Mindig izgatottan várom a Margót, de a mostani mégiscsak más volt. Mindamellett, hogy ezúttal is csillogó szemekkel böngésztem a programot, tudtam azt is, hogy a helyszín is magával ragad majd. Ugyan somogyi vagyok, de egy kicsit minden környékbeli megyét magaménak érzek, és – félreértés ne essék, imádom Budapestet – egészen más élmény vidéken tölteni a nyárestéket.

Egyszerűen más a levegő illata, szebben ragyognak a csillagok, folyamatosan friss a híres zalai dödölle (amit én gánicaként ismerek), és ha mindez nem lenne elég, a templomkertben Nádas Péter, Bereményi Géza, esetleg Háy János mesél, a lemenő nap fényében a Lázár tesók, a Papaver, a VAN filmzenekar és Egyedi Peti zenélnek, a helyi kultúrházban magyar filmeket vetítenek, de sokkal tovább is sorolhatnám még. Volt itt könyvbemutatós lecsófőzés, Bödőcs Tibor, Thuróczy Szabolcs, Keresztes Tamás kooperációban született kocsmaária, helytörténeti séta és chilikóstoló. Meg még annyi minden más. Az első zalai Margóról Valuska László főszervezőt kérdeztük.

Miért ezt a helyszínt választottátok, mik voltak a szempontok a keresésnél?

Egy olyan nyári fesztiválhelyszínt kerestünk, ami közel van a Balatonhoz, egyedi a hangulata, mert egy helyszín minden esetben visszahat a fesztiválra, alakítja azt. Szentgyörgyvár véletlenül jött képbe, amikor Bezerics Danit (borász, étteremtulajdonos – a szerk.) felhívtam, hogy helyszínt keresünk, ő meg mondta, hogy épp a tökéletes helyszínen van. A telefon után egy héttel már Szentgyörgyváron álltunk a Széchenyi Pincében. A falu az első pillanatban megmutatta, mennyi lehetőséget rejt számunkra. A zalai dombság, a borospince, a kultúrház – minden adott ahhoz, hogy lassabb tempóra kapcsoljunk pár napra, de mégis ünnepeljük a kortárs magyar kultúrát. Élhető, bejárható és fenntartható fesztivált szeretnénk a Margófeszttel fejleszteni, ami nem terheli túl a falu életét.

Fotó: Kováts Zsófia

Milyen tapasztalatokkal tértetek haza szervezőként?

2011 óta szervezünk Margó Irodalmi Fesztivált Budapesten, a következő októberben lesz a Várkert Bazárban. Ha elképzelünk egy Tinder-randit, az pont ilyen: alapinformációkból indulunk el, de az első találkozás mutatja meg, hogy tovább lehet-e lépni. Szentgyörgyvár lakói és vezetése nyitottan fogadott minket, végig támogatták a terveinket, sőt a Margófeszt lebonyolításában is rengeteget segítettek. Ha traktorra volt szükség, jöttek. Ha sörpadokra, áramra, sátorra, akkor is.

Milyenek voltak a visszajelzések?

A Margófeszt szervezőcsapata imádta a helyszínt, Szentgyörgyvár különböző helyein laktunk fent a hegyen. A csapat egy része egy közös házban, ahonnan minden reggel közösen sétáltak le a Széchenyi Pincébe, ami a Margófeszt központja volt. A beszélgetéseimre egy hatalmas kertben, néma csendben készülhettem fel a fák árnyékában, ezért ez a pár nap sokszor inkább tűnt nyári tábornak és kikapcsolódásnak, mint fesztiválnak és munkának. A fellépők szerették a dödöllét, Bereményi Géza a nagyszínpadhoz sétálva azt kérdezte Bödőcs Tibortól, milyen itthon, Háy Jánost válaszonként megtapsolták, Nádas Pétert másfél órán át hallgatták, a VAN filmzenekar szerintem önmagát is meglepve hívta fel a barátaikat énekelni a színpadra, az Anima Sound System külön irodalmi számmal készült.

Nádas Péter és Valuska László
Fotó: Kováts Zsófia
VAN filmzenekar
Egyedi Peti
Fotó: Valuska Gábor

Hogy érzitek, hagyomány lesz a zalai Margó?

A tízéves Margó esetében éveknek kellett eltelnie, mire kialakult a működési modellje és tervezhetővé vált. Rengeteg a lehetőség, nagyon jó érzésekkel jöttünk el a faluból, ezért bízunk benne, hogy hagyomány lehet belőle, de jelenleg ott tartunk, hogy a Margófesztet minden évben a nulláról kell majd elkezdeni kitalálni és megszervezni, hogy minél többen megismerjék, mert a hagyomány nem tervezhető, az évek alatt alakul ki, ha szerencsések vagyunk és szeretik a helyiek, a látogatók és a fellépők is.

Hova lehet fejlődni majd? „Terjeszkedtek” esetleg jövőre?

Az első esemény mindig szabadesésben készül, így jutunk el az ötlettől a megvalósulásig, rengeteg tapasztalatot gyűjtve közben. Már most hosszú listánk van arról, mit szeretnénk máshogy megszervezni jövőre, hogy még jobb, még kezelhetőbb és még barátságosabb legyen a Margófeszt. A fesztivált követő napon, pakolás közben Ádovics István polgármester mutatott egy helyszínt, amiről korábban ugyan hallottunk, de nem tudtunk még megnézni, és fantasztikus. Egy órán keresztül néztük, fotóztuk, hátha jövőre helyszín lehet az is. Terjeszkedésben nem gondolkodunk, alapvetően Szentgyörgyvár határain belül tervezünk maradni, mert nagyon sok lehetőség áll előttünk.

Mit mondanál annak, aki most nem tudott eljönni, hogyan írnád le pár mondatban, milyen a zalai Margófeszt?

Az egyik kezemben egy kacsazúzás dödölle, a másikban fröccs – én ezt az élményt hoztam haza magammal, körülöttem a barátaim és fesztiválozók, akik épp a színházi előadásról sietnek egy beszélgetésre, valaki csak odaköszön, hogy a nagyszínpadra megy, Cserna-Szabó András A hévízi szakács könyvbemutatóján lecsót főz, egy ismerősöm segítséget kér, hogy bejusson a grillázskészítésre. Amiket mások kiemeltek: könnyen bejárható távolságok, megközelíthető és megszólítható fellépők, délelőtt Balaton, biciklitúra, kötetlen hangulat a zalai dombság közepén egy kis faluban, ahonnan pár percen belül megtalálható a 600 éves gesztenyefa.

Fotó: Valuska Gábor

És valóban mind hazavittünk valami egészen különleges, kevés dologhoz hasonlítható érzést, amit jó szívvel ajánlok mindenkinek. Ahogyan a margósok több helyen is idézték Gönczi Ferencet, Zala néprajzkutatóját: Zalában lenni kell! És ehhez nem is igazán szükséges többet hozzáfűzni. Ha idén nem volt rá lehetőség, jövőre mindenképpen érdemes elkanyarodni Szentgyörgyvárra. Bár somogyiként a dödölle nekem még mindig gánica, én biztosan ott leszek.

A nyitóképet Kováts Zsófia készítette.