Az újév első napjának felemelő hagyománya Joseph Haydn monumentális oratóriuma, A teremtés előadása a Müpában. A hagyomány megteremtőjét, Fischer Ádámot a késedelmes vírusteszt miatt ezúttal nélkülöznie kell a közönségnek.

Jobban nem is kezdődhetne 2021, mint Haydn művével, hiszen a német cím, Die Schöpfung szó alkotást is jelent. A városi legenda úgy tartja, hogy az Alkotás utca tulajdonképpen Haydn budai látogatására emlékeztet.  Tény, hogy 1800. március 8-án a Várban vezényelte oratóriumát a zeneszerző. A zártkörű hangversenyt József nádor születésnapja alkalmából felesége, Alekszandra Pavlovna hercegnő szervezte.

A zenetörténészek úgy vélik, hogy A teremtés Haydn legnépszerűbb alkotása manapság éppúgy, mint keletkezése idején. Nagy gondot fordított megjelentetésére, nem bízta sem a bevett kiadókra, az Artariára vagy a Breitkopfra, hanem maga gyűjtött előfizetőket: „A 300 lapnyi oratórium ára 3 dukát vagy bécsi pénzben 13 forint 30 krajcár. A fizetés csak szállításkor esedékes…”

Két adalék a népszerűséghez: a mű első nyilvános bemutatóját a Burgtheaterben tartották 1799. március 18-án, az egykorú feljegyzés szerint olyan életveszélyes tolongás közepette, amilyenre az épület fennállása óta nem volt példa. 1809-ben a napóleoni seregek által megszállt Bécsben, a halálos ágyán fekvő Haydnt felkereste Clément Sulémy francia huszártiszt, aki elénekelte A teremtés híres C-dúr áriáját. A szerző – mint írják –,  megkönnyezte a produkciót.

Az alkotó embernek példázatot adó oratóriumot élőben közvetíti a Müpa.  A fiatal berlini, de Budapesten is egyre többet vezénylő Farkas Róbert irányítja a Magyar Állami Operaház Zenekarát. A szólókat a világszerte sikereket arató szoprán, Baráth Emőke és Sebestyén Miklós énekli. A tenor áriákat megszólaltató David Fischer (csupán névrokon) 2021 februárjában Salzburgban Tamino szerepében mutatkozik be. Közreműködik a Magyar Rádió Énekkara, karigazgató: Pad Zoltán.

Fotó: Kotschy Gábor