| Miért pont a hetvenediket? Miért pont így és ennyire? Mert az "élet és az irodalom országútján", ki megtett ötvenet, sőt hetvenet, annak már csak a száz lehet kerek? Vagy az már büntetés? Uram, ha még túl sok verset ír, s hagyja magát, agyonünnepeltetem! Miért nem várjuk ki az ünnepelthez illő dátumot, a három az ötödikent? Csak mert a negyedik hatványhoz is hibádzik még tizenegy? Esztendő? Évszázad? Vers? Bogár? Szalmaszál? Valami? Mi?
Ha erre a hetven évre visszatekintünk (már akinek módjában áll), éppen azt láthatjuk, amint 2005-ben, december 6-án ünnepli/ünnepelte, eltűrte/eltűri, megszenvedte/megszenvedi Bertók László a hetvenedik születése napját. A szájával nyilatkozik, a fejével gondolkozik, a kezével dedikál, néha még ránk is kacsint, s közben szerepel, szaval, és ki tudja még, mi mindent csinál? |
Ebben az évben is szinte minden este megtette a szokásos belvárosi sétáját, de ha napközben kilépett a lakásból, az utca szemközti oldalán egy táblát láthatott, mely egy embernagyságú marcipánszobrot hirdetett: a 70 éves Elvis Presley tiszteletére. Ez adta az ötletet, gondoltam, nemcsak disznózsírból, és nemcsak embernagyságban, de marcipánból mellszobrot mintáztatok a költőről. A cukrász előbb vállalta, aztán mégsem. Ingatta a fejét, már pórul járt egy ilyen felkéréssel. Kérdeztem, nem elég karakteres az arc? Nem elég kifejező? De, csak van benne valami, amit ő nem tudna visszaadni. Hát, igen, akkor meg minek. Pedig elsüthettem volna a "magad emésztő, szikár alak"-ot, amikor épp marcipán magába harapott volna az ünnepelt. Törtem a fejem, mit adhatok? Visszavonásig érvényes Kossuth-díjat már kapott. Elemezzem, milyen is a bertóki költészet köztessége, a se itt, a se ott, az itt is, ott is, melynek költője, a valaminek a határán költője ő? Vagy mutassam meg az életműben milyen a változás mondattani szinten, a halmozások a versben miképp, vagy a versnyelvben, a versek szerkezetében hogyan Hogy a pályakezdő versei, Petőfi után szépen megtörténtek, évekig fejben írta őket. Szerencse, hogy közben az autó nem csapta el? Vagy arról beszéljek, hogy egy sajátos versfejlesztési módot, egyben jól megépített szerkezeteket alkotott, s beleírt sok többé és kevésbé szabályos mondatot. Átváltott a nyelvi-mondattani töredékességre, befejezetlenségre, hézagra, kihagyásra, s legutóbb a felsorolásra, túlzsúfolt jelentésekkel megterhelt főnévszerű szintagmákra. Aztán, hogy ezt éppen bertók-i szonettformában, vagy bertóki haikuban, netán szabadversben teszi? Édes mindegy nekem. Olvasni kell, nem beszélni róla! Vannak költők, akik élete kész regény. Bertók László életrajza tartalmaz regényes elemeket. A kamaszköltő lázadó verseit börtönnel jutalmazták, de nem szökött meg az ÁVÓ pincéjéből, mint Casanova a Velencei Ólomkamrákból, nem is készül hollywood-i film költőnk kalandos Priuszából. Csak el lehet borzadni azon, hogy akár a mi történetünk is lehetne ez a világtörténeti szempontból picinyke per, a picinyke ítélet, és lehet, hogy tényleg pokolra kell annak menni, aki nemcsak "havibéres tiszti munkaerő", könyvtáros, igazgató, hanem költő akar lenni. Valahogy olyan természetes, hogy egy fiatal költő elmegy Bertókhoz, vagy elküldi a verseit, becsönget, zavartan megszólítja az utcán, mert tiszteli, tanácsot szeretne kérni, valamit remél a találkozástól vagy csak úgy, maga sem tudja, miért. Bertók sokáig a Jelenkorban is a fiatalokkal foglalkozott, ért a feladathoz, azt szokta mondani, hogy kamaszkorában szinte mindenki ír verset, aztán, akinek megjön az esze, abbahagyja. Hát, neki nem jött meg, talán csak időlegesen, a börtönben és talicskás dombelhárító korszakában nem írt verseket. |
