Több mint 300 új kötet jelenik meg a 90. Ünnepi Könyvhétre

Irodalom


konyvhet_2.png
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

A Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen 168 kiadó és könyvesműhely kínálatából válogathatnak az irodalomkedvelők.

A fővárosi rendezvényt csütörtök délután Simon Márton költő nyitja meg. A vidéki események idén Miskolcon, Szőcs Géza költő beszédével veszik kezdetüket. Újdonság, hogy idén két irodalmi és két mesehajót is indítanak szombaton és vasárnap délután Budapesten, emellett mintegy 1000 dedikálás várja az érdeklődőket a Duna-korzón.


11_600x399.png
Fotó forrása: Ünnepi Könyvhét

Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője hangsúlyozta: kiegyensúlyozott a könyvhét idei kínálata, rengeteg jó könyv született, bár talán hiányoznak az olyan művek, amelyekre az ember azt mondhatná, hogy ?beszakad tőle az asztal".

A lírai termésből Ágoston Zoltán mások mellett Nádasdy Ádám, Keresztesi József, Lackfi János, Peer Krisztián, Fodor Ákos, Tornai József és Tőzsér Árpád új versesköteteit, a prózai kínálatból három vajdasági szerző, Végel László, Balázs Attila és Vasagyi Mária, valamint Závada Pál, Schein Gábor és Péterfy Gergely regényeit emelte ki.


konyvhet.png
Fotó forrása: Ünnepi Könyvhét

A könyvhét gyermekirodalmi termését Both Gabriella újságíró-szerkesztő mutatta be. Hangsúlyozta: 2019-ben mintegy 100 gyerekkönyv jelenik meg a könyvhétre, köztük Berg Judit, Bán Zsófia és Zalka Csenge Virág kötetei.

Ma már biztosan kijelenthető, hogy felnőtt a magyar gyerekirodalom, és végre a rangjának megfelelően van kezelve ? fogalmazott Both Gabriella, aki szerint már nincsenek tabuk a gyerekirodalomban. Lehet olvasni a hagyományostól eltérő családmodellekről, a diszlexiáról és számos más gyerekeket mélyen érintő jelenségről és problémáról, amelyről korábban hallgattak a gyerekkönyvek.

Június 12. és 16. között rendezik meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) a Margó Irodalmi Fesztivált, ahol szerdán külön megemlékeznek a nemrégiben elhunyt Térey Jánosról ? mondta el Valuska László fesztiváligazgató. Kiemelte: a fesztiválon számos könyvheti újdonság, köztük Szilágyi István, Péterfy Gergely, Háy János és Tóth Krisztina új köteteinek bemutatója, koncertek, beszélgetések, szombaton pedig gyerekprogramok várják a közönséget.

Forrás: MTI