Retró helyett kortárs

A pénz a legkevesebb, a lényeg a közös gondolkodás, a közös élmény – idézi szállóigévé vált mondatukat Horváth László. Kiütötték a Fonó falát, s ha a helyzet engedi, ősszel megrendezik a Folk Festet is.

Szabadtéri
koncerthelyszínt nyitott múlt héten a Fonó, de közben bent is átépítés zajlik.
Milyen munkába fogtak?

Apró lépésenként folyamatosan felújítjuk a Fonót.
Tavaly elkészültek az öltözők, ami komoly minőségi változást jelentett, majd
számba vettük, hogy milyen további munkákra van szükség az épületben.

Több
nagyszabású tervük volt a Fonó átépítésére. Ezek valamelyike megvalósulhat?

Egyelőre nem, a kulturális kormányzat jegelte az elképzelést, így most kisebb lépésekben kezdtünk hozzá a különböző tereink felújításához. A kerttel kezdtük a munkálatokat, majd kiütöttük a Pajta falát, így az egy üvegfal elhúzásával egybenyitható lett a kerttel, ez a két tér nagyon jól tud majd „együtt lélegezni”. Tartanak a klímaszerelési munkálatok a nagytermeinkben, így azok télen-nyáron használhatóak lesznek.

A
Fonó nyáron zárva tart, nem?

Eddig így volt, mostantól viszont nyárra is
programokat szervezünk. Meghirdettünk egy bemutatkozási lehetőséget fiatal
zenekarok számára, rengetegen jelentkeztek. A Fonó mindig jeleskedett abban,
hogy felfedezett új tehetségeket, valószínűleg ebből az újgenerációs világzenei
és népzenei merítésből is találunk majd egy-két formációt, akikkel idővel szorosabbra
fűzzük a kapcsolatot.

Ingyenes
szabadtéri koncertekkel indul a kert, de akadnak belépőjegyes programok is.
Miért érdemes ingyenessé tenni a programok egy részét?

Be kell járatni a szabadtéri helyet. Akadnak a városban cool helyek, amik ugyancsak szerveznek ingyenes koncerteket, de nekünk differenciálni kellett, hiszen a belépő is fontos. A Muzsikás koncertjét például nem szeretnénk ingyenessé tenni, rangja van, és megtiszteljük a zenekart is azzal, hogy nagyobb honoráriumot fizetünk számukra.

A
járványveszély miatt le kellett mondani a kishegyesi Dombos Festet, májusban
elmaradt a Budapest Folk Fest, a Fonó négy hónapig zárva volt. Komoly
veszteséglista.

A megírt forgatókönyveket kihajítottuk. A Folk Festet ősszel Folk Főváros néven megtartjuk a Fonóban, azzal ünnepeljük az alapításunk 25. évfordulóját. Kisebb nagyságrendű rendezvényekben gondolkodunk pár száz résztvevővel, ezt talán a járványügyi korlátozások is lehetővé teszik majd. Szerbiában korai volt az öröm, ők engedélyezték leghamarabb tömegrendezvények szervezését, ám úgy tűnik, ez visszaütött. A Dombos Fest pedig nem vállalhat ekkora kockázatot, sem a közönség, sem pedig a fellépők miatt.

A
Fonó kertjének megnyitása azt jelenti, hogy több, korábban külső helyszínen
tartott rendezvény – például a már említett Folk Fest – bekerülhet a Budai
Zeneházba?

A Fonó a bölcső, a kézenfekvő megoldás. Most
elsősorban a produkciók minőségére koncentrálunk, korábban nem hallott,
színvonalas duó, trió formációkat mutatunk be a közönségnek. Az ünnep a
finomhangolású népzenei, világzenei kísérletekről szól majd, a korábbi
ezer-ezerötszáz fős mulatságok helyett.

A
lemezfelvételek folytak az elmúlt hónapokban?

Rengeteg digitális tartalmat készítettünk, nem is bírjuk a tempót, legalább tíz lemezt kellene karácsonyig kiadnunk, ami jóformán lehetetlen. Ezeket már rögzítettük, az utómunkák zajlanak. Kiváló kiadványaink lesznek: a Balázs Elemér Group 20 éves jubileumát ünneplő lemeze mellett megjelenik Lajkó Félix Giselle produkcióhoz írt zenéje, a Pendely Együttes új albuma, Dresch Quartet új anyaga vinilen, ahogy Csoóri Sándor Sündi vezette Ötödik évszak lemeze, amely nagyon vagány anyag, egy francia-magyar énekesnővel vették fel, újraindítja itthon a világzenei gondolkodást.

Évente
15-20 lemezük jelenik meg, ez elég sok.

Ha szembejön valami izgalmas muzsika, arról muszáj felvételt készíteni. A digitális világban ez már nem csupán azt jelenti, hogy kiadunk egy CD-t, hanem hogy ezek a zenék később megjelennek filmek, táncelőadások betétdalaként. A Hagyományok Háza megállapodásunk értelmében ránk bízza a „kortárs előadók” munkásságának gondozását, az intézményük pedig az autentikus népzenei vonalat segíti. Van egy harmincas-negyvenes generáció, akik hihetetlen izgalmas, kreatív és sok esetben provokatív zenét játszanak. Ha most itt tartanak, mi jöhet még?! Nekünk az előadóink a fontosak. Nem úgy működünk, mint a profitorientált kiadók többsége, hogy a haszon reményében rövid úton kizsigerelik a művészeiket. Szállóige minden projektünknél: a pénz a legkevesebb, a lényeg a közös gondolkodás, a közös élmény.

A
kétezer-ötszáz forint körüli ár nem alacsony egy lemezért?

Nem. Amerika a tízdolláros lemezekkel már egy évtizede
beárazta a piacot, Európa csak leköveti ez a tendenciát. Paradox módon a
költségek jelentős részét el lehet számolni valamilyen projektben vagy a
tao-pótló támogatásban.

Régi
probléma, hogy a magyarországi rádióadók keveset játsszák ezeket a zenéket,
miközben a környező országokban nagyon népszerűek. Mi hozhatná meg az áttörést?

Az állami könnyűzenei csatornára, a Petőfire, ez
ügyben nem számíthatunk. Véget kellene vetni a retróország-történetnek is, és
segíteni az embereknek, hogy megéljék a kortárs kultúrájukat, kortárs időben.
Sokatmondó adat, hogy az Artisjus kimutatása szerint évek óta a Hungária
együttes negyvenéves dala a legjátszottabb sláger. Értem én, hogy például a Csavard fel a szőnyeget-tel beindulhat
egy buli, de a Fonó idén megjelent világzenei válogatáslemezén minden második
dal „bulizene”, tehát ha az ember táncolni, lötyögni szeretne, a mai kultúrában
is megtalálhatná azokat az együtteseket, számokat, akik ezt biztosítják. Ilyen
például a ParnoGraszt, a nemzeti minimum, ahol ők játszanak, felemelő mulatság
kerekedik. Iszonyatos lemaradásban vagyunk. Ha a környező országokban
kocsikázunk, a rádiót tekergetve mindenütt beazonosítható valamilyen sajátos
feeling. Szerbiában például most rengeteg rockot játszanak. A magyar piac
viszont nincs összhangban az elvárásokkal, ez biztos.

Nem
is látszik a megoldás lehetősége?

Demeter Szilárd most megkapta a maga „keresztjét”,
meglátjuk, miről szól majd a Magyar Könnyűzenei Stratégia. Amennyiben a
világzene ennek része lesz, az jelenthet előrelépést.

Korábban
beszélt arról, hogy a WOMEX is kezd felhígulni. Magyarországon – tekintve, hogy
kevés kiadó, helyszín foglalkozik világzenével – ezt mederben lehet tartani?

Ha a világzenének nincs megjelenési felülete, egyre
nehezebb. Kihátrált mögüle a Sziget fesztivál, s ez komoly jelzés volt arra,
hogy új fórumokat kell keresnünk.

A
Fonó minden évben pályázik, elég hullámzó, mikor mennyi támogatást kap. Most
hogy állnak?

Ez az év a járványveszély miatt is kilóg a sorból. A kerülettel jó viszonyt ápoltunk, ám idén még nem osztott kulturális támogatásokat, ez számunkra minimum tízmillió forint körüli kiesés. Az NKA-tól az évfordulónkra elnyertünk egy 25 millió forintos támogatást, a kulturális alap fontos alapkő. Én jobban szeretek a piacról élni, mint a tao helyett bevezetett egykapus rendszerben pénzért sorban állni. Nem is sikerült: a korábbi évhez képest feleannyi pénzt kapunk. A tao megszüntetése után szó volt egy mecénástörvény bevezetéséről, ám ebből egyelőre nem lett semmi. Pedig fontos lenne, hogy a piaci szereplőket – speciális feltételekkel – újra bevonhassuk a kultúrafinanszírozásba. A Fonó következő 25 éve akkor lesz garantált, ha a mecénások vagy a kormányzat elhatározza, hogy a törekvéseink mellé áll – kiszámítható, tervezhető támogatással.

Ennek
tükrében kell stratégiát változtatnia a Fonónak?

Folyamatosan figyeljük a piacot, a mozgásokat, ezekre
reagálunk jó érzékkel, időben. Például a világzenét, népzenét meghatározó
nemzetközi fórum, a WOMEX az utóbbi években elég kommersz lett, sok benne a
sallang. Szeretnénk felépíteni vagy tagként segíteni egy olyan nemzetközi
hálózat létrehozását, amiben több az érték és kevesebb a sallang. Januártól az
jelenti a kihívást, hogy találunk-e olyan menedzsereket, klubokat, akikkel
közösen ezt meg tudjuk valósítani. Jövőre kicsit újragomboljuk a kabátot. Ami
jó, azt mind megtartjuk: a kamasz táncház egyedi feelingjét, a klasszikus táncházakat
érdemes továbbvinni, ahogyan kiváló alkotókat sem hagyunk cserben: ha új
számaik vannak, akár havonta itt a helyük. Ezzel viszont nagyjából betelt a
heti program.

De
akkor hol az újragombolás?

Ahogyan igyekeztem érzékeltetni, ez leginkább tulajdonosi presszió, jogos elvárás. Szerintem a Fonó imázsát tekintve a helyén van, nyugodtan lubickolhatnánk ebben, hátradőlhetnénk, de ez távol áll a habitusunktól. A szemünk előtt zajlott az elmúlt években a generációváltás. Sokáig hallgattuk, hogy a Fonó „öreg hely”, nagy öregek muzsikálnak itt, aztán seperc alatt átvette a hatalmat a Berka, Bazseva, Berecz Pista, Góbé, Szlama Laci. Így most olyan nevek lépnek fel, akik még évtizedekig meghatározzák majd a nép- és világzenei életet. A járvány miatt a fesztiválok piaca is teljesen átalakult, mérlegelnünk kell, mit és miként érdemes folytatnunk. Sok kicsi ékszerben gondolkodom. A Héttorony Fesztivál, a Dombos Fest ezres látogatottságú, nagyon markáns, egyedi hangulatú események, ahol a bensőséges miliő felértékelődik.

De
a Fonó több nagyobb fesztiválon is jelen van, a Szegedi Ifjúsági Napokon
például saját színpaddal.

Abban az a kihívás, hogy a SZIN-en hajnalban nem DJ
party van, hanem táncház, még ha néha kissé illuminált közönséggel is. Más,
amikor a saját kultúráját éli meg az ember, és nem valami nemzetközi DJ-re
csápol.

Októberben
lesz WOMEX Budapesten?

A kollégák bizakodóak, múlt héten volt egy megbeszélésünk, ugyanakkor a 40 országból érkező fellépőkkel ez most komoly kockázatot jelent, így én kevésbé vagyok optimista.

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Nyitókép forrása: Fonó Budai Zeneház