Pécsi Katalin: A méret a lényeg? (beszélgetés Fabó Kinga költővel)

   
   Pécsi Katalin (képünkön): Véleményed szerint létezik speciális női irodalom?
   
F. K. Először a besorolhatóságról és a típusalkotásról szólnék. Úgy gondolom, hogy a személy, a személyesség, a személyiség és a személyre szólóság, sőt a személynek szólóság nagyon fontos. Nem hiszek az emberek bármiféle alapon történő tipizálásában, típusokba sorolhatóságában. Nem típusokban létezünk, hanem egyedi emberekként, személyekként, személyiségekként. Nincs "a nő" általában, mint ahogy "a férfi" sem. Sokféle, végtelen sok különböző férfi és nő létezik, és annyiféle nő - és férfiirodalom, amennyiféle nő és férfi. Pontosan emiatt, mindaz, amit erről a témáról általánosságban mondok, nagyon korlátozott érvényességű lehet csak.
   
A nő mivoltod vagy nőiséged probléma-e számodra, és problémát jelenthet-e mások - például az olvasóid - számára?
   
F. K.: Úgy gondolom, igen - máskülönben az a kérdés. hogy van-e specifikusan női irodalom, föl se merülhetne. Egy nőnek a nő mivolta és nőisége eredendően és eleve probléma, - ezzel szemben egy férfi számára a férfiléte nem az, hanem természetes, kellemes adottság.

    A női íróknak elsősorban arról kellene írniuk, hogy milyen nőnek lenni?

F. K.: Nem, egyáltalán nem! Számomra legalábbis ez így soha nem merült fel. Ugyanakkor nemcsak tőlem, hanem minden női írótól, női alkotótól meg szokták kérdezni, hogy előny-e vagy hátrány a pályáján az, hogy nő...

   A te témáid ugyanakkor mégiscsak kifejezetten női témák! Nyilván vannak olyan írók vagy költők - férfiak és nők - akik "semleges neműek" ugyan nem lehetnek, mégis "semlegesnek" kell őket tekintenünk ebből a szempontból.

   F. K.: Az embernek a neme biológiai adottság, ami eredendő, eleve adott, és abból nem lehet kilépni. Tehát ennyiben feltétlen van női irodalom és van férfi irodalom is, mert a természetes neme korlátait senki sem tudja átlépni, illetve csak szereppel, szerepjátszással próbálhat meg ebből kilépni vagy kitekinteni, és empátiával belehelyezkedni a másik nembe. De a szerep azért mégis más, mint a közvetlenül adott nem. Ebből következik, hogy egy nő nyilván női módon látja a világot, és úgy is ír - ugyanakkor nem biztos, hogy ez tudatos választás kérdése.

Visszatérnék az alaptémánkhoz: hogy van-e speciális női irodalom. A kérdés eleve valamiféle egyenlőtlenséget feltételez, mert arról soha nem szoktunk beszélgetni, hogy van-e férfi irodalom, tehát ez egy tipikusan férfi-kontextus sugallta megfogalmazásmód. Addig és csak addig beszélhetünk "speciális" női irodalomról, amíg a női alkotók kisebbségben lesznek, és amíg a férfi alkotó a viszonyítási pont. A nő a kivétel, a viszonyított, a függő, a megjelölt - adott esetben megbélyegzett - a férfihoz képest. Közben a nők nagy többsége még mindig a férfiak függelékeként él, vagy határozza meg magát. Az önbecsülését, az önértékelését a férfiakra alapozza. A férfiaknak akar megfelelni. Az egyik költőtársam említette, hogy negatívumnak tartja, hogy neki főleg nőolvasói vannak. És ezt negatívumként értékelik mások is. A kérdést tehát úgy kellene feltenni: van-e sajátosan férfi és női irodalom? Van-e különbség a női sajátos beszéd- és írásmód, valamint a férfi beszéd- és írásmód között, és ha igen, miben áll az.

   Olvastam egy érdekes cikket a női irodalomról a Harper's magazinban, az a címe: "Még az irodalomban is csak a méret számít"? Azt állítja a cikk, hogy mivel a nők az apróbb részleteket jobban észreveszik, és ezért jobbak a kis világok ábrázolásában is, valószínűsíthető, hogy nem nő fogja megírni a XXI. század Háború és Békéjét, és a nők Nobel-díjat se fognak kapni egyhamar, mert csak a "nagy témáknak" jár ki a nagy díj.

   F. K.: Igen, így van, és ráadásul a Nobel-díjra felterjesztő bizottság is férfiakból áll... A múltkor, A rabbi lánya kapcsán arról beszélgettünk, hogy milyen szokatlannak hat a regényben, hogy a főhősnő azzal is lázad az őt fojtogató hagyomány ellen, hogy titokban szőrteleníti magát a fürdőszobában. Ez a részletekre kiterjedő, igen hiteles és meggyőző szőrjelenet elképzelhetetlen lenne egy "férfi" regényben. Tudjuk, hogy amikor férfiak egymást között fociról, autókról vagy sörmárkákról beszélgetnek, az elfogadott közbeszédnek számít, míg a nők "kisvilágába" tartozó témák - mint ez a szőr-ügy is - irrelevánsnak tűnnek , és így kívül maradnak az irodalmi műveken.

   Milyen típusú nőírót fogad el a szakma?

   F. K.: Talán éppen azokat, akiknek a neme, a nemisége, a nővolta a lehető legkevésbé nyilvánul meg írásaikban. Mondhatni nemtelenül, vagy "semleges neműen" írnak, például Nemes Nagy Ágnes. Tehát az "akár férfi is írhatta volna!" dicséretnek számít - kontra "ez olyan rossz, hogy csak nő írhatta! Nemes Nagy Ágnes Sorok című verse így kezdődik: "Az impotencia / a félelem fia". Egy méltatója éppen azt értékelte ebben a versben, hogy a költőnő férfiszerepben, férfimódon mert írni. Nőírónál negatívumként értékelhetik, ha nőisége érzékelődik. Férfiírókra ez nem érvényes. ők szabadon nyilvánulhatnak meg nemükben, nemiségükben is.

   Ismerünk ma már ellenpéldákat is: egyik fiatal költőnőnk éppen azzal provokál, hogy a nőiségére játszik rá. Ez a provokáció egyben a versek témája is. És itt vagy például te...

   F. K.: Egy nőnek a nő mivolta és a nőiessége is probléma, amit ő maga is nehezen tud kezelni. Most persze nem a magánéletről beszélek, hanem a művekről: nem létezőnek nem tekintheti. Mit akar vele tenni? Vagy túlhangsúlyozza, túlfokozza, vagy egyszerűen lefokozza magában - sőt eltünteti. De ezek lehetnek szerepek is. Végig lehet próbálgatni a lehetséges női szerepek sorát.

   Mit tehetnek a civil nők, akik nem írnak verseket?

   F. K.: ők a saját életükben próbálgathatják, csereberélhetik őket. Az embernek több én-je van, hol ez , hol az kerül előtérbe: amelyiket a helyzet éppen előhívja. Aki ír, az meg is örökíti mindezt - ennyi a különbség.

   
   Te a különböző identitásaidból melyiket tartod a legfontosabbnak?
   
    F. K.: Nem tudok egy mozzanatot abszolutizálni, nem is szeretnék. Mindig az a fontos számomra, hogy az adott szituációban éppen melyik énemre, melyik szerepemre van szükség. Az én-jeim mellérendelésekben léteznek egymás mellett, nem hierarchiában. A személyiség akkor rugalmas, ha képes alkalmazkodni a mindenkori helyzethez, mindenkori beszélgetőtársához: ennek megfelelően kerül előtérbe valamelyik identitása vagy szerepe. A "Légy hű önmagadhoz" típusú felszólításokat álságosnak és leegyszerűsítőnek tartom: melyikhez? Ráadásul úgy értelmezem, hogy nárcisztikusságra szólít fel, ami azért fölösleges, mert az amúgy is túlteng bennünk.

És a versbeli szerepeid közül...?

F. K.: Nem szabad a költőket összekeverni a szerepeikkel. A versperszóna nem azonos a költővel, még akkor sem, ha a költő egyes szám 1. személyben ír. Az én két előző kötetem - teljesen véletlenül - különböző női szerepek köré szerveződött. És nem nemi identitás-problémaként, hanem költészeti problémaként izgattak elsősorban.
   

   Esztertáska