Rév Marcellt az Eufória sorozat egyik epizódjáért jelölték a díjra.

A legrangosabb televíziós díjnak számít a Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia (Academy of Television Arts & Sciences) által kiosztott Emmy-díj, az idei jelölteket július 12-én hirdették ki. A legtöbb jelölést, 25-öt, az Utódlás sorozat kapta.

A magyar.film.hu híre szerint Rév Marcell az HBO számára készített Eufória sorozat The Theater And Its Double című epizódjának operatőri munkájáért került be az esélyesek közé a kiemelkedő operatőri munka egykamerás sorozat (egyórás) kategóriában. A magyar operatőrt már tavaly is jelölték az Emmy-díjra ugyanennek a sorozatnak a Trouble Don’t Last Always című részéért.

A 74. Emmy-díjátadót szeptember 12-én rendezik meg, a technikai díjakat pedig szeptember 3-án és 4-én adják át.

Nyitókép: AFP/Robyn Beck