2012 óta három könyve jelent meg. Mást jelent most az írás, mint az első könyv írásakor?
Első regényem ösztönösen, erős érzelmi hatásra született meg. A Barhesz megírásában alapvető motiváció volt a kisfiam elvesztése, ebből a fájdalmas történetből nőtte ki magát a szöveg családregénnyé. A harmadik kötetem nagyon tudatos munka és átgondolt szerkesztés eredménye, első alkalom, hogy a magammal szembeni bizonytalanságok után el merem hinni, van létjogosultságom a szépírói pályán. Ezt Gács Anna regényemhez írt ajánlója is megerősítette.
Nem tartott a nyilvánosság előtti kitárulkozástól?
Kezdetben az írás számomra a gyászterápia része volt, semmiféle nyilvánosság nem lebegett a szemem előtt. Aztán belefutottam egy irodalmi pályázatba, jelentkeztem, és meglepő módon azonnal nagyon pozitív visszajelzést kaptam. A történet régóta dolgozott bennem, ki kellett jönnie, nem mérlegeltem, és nem volt előzetes elképzelésem a mű recepciójáról.
Miről ad látleletet az új regény?
A családon belüli kommunikáció csődje, hazugságok és titkok hálózzák be a regényt, amely egy elsöprő szerelemmel kezdődő kapcsolat konfliktusokkal terhelt, katartikus végkifejletéig ível. A párkapcsolati lét számtalan kényes pontját veszi górcső alá. Hogyan torzítja el az ember személyiségét egy évtizedeken át cipelt súlyos titok, és kerülünk visszafordíthatatlan örvénybe egy rossz döntés meghozatalával, amely újabb rossz döntések láncolatát indítja el, s ezáltal hogyan feslik fel a családon belüli bizalmi hálók szövedéke, amely végül a teljes összeomláshoz vezethet.
A regényben a kapcsolati erőszak is megjelenik, csak épp a férfi a szenvedő fél. Nem volt merész ötlet?
Nőként természetesen sokkal közelebb áll hozzám a női szolidaritás kérdése. Emberként azonban nagyon fontosnak tartom a mindkét nemmel szembeni objektivitást. Íróként pedig kifejezetten foglalkoztat a közbeszédben manapság kevésbé divatos téma, a férfiak kihasználása, kisemmizése, nők általi érzelmi manipulációja, ami szintén a bántalmazás egyik formája, mégis jóval kevesebb publicitást kap.
Nem hisz a házasság intézményében?
Abszolút hiszek a házasságban! Főleg a másodikban. Bizonyos esetekben az elsőt érdemes inkább kihagyni? De nem olyan egyszerű, hogy jön egy nagy szerelem, és attól kezdve minden rendben van, nyugodtan hátradőlhetünk. Ha többé nem teszünk semmit, a dolgok maguktól mindig az entrópia állapota felé tartanak. Lássuk be, a jó kapcsolat két ember közös teljesítménye, ami megfelelő kompromisszumokkal tartható működésben. Mindez persze akkor éri meg, ha olyan párt választunk, aki mellett valóban önmagunk lehetünk.
A női főszereplőről nehéz eldönteni, hogy mennyiben tekinthető áldozatnak?
A női főszereplő zaklatott hátterű, szeretetlen családból származik. Lia zsúfolt, omladozó, nagypolgári lakásban nő fel, ahol a régi dicsőség árnyait a poros sarkokban halmokban álló ruhahegyek alatt konzerválja a Molnár família. A lánynak nincs semmilyen személyes tere, nem ismer határokat, a zongora alatt alszik a nagymamája szobájában. Innen halássza ki későbbi férje, Stark Gyuri. És innen indul útjára, majd bontakozik ki a hétköznapi pszichopata figurája, akinek nincsenek érzelmei, csak szempontjai, aki nem tud kötődni, csak birtokolni.
A nyolcvanas évek Magyarországára helyezte a regény cselekményét. A párhuzam miatt, mert ahogy a család, úgy a szocializmus is erősen repedezett már a nyolcvanas években?
Mindenképpen mérföldkőnek számít Lia és Gyuri életében a rendszerváltás. A fiatal férj céltudatos, kreatív ember, jó érzékkel ragadja meg a korszak hirtelen kitáruló lehetőségeit. Gyors ütemben gazdagodnak meg, nagyvonalú házat építenek, egyre nagyobb társaság gyűlik köréjük. A repedés a házuk falán jelentkezik először, a túl nagy léptékű, alátámasztás nélküli nappaliban, majd a falakon végigfutó repedések kijavíthatatlan rést ütnek a házasságukon, és Gyuri szívében akkorára nyílnak, hogy nem bírja tovább egyedül tartani vállán a támasztékot, le kell ülnie a kanapéra, hogy erőt gyűjtsön. Aztán ott marad, és fel sem tud állni hét éven keresztül.
Ki a regény főszereplője?
Stark Gyuri, az ő illúziói a családról és az apaságról. Vele kezdődik és vele ér véget a történet. Ugyanakkor a házaspár kapcsolata is főszereplője a regénynek, illetve a Zergehegy tetején álló, szinte önálló életet élő házuk, és az azt körülvevő árnyas kert, amely a házasságuk tárgyiasult megtestesülése, a soha meg nem valósult álmok temetője.
Ön dolgozott családterápiás központban tanácsadóként. Milyen visszatérő problémákkal találkozott? Az ott szerzett tapasztalatok beszivárogtak a regénybe?
Gyakori jelenség a családon belül a játszmákkal helyettesített kommunikáció. Az elhárító mechanizmusok, tagadás, meg nem történtté tevés. Az emberek sokszor látszatmegoldásokra cserélik a valóságot. A regényem szereplői mindannyian különböző valóságot építgetnek, különböző módon érzékelik a realitást, és ezek között egy idő után lehetetlenné válik az átjárás.
Elégedett az olvasói reakciókkal?
Nagyon pozitív reakciókat kaptam, mindig örülök az olvasói visszajelzéseknek. Sokan a saját életük egy-egy krízisállomását fedezték fel a könyvben, és megosztották velem a személyes történeteiket. Jól esik a bizalom, ez is jelzi, hogy olyan témát bontottam ki, amivel foglalkoznunk kell.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
