Nemzedékének egyik legmarkánsabb írói egyénisége volt. Dramaturgiát tanult a Színművészeti Főiskolán, drámai erejét azonban elsősorban epikájában gyümölcsöztette. Dunántúli, középparaszti családból származott, élményvilága a faluhoz kötötte, műveit a ménfőcsanaki, szülői házból hozott tapasztalatok táplálták. Az országot járva az erőszakos téeszesítés konfliktusairól pontos látleleteket adott irodalmi riportjaiban, műveiben nem kímélte a kiskirálykodó pártembereket, dühítette a maradiság, szókimondása, igazságérzete miatt sokszor került szembe a hatalommal.
Mindig a legvaskosabb valóságból merítette témáit, ez határozta meg írói habitusát. Számára a történet erős sodrású előadása volt a legfontosabb, s kevésbé a cizellált stílus, talán leginkább Tersánszky Józsi Jenő természetes hangvételéhez hasonlítanám műveit. Noha mindenben a drámát látta és ábrázolta, elsősorban mégsem színpadi művekben nyilvánult meg; az a három dráma, amelyet ismerünk, prózáinak adaptációi. Ugyanígy készültek tévéjátékok, filmek is munkáiból. Termékeny író volt, novellái, regényei a háború utáni magyar társadalom pontos látleletét adják. 1953-ban jelent meg első elbeszélése, az Egy kosár hazai, abban az időben, amikor Csurka István Nász és pofon, Moldova György Mandarin, a híres vagány, Sánta Ferenc Sokan voltunk vagy Szabó István Lázadó című novellája is feltűnést keltett, az ötös fogatot egy új hangú nemzedék íróiként fogadták.
Művei közül ugyan nem egy felbőszítette a politika haszonlesőit, azért írói elismertségét nem gátolták az ebből származó konfliktusok. Elbeszélés- és riportköteteiért, kisregényeiért háromszor kapott József Attila-díjat, 1978-ban pedig Kossuth-díjat. 1982-ben Törvényen belül és kívül című kötetében olvasható az a történet, amelyből 1982-ben Makk Károly filmet forgatott. Az Egymásra nézve egy megalkuvást nem ismerő újságírólányról szól, aki beleszeret szerkesztőségi kolléganőjébe, s ez a tragédiába torkolló magánéleti konfliktus meg a tényfeltáró riportjainak elfogadtatásáért folytatott hiábavaló küzdelem végül felemészti erejét, el akar menekülni egy más világba, de tiltott határátlépés közben halálos lövés éri. A téma leginkább kendőzetlen őszintesége és a rendszert bíráló éle miatt éles vitákat váltott ki, ahogy az 1984-ben kiadott, Vidravas című, ugyancsak bizonyos fokig önéletrajzi ihletésű regénye is, amelyben a Rákosi-korszak egyik emlékezetes koncepciós perét, a MAORT-ügyet idézte fel. A per áldozatának feleségét egy dunántúli faluba telepítik ki, a női főszereplő szüleinek a házába, s minthogy a lány képzőművészi képessége révén írásokat is jól tud utánozni, vele iratnak fiktív leveleket az ÁVO börtönében sínylődő rab nevében. Bár a Vidravas már a rendszer némileg fellazuló, a változás szelét érző korszakában született, a diktatúrában érintetteket mégis erősen irritálta. Galgóczi Erzsébet ötvenkilenc éves volt, amikor szülőfalujában infarktus érte a sok küzdelemben megfáradt szívét. Első novellájával idézzük fel emlékét.
A cikk eredetileg a Lyukasóra folyóirat Olvassuk újra sorozatában jelent meg.
Kiemelt kép: Fortepan / Szalay Zoltán
