Két év kihagyás után idén ismét megrendezi a Mosonmagyaróvári Makettező Klub a Mosonshow nevű nemzetközi makettkiállítást és -versenyt április 23-án és 24-én.

Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatti korlátozások nem tették lehetővé az esemény megrendezését. A 24. alkalommal életre hívott kiállításnak és versenynek ezúttal is az UFM Aréna ad otthont.

Eddig mintegy négyszáz nevezés érkezett, de a szervezők április 19-ig még várják a jelentkezőket.

A háború miatt Oroszországból és Ukrajnából ezúttal nem érkeznek kiállítók, ugyanakkor Brazíliából, Thaiföldről és Európa valamennyi országából jelentkeztek kiállítók a megmérettetésre.

A versenyen hetven kategóriákban indulhatnak a nevezők, egyebek mellett harcjárművekkel, repülőkkel, figurákkal, polgári járművekkel vagy hajók kicsinyített másaival.

A versenyen a zsűri azt figyeli, hogy a makettek élethűek legyenek, akár a jellemző kopásokkal, sérülésekkel együtt.

Az esemény egyik látványos és különleges eleme lesz a mintegy két méter széles, gyufaszálakból megépített Boeing típusú repülőgép.

Részletek itt.

Fotó forrása: mosonvarmegye.net