terey_600x400.png
Fotó: Matej Pusnik

Térey János 1970. szeptember 14-én született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd érettségijét követően a budapesti Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán tanult, 1996-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar szakos oklevelet. Az egyetem után a Cosmopolitan magazin olvasószerkesztőjeként dolgozott, majd szabadfoglalkozású író volt.

Elsősorban költőként vált ismertté, első versei 1990-ben jelentek. Pályáján kiemelkedik a Szétszóratás, a Drezda februárban című verseskötet, valamint az Ultra című kötete. A kötött versformák mellett érdeklődést mutatott a hosszabb elbeszélő jellegű művek iránt, s ennek eredményeként született meg a Paulus című verses regénye, amely több elismerésben részesült, majd A Niebelung-lakópark című drámatetralógiája, amelyből Mundruczó Kornél rendezett felolvasószínházi előadást. Az első rész, a Rajnapark megkapta az évad legjobb magyar drámájának díját. A harmadik részt, a Hagen, avagy a gyűlöletbeszéd címűt a Krétakör mutatta be 2004-ben a budavári Sziklakórházban, az előadásból film is készült.


terey21_600x400.png
Fotó: Matej Pusnik

Nemcsak elővette és alkalmazta a klasszikus formákat, hanem a verses regény kiterjedt hagyományát elevenítette fel és folytatta. Kortárs német, cseh, francia és bolgár költőket fordított, nevéhez fűződik Paul Verlaine Szaturnuszi költeményeinek első teljes, magyar nyelvű fordítása is.

Az epikus műfajok mellett első komolyabb, színpadhoz kapcsolódó munkája Puskin Borisz Godunov című drámájának új fordítása volt. Drámaíróként Asztalizene, Jeremiás avagy az isten hidege, Protokoll című színműveit sikerrel játszották, a többi közt a Katona József Színházban, a Radnóti Színházban és a Nemzeti Színházban. Az Asztalizene, valamint Jeremiás avagy Isten hidege elnyerte az évad legjobb magyar drámája díjat. Kazamaták című színpadi munkája, amely az 1956-os eseményeket új szemszögből mutatta be, Papp Andrással közös munkája.


terey3_600x399.png
Fotó: Végh László

Harcos Bálint költővel közösen írta Mundruczó Kornél filmje, a Johanna operalibrettóját. A 2006-ban megjelent TéreyULTRA című partitúrában 12 Térey-verset zenésítettek meg fiatal magyar zeneszerzők. Rá egy évvel KaltWasserKult címmel megjelentek válogatott versei német nyelven, a következő évben a Hagen, avagy a gyűlöletbeszéd című kötete francia nyelven. 2018-ban ő volt a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik válogatója. Egyik legutóbbi munkája, a Káli holtak című regény tavaly jelent meg.

Írásait angol, német, cseh, bolgár, horvát, olasz, mongol, héber és cigány nyelvekre fordították, több felolvasáson járt Európában és a tengerentúl.

Munkásságát több jelentős díjjal jutalmazták: Déry Tibor-jutalomban, Móricz Zsigmond-ösztöndíjban, a Magyar Rádió Petőfi-díjában, József Attila-díjban, a Tiszatáj díjában, Füst Milán-díjban, Örkény István-ösztöndíjban részesült. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét 2006-ban, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat 2010-ben vehette át.