Az idén 25. születésnapját ünneplő Fonó negyedik alkalommal kapta meg a MagyarBrands díjat a kiváló fogyasztói márka kategóriájában, amelyről minden évben az üzleti élet rangos képviselőiből álló zsűri dönt.

„Azért is fontos visszajelzés ez a díj számunkra, mert a kulturális piacról sok megerősítést kapunk, de ez az elismerés az üzleti élet szereplőitől érkezett. Jó érzés tudni, hogy az ő mércéjükkel is az élvonalban értékelendő az, amit 25 éve építünk” – mondta Horváth László, a Fonó igazgatója.

A MagyarBrands program kizárólag olyan magyar márkát értékel, amely Magyarországon született vagy a létrejöttében/ alapításában magyarok vettek részt. A program kiválasztási folyamata rendkívül összetett: pénzügyi adatok, valamint fogyasztók és független szakértők értékítélete alapján választják ki a díjazottakat. A Fonót eddig 2015-ben, majd 2018-ban és 2019-ben díjazta a Magyar Brands program, 2020-ban így negyedik alkalommal kapták meg a rangos elismerést.

A MagyarBrands szakértői bizottsága három alapszempontot értékel a jelölt márkák esetében: az identitást, mely a márka kötődését jelenti az országhoz, a reputációt, ami a márka elismertségét figyeli a fogyasztók körében, valamint vizsgálják a hazai márkaépítési gyakorlatokat. A „kiváló fogyasztói márka” esetében a három kiválasztási szempont bővül még a tradíció, az ismertség és a kedveltség szempontjaival.

A Fonó vezetőjével, Horváth Lászlóval készült interjúnkat olvastad már?

A negyedéves jubileumát ünneplő, Prima Primissima és Magyar Örökség díjas Fonó nemcsak mint kulturális tér, koncert- és táncházi helyszín, több fesztivál, így a Budapest Folk Fest és a Héttorony Fesztivál szervezője, hanem mint az ország és a régió első számú nép- és világzenei WOMEX Top Label kiadója is beírta magát a köztudatba.

Forrás és fotó: Fonó Budai Zeneház