A Müpa saját rendezésű programjairól vár olyan kritikai beszámolókat, amelyekben indoklással alátámasztott, független vélemény olvasható, és amelyek írója törekszik a közérthetőségre és az olvasmányosságra, egyedi stílusban. A kritikaíró pályázatra minden 18 évnél idősebb, de 31. életévét be nem töltött fiatal pályázhat, idén nemcsak felsőoktatási hallgatók, hanem minden érdeklődő jelentkezését várja az intézmény. A Müpa a honlapján teszi közzé azoknak a rendezvényeknek a listáját, amelyekre ingyenes jegyeket biztosít a pályázók számára: a műfajilag színes listán egyaránt szerepelnek komolyzenei, jazz-, könnyűzenei és világzenei koncertek, valamint a szervezők idén először újcirkusz előadásokról is várnak kritikai beszámolókat. A Karc pályázat egészen a 2017/2018-as évad végéig tart, az ünnepélyes díjkiosztó a Budapesti Wagner-napokon lesz 2018 júniusában.

 

Karc_Dij

A pályamunkákat a Radnóti Sándor esztéta vezette, neves szakemberekből álló zsűri értékeli, melynek további tagjai Bóka Gábor tanár és zenekritikus, Dömötör Endre, a Recorder magazin főszerkesztője, Mörk Leonóra, az Elle Magazin szerkesztője, Weyer Balázs, a Hangvető Zenei Társulás társigazgatója és Zipernovszky Kornél újságíró.

 

A zsűri szakmai díjai:

Első díj: 100 ezer forint értékű Müpa-utalvány; valamint egy főre szóló, kétnapos külföldi utazás és koncertlátogatás az ECHO (Európai Koncerttermek Szövetsége) egyik intézményében, továbbá a nyertes pályamű a Müpa Magazinban is megjelenik.

Második díj: 100 ezer forint értékű Müpa-utalvány

Harmadik díj: 75 ezer forint értékű Müpa-utalvány

 

Közönségdíj: 100 ezer forint értékű Müpa-utalvány

 

Az idei évadban az új vlog kategóriával bővül a Karc-pályázat: 5 percnél nem hosszabb videóblog-pályamunkákat benyújtásával lehet pályázni és a zsűri a vlog kategóriában különdíjat ad ki. A szakmai zsűri díjai mellett több neves magazin is publikálási lehetőséget biztosít az általuk kiválasztott pályázóknak.

 

További információk és a részletes pályázati felhívás megtalálhatóak a Müpa Karc aloldalán: https://www.mupa.hu/rolunk/karc