizetők száma mennyi?

Nehéz pontos adatot adni, mert az Alexandra Kiadó 210 példányt megvásárol tőlünk teljes áron, és azt ki is postázza egy lista alapján. A legkiválóbb magyar írók, helyi önkormányzati képviselők, régióbeli könyvtárak így kapják meg a Jelenkort immár két éve. A Könyvtárellátó nemrég emelte 150 fölé a havonta megrendelt példányszámot. A remittendánk évről évre csökken. 500-600 között változik az előfizetők száma. Egyébként a Jelenkort az utóbbi időben egy auditáló cég, az NKA és az APEH revizorai is vizsgálták, és megfelelőnek találták a közpénzek felhasználását.

Majdnem hét éve vette át a Jelenkort, mi változott az arculaton az Ön főszerkesztése idején?

A helyi polgári, urbánus hagyományt - így például a Sorsunk folyóiratot és annak meghatározó személyiségeit, Várkonyi Nándort és Csorba Győzőt minden szerkesztő elődöm akceptálta. Számos történet, gesztus, forma kering a lap köreiben. Például Weöres Sándor Csorba verseinek kéziratait egytől ötig osztályozta, ezt továbbadta Csorba, s Bertók László ma is hasonlóan értékeli a fiatal költők kéziratait. Nemrég leírtam egy előadásomban, hogy Győző bácsi miképpen magyarázta el nekem, hogyan kell az olasz múzeumokat megtekinteni - őt még Fülep Lajos tanította ki. Nem rohangálunk egyik képtől a másikig, mint a turisták, hanem kiválasztunk egyet, leülünk elé egy székre, három-négy órán át azt a képet nézzük. És az is fontos, hogy szieszta idejére a múzeum kertjében keressünk egy árnyékos padot, vagy heverjünk le a fűbe, akár a született olaszok, mert csak így leszünk képesek befogadni további műalkotásokat. A helyi irodalom mitológiáját meg lehetett tanulni Csorba Győzőtől, de a minőség fontosságát is. Ez számomra is meghatározó örökség. De persze a főszerkesztők közötti különbségek is megmutatkoznak. Míg Csuhai István a komolyzenéhez vonzódott, engem az esztétika, filozófia érdekel jobban. A tematikus és a blokkszerű lapszerkesztést felerősítettem. A folyóiratok a rendszerváltás előtti súlyukat és szerepeik jelentős részét elvesztették, már nem kell a sorok között olvasni, ez a teher lekerült az irodalomról. Mára ebben az egy vonatkozásban az irodalom a helyére került. Ez Magyarországon még szokatlan, évszázadok óta politikai felhangja volt a leírt szónak.

Ma a folyóiratok száma nagyon megszaporodott. Nem szóródik túlságosan szét az irodalom iránt nyitott réteg figyelme?

Tucatnyi nívósabb lap vetekedik az irodalomkedvelők figyelméért. De ma már nem olvassák el az elejétől a végéig a folyóiratokat, és nem kutatják árgus szemmel, milyen arányban, hogyan tettem egymás mellé a verset és a prózát, a kritikát, nem nagyon keresnek finom kapcsolatokat, áthallásokat. Ezt elvárni reménytelen lenne. Rendkívüli módon lecsökkent az emberek ideje, de mindenki maga dönti el, mire fordítja a szabadidejét. Nem dolgom azon búsongani, hogy nem olvassák széles tömegek a Jelenkort. Inkább az a dolgom, hogy valahogy mégiscsak fenntartsam a figyelmet, ám ehhez erősebb hatásokra van szükség: például tematikus blokkokra - ilyen volt az Európai Kulturális Fővárosi pályázatot megcélzó összeállításunk vagy 2001 novemberében a Világörökség-szám, illetve a rendszeres POSZT-számaink. Megpróbálom fókuszálni az olvasói figyelmet és a nemzetközi vagy országos témák mellett Pécs univerzális értékeire is koncentrálok: azokra az értékekre, amelyeket bátran ki lehet tenni a világ elé, s ez az én irányításom alatt erősödött meg a lapban. A hagyománnyal foglalkozunk, de nem feltétlenül ájtatosan, hanem olykor kritikusan, hiszen bármely hagyomány teher is, annak nem minden eleme jó. Szelektálni kell, de ehhez ismerni és figyelni is kell rá.

A Jelenkor legnagyobb korszakát Szederkényi Ervin főszerkesztése ideje alatt élte, akkor az irodalom minden szegletéből, oldaláról publikáltak itt (Csoóri, Mészöly, Esterházy), ahhoz a Jelenkorhoz képest két változás történt, egyrészt változott a publikálók köre, másrészt Csuhai István alatt a lap kritikai szemléletében, nyelvhasználatában paradigmaváltás következett be. Az Ön időszakában pedig, mintha egy generációváltás zajlott volna le a kritikai rovatban.
A rendszerváltás után jóval szélesebb lett az irodalmi lapok palettája, mivel tud a Jelenkor kitűnni a mezőnyből?

Mindegyik állításban van igazság. Szederkényi Ervin főszerkesztésének időszakában korlátozott nyilvánosság uralkodott, létezett cenzúra, öncenzúra, a politikai különbségek is lefojtottan léteztek. Ma a politikai ízlések okozta különbségek is megjelentek a lapokban, ezért sokszorozódtak meg ennyire a folyóiratok, az érték- és ízléspluralizmus ezt eredményezte. Abban az időszakban kevesebb lap volt, sokkal szűkebb mezőnyben létezett a Jelenkor is. Szederkényi koncentrált, kemény munkával érte el azt, amit elért, a teljes életét rááldozta a lapra. Amikor a Mozgó Világot politikai okok miatt szétverték, a Jelenkor lett a vezető folyóirat. Mészöly Miklós erős befolyása is érvényesült, Nádas Péter, Esterházy Péter és a nagy értelmezőjük, Balassa Péter fémjelezte úgy nevezett "új próza" kötődött ide, ez valóban egyik aranykorszaka volt a magyar irodalomtörténetnek.
Ma nem lehet azt mondani, hogy létezne legjobb irodalmi folyóirat. Viszont azt állítom, nincs olyan laptársunk, amelyik a Jelenkornál nívósabb évfolyamot tudna produkálni. Egyetlen folyóirat sincs, amelyben a magyar irodalom nemzetközileg legismertebb alkotói közül Nádas Péter, Esterházy Péter, Konrád György, Parti Nagy Lajos, Tolnai Ottó ilyen rendszerességgel publikálnának. Nem könnyű megjelenni a lapban, de mindig bekerülnek új szerzők is. Valóban lezajlott egy látványosabb fiatalítás is, ám már a kilencvenes években, amikor Csuhai István jelentős részt a szegediekre, a Harmadkor körére támaszkodott (Darvasi László, Szijj Ferenc, Takáts József, Szilasi László etc.). Ők mára a középgeneráció meghatározó alakjai lettek, s ma is jelen vannak a lapban, de én egy picit az idősebbekhez is megpróbáltam visszanyúlni. Azokat a magyar írókat próbáltam visszaemelni, akiknek már nem létkérdés, hogy megjelennek-e magyar irodalmi folyóiratokban vagy sem. Évente egyszer-kétszer különböző alkalmakra kérem fel őket, például Esterházy Szederkényi-emlékezésére vagy az EKF-számunkban publikált írására gondolok#8230; Nem nagyon fordul elő máshol, hogy Nádas ennyit publikálna, Konrád is rendszeresen ad nekünk szöveget. Ezek az emberek nem a fizetség miatt tértek vissza, hiszen mondjuk, a Die Zeittal nem tudunk versenyezni a honoráriumok terén, noha megjegyzem, a Jelenkor a hazai folyóiratok közt ebben is az élmezőnyben helyezkedik el.
Csuhai idején zajlott le az elméleti kritika paradigmaváltása, amelyet Kulcsár Szabó Ernő és iskolája kezdeményezett a német recepcióesztétika fogalomkészlete, gondolkodásmódja jegyében. Ez a folyamat erősen felfutott a '90-es években, s igazi küzdelemmé vált. A kérdés, hogy kinek a nyelvhasználata uralkodik el a kritikákban, mára eldőlt. Különféle irányzatok léteznek egymás mellett: feminista, dekonstruktivista, neomarxista, neokolonialista... Ez is, az is megjelenik nálunk, miként a klasszikus-konzervatív értelmezők is. Az idősebbek közül például Poszler Györgyöt vagy Györffy Miklóst is sikerült visszahozni a laphoz. És persze nélkülözhetetlen a pécsi bölcsészkar kisugárzása: Thomka Beáta, Bacsó Béla, Kálmán C. György és más tanárok, valamint tanítványaik munkája. Nem csak az egyetemi nyelvek jelennek meg a Jelenkorban, hanem több ízlésnek is meg tudunk felelni.
Egyébként a különböző irodalmi lapok szerzői közt vannak metszetek, s a szerzőknek nem az irodalompolitikai helye érdekel, például hogy kilépett-e vagy sem az Írószövetségből. A Jelenkor hagyományai urbánusak, ez az értékrendszer nevekkel kifejezhető, Weöres, Csorba, Mészöly, Bertók, Nádas, Esterházy#8230; Ez gazdag, de nem egységes irodalmi korpusz.

A Jelenkor figyelmet fordít a nemzetközi színtérre is, hogyan alakult ki a kapcsolatrendszer?

A Jelenkor szerkesztőségét visszautasíthatatlan ajánlatokkal keresték meg különböző közép-európai lapok, így könyveket adunk ki kölcsönösen például a horvátokkal, bemutattuk őket Budapesten, Zágrábban, Eszéken, Pécsett. A költészeti antológiák után most a próza következik, majd dráma, aztán értekező szövegek#8230; Van egy másik közös projektünk, a "Folyóirat a folyóiratban". Ezt a szlovén Apokalipsa kezdeményezte, s ma kilenc folyóirat vesz részt benne. Horvát, lengyel, cseh, szlovák, osztrák, macedón, montenegrói#8230; Ez azt jelenti, hogy alkalmanként mintegy 20 magyar szerzőt ismertetünk meg az adott nyelven. Ilyet egyetlen magyar folyóirat sem csinál, a Lettre-t kivéve nincs nemzetközi kapcsolatrendszerük.

Érdekes megtapasztalni, hogy Horvátországnak, Szlovéniának, Szlovákiának mi nagy országnak számítunk, s ők kíváncsian figyelik a magyar könyvpiacot, milyen példányszámot tudunk produkálni. A németországi könyvsikereinket is értékelik. A folyóirategyüttműködés keretében publikált szövegek aztán pillanatok alatt könyvvé válhatnak. Tolnai Ottónak így jelent meg Szlovéniában verseskötete a napokban. Ez a tevékenységünk inkább misszió, mert anyagi hasznunk nem képződik belőle.

Meddig kell előretekinteni egy-egy folyóiratszám esetében a szerkesztőnek?

Nemzetközi szinten egy évre előre kell gondolkodni, egy átlagos számunk esetében ez néhány hónap. Idén egy osztrák lapot (Litratur und Kritik) szeretnénk bemutatni. Blokkok várhatóak, Radnóti Sándor 60. születésnapjára készülünk egy összeállítással, amelyben helyet kap Esterházy, Bacsó Béla, Heller Ágnes, György Péter írása. Aztán Balassa Péter emlékét fogjuk felidézni egy tévéműsor interjúinak szerkesztett változatai révén, Csordás Gábor, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor és mások szövegeivel. Mindig ügyelek a Jelenkor régi kötődéseire, így köszöntöttük Takáts Gyulát 95. születésnapján, és Lázár Ervin is 70 éves lesz az idén#8230; De a spontaneitásnak is hagyunk teret, nem állnak fél évre előre betördelten a Jelenkor számok, az időközben érkező írásokat is be tudjuk illeszteni.

A Jelenkor könyvkiadó mellett újabban a folyóirat is ad ki könyveket.

Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó tulajdonosa felkérésére indítottam útjára egy kortárs irodalmi könyvsorozatot. A Szignatúra Könyvekről rengeteg elismerő kritikát írtak, s a közönségsikerről sem mondunk le eleve. Még formálódik, alakul a sorozat, de már sokan megkerestek. A sorozat sikerét jelzi, hogy fiatal szerzőktől neves írókig, Oravecz Imréig vagy Tolnaiig számosan adnak kéziratot. Tavasztól Könyvhétig tébolyítóan sok dolgom van emiatt. Ekkor nőtt meg a szakállam.

Apropó szakáll, morfondíroztam, meg merjem-e kérdezni a kossuth-i méretű szakálla okát, mert most pár hónapja meg eltűnt. Hogy is van ez?

Egyszerűen nem volt időm borotválkozni, és hamar hosszú szakállam nőtt. Az ismerőseim, barátaim mindig kérdezgettek: "akarsz beszélni róla?". (Á. Z. nevet) Nem volt rá energiám, ennyi az egész, aztán persze már szórakoztattak az ezzel kapcsolatos hasonlatok, metaforák, találgatások.

A szakállán kívül az Irodalom Házáról is városi legendák terjengtek, nem tudni, mi az igazság. Mi lesz ott? Rendezvények, vagy csak a Jelenkor díszes szerkesztősége?

Reményeim szerint ennél sokkal többet jelent, és sokkal összetettebb is lesz majd az Irodalom Háza. Német és osztrák területen ismeretes főként a Literaturhaus, amely állandó otthona az irodalomnak. Általában rendelkezik egy háttérintézménnyel, ez vagy egy folyóirat, de Grazban például az egyetemhez kapcsolódó intézet (Franz Nabl Institut), ahol könyvtár is van az épületben, s kiadványokat is adnak ki#8230; A létrehozás körülményei is mindig mások, változó, hogy milyen pénzből működnek, ki a vezető#8230; Pécs esetében az lenne a kívánatos, ha a Jelenkor folyóirat adná azt az élő közeget, műhelyt, amely a kisugárzásával elevenen tartaná az intézményt. Kávéház is lesz az épület földszintjén, s ez akkor is működne, ha nincs program az épületben. Olyan helyet képzelek el, ahol a fontos folyóiratok levehetők a polcról, a fontosabb könyvek is, a falakon kortárs képzőművészek munkái láthatók. Egy príma könyvesbolt is kellene a házba, valamint egy állandó irodalmi kiállítás, ahol ott állhat Szederkényi Ervin széke és óriási íróasztala, Csorba Győző és mások relikviái, egy könyvtár a műveikből, továbbá olyan tér, ahol utazó irodalmi kiállításokat is befogadhatnánk. Az épületben három festett szoba található, reprezentatív felolvasóestekre alkalmasak, kis konferenciáknak tökéletesen megfelelnek, a Városháza talán a külföldi delegációkat fogadhatná itt. Az épület magántulajdonban van, ám a város visszavásárolja. A funkciók elhelyezéséhez a ház eredeti pincéjét is igénybe kell venni. A mélygarázsra a városháza igényt tart, bár az épület működéséhez az Irodalom Házának is szüksége lesz néhány parkolóhelyre. Valahol majd el kell helyeznünk egy-két lakást is, mivel a "Stadtschreiber" fogalmát is szeretném meghonosítani: a város ösztöndíjjal írókat hoz Pécsre, akiket egy tutor segít, kísér. Egyszerű alkotófeltételeket kell biztosítani számukra: számítógépet internet hozzáféréssel, egyszerűen berendezett szobát. Ha lenne két ilyen szobánk, akkor az itt megforduló művészek messzire vinnék Pécs hírét. Ezáltal újabb színnel kerülnénk rá Európa kulturális térképére, fontos kapcsolatok születhetnének itt, s tudjuk, milyen hatékony a személyes kapcsolati háló. És kell-e jobb reklám annál, minthogy az itt járt művészek Pécsre hivatkoznak?! Ha ilyen okból megjelenik a Frankfurter Allgemeine Zeitungban egy cikk a városról, akkor azt is érdemes megvizsgálni, vajon egy akkora méretű hirdetés mennyibe kerülne a városnak. Egy ilyen kulturális intézmény nemzetközi viszonylatban relatíve kevés pénzből a legnagyobb hasznot hozhatja, nem kell hozzá sem színpadot ácsolni, nem kellenek hangszerek, mégis nagyszerű reklám a városnak.

Hogy áll a ház jelenleg?

Ha megveszi a város, akkor elkezdődhet a felújítási munka, mert a freskókon kívül csak a homlokzat kész, a ház többi része szerkezetkész állapotban van. Becslések szerint kb. 100 millió forintot kellene a munkákhoz összegyűjteni. Az épület ugyan nem rendelkezik nagyobb közönséget befogadni képes teremmel, de a szomszédos Művészetek Házával, vagy a színházzal együttműködve ez orvosolható. Leghamarabb 2008-ben tudunk majd elindulni, de legalább egy év szükséges ahhoz, hogy ne egy külsőségeiben működő Potemkin-falut, hanem egy működő intézményt tudjunk felmutatni 2010-ben.