_D0A1327_Copy
Sándor L. István

?A kötet ismeretterjesztésről, komoly- és könnyűzenéről, festészetről, iparművészetről, tehát lényegében mindenről szól, ami ma Magyarországon a kultúrát jelenti? ? mondta el a kötet szerkesztője. A kiadvány a magyar kultúra azon személyiségeinek gondolatait gyűjti össze, akik munkája nyomán számos maradandó érték született.

_D0A1465_Copy
A MANK Nonprofit Kft. szervezésében megvalósult kötetbemutatón rendezett kerekasztal-beszélgetésen Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője elmondta: öt éve részesei a Nemzeti Kulturális Alap 25 éves történetének, amely időszakban 3,6 milliárd forint jutott a könnyűzene támogatására kilenc alprogram keretében. Hozzátette: az induló előadókat, a klubokat, az előzenekarokat, a nemzetközi jelenlétet, a könnyűzene oktatását, illetve a könnyűzenei menedzserképzést is támogatják.
_D0A1290_Copy
Bajnai Zsolt (jobbra)
A Nemzeti Kulturális Alap jelenleg 17 állandó kollégiummal rendelkezik, amelyek a hazai művészeti és tudományos területet fedik le. Ezt a munkásságot reprezentálja a pályázati összesítéseket, kimutatásokat és interjúkat tartalmazó kötet.
Forrás: Csákvári Zsigmond