A marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes produkcióját december 21-én mutatják be a József Attila Színházban.

Tamási Áron drámáját november 9-én nagy sikerrel mutatta be a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes a budapesti Nemzeti Színházban. Az előadás idén számos szakmai fórumon aratott sikert, a Magyar Színházak XXXI. Kisvárdai Fesztiválján, a mikházai Csűrszínházban, valamint a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválján is elismerésben részesült.

A darab igazi főszereplője a nép, ezért a produkcióban kiemelkedő szerepe van a néptáncnak, a koreográfiának. A Maros Művészegyüttes és a Spektrum Színház közös munkája sajátos erdélyi hangvételben jeleníti meg Tamási Áron szellemiségét.

Tamási Áron drámája egy erdélyi faluban játszódik, adventi időszakban, a Tündöklő Jeromos egy egész közösség Megváltót váró keserűségét és reményeit, valamint a várakozásra hamis választ adó Jeromos történetét jeleníti meg. Tamási Áron rituális színháza az adventi időszakot idézi: a sötétségből a fény várásának, a régi rosszal való szembesülésnek és lezárásnak, valamint a jobb új év reményének és elhatározásának idejét.

Török Viola rendezésében a Tündöklő Jeromos december 21-én látható újra Budapesten, a József Attila Színházban. Az előadás zeneszerzője, zenei szerkesztője Kelemen László, a koreográfia Horváth Zsófia munkája, a díszletet és a jelmezt Takács Tímea tervezte.