Mióta élsz Budapesten?
Amikor szabadúszó íróként kezdtem dolgozni, rájöttem, hogy bárhol élhetek a világon. Mindig romantikus elképzelésem volt Budapestről, ezért régóta szerettem volna megnézni. Négy éve jöttem ide először, és azonnal megszerettem. Később barátokat is szereztem, így hát maradtam.
Hogyan találkoztál a tiszazugi méregkeverő nők történetével?
Az egyik budapesti barátom mesélt egy történetet arról, hogy a nagymamája hogyan mérgezte meg a nagyapját, és arra biztatott, hogy nézzek utána a tiszazugi arzénes eseteknek. Elkezdtem mélyebbre ásni a történetben, és végül Nagyrévre is elmentem, ahol az egész elkezdődött. Az a tervem, hogy egy nem fikciós könyvet írok a nagyrévi angyalcsinálókról. Történeti hűségre törekszem. Nemcsak azért, mert újságíró vagyok, hanem mert ebben az esetben az igazság sokkal különösebb, mint bármilyen kitalált történet.
Hol kutatsz, milyen forrásokra támaszkodsz?
A történet alaposabb megismeréséhez többek között Bodó Béla Tiszazug és Mátay Mónika Méregkeverők című műveire támaszkodom. A folyamat sok levéltári kutatást is magában foglal: bírósági ügyek aktáit, rendőrségi dokumentumokat és leveleket nézek át. Egy CEU-s doktorandusztól sok támogatást kapok, aki a releváns anyagok felkutatásában és szükség esetén a fordításban is segít. Természetesen sok interjút is készítek az esetről, többnyire történészekkel és szociológusokkal.
Találkoztál, beszéltél leszármazottakkal?
Nagyréven készítettem néhány interjút az ügyben érintett lakosokkal. Például találkoztam valakivel, aki még gyerek volt a gyilkosságok idején, és az egyik méregkeverő házában élt. A temetőt is meglátogattam. A leszármazottak többsége már elhagyta a falut. Az egyetlen, akivel volt alkalmam interjút készíteni, később visszakozott.
A kutatás és az interjúk során hogyan győzöd le a nyelvi nehézségeket?
Az első nagyrévi utamra egy magyar barátommal mentem – a nagymamáját látogattuk meg –, ő tolmácsolt az interjú során. A szolnoki levéltárba és könyvtárba egy másikkal mentem, aki abban segített, hogy feltehessem a kérdéseimet az ott dolgozóknak. A nyelvtudás hiányából fakadóan természetesen vannak nehézségeim, hiszen a források nagy része magyar nyelvű. Néha internetes fordításokra támaszkodom, máskor professzionális fordítói segítséget kérek. A Google-fordító révén viszonylag jól tudok kommunikálni ímélben.
Szerinted miért érdekes még mindig ez a száz évvel ezelőtti történet?
A nagyrévi angyalcsinálók története nagyon megdöbbentett, amikor először hallottam róla: több száz embert gyilkoltak meg közel két évtized alatt, mielőtt bevonták volna a rendőrséget. És ez nyílt titok volt! Emellett rendkívül szokatlannak találtam, hogy nők gyilkolnak meg férfiakat. A legtöbb statisztika ugyanis azt mutatja, hogy a párkapcsolati emberölések kilencven százalékát férfiak követik el. Az is érdekes volt számomra, hogy sok magyar, akivel beszéltem, még nem is hallott a történetről, pedig a 20. század legnagyobb mérgezési esetéről van szó. Ezt a száz évvel korábbi történetet időtlennek érzem. Olyasminek, aminek révén megkérdőjelezhetjük a korábbi feltételezéseinket.
A tiszazugi méregkeverők történetét többen feldolgozták: József Attila verset, Móricz Zsigmond novellát írt róla, Jessica Gregson skót írónő pedig félig fikciós könyvet közölt a történetről. A korábban már említett Mátay Mónika monográfiája öt éve jelent meg. Milyen újdonságot tudsz még elmondani az ügyről?
Igen, ezek a beszámolók mind nagyon fontosak. Mint már említettem, én nem kitalált sztorit akarok írni, hiszen az eset úgy hihetetlen, ahogy van. Úgy akarom a történetet elmesélni, hogy az olvasók valóban belelássanak ezeknek a nőknek az életébe. Riporterként évekig írtam genderkérdésekről, ezt a szempontot is szeretném behozni. Hogyan éltek? Milyen akadályokkal küzdöttek meg akkoriban? Mit tanít nekünk ez az eset a csoportpszichológiáról? Szerintem a tiszazugi méregkeverők történetének még sok olyan vetülete van, amit érdemes vizsgálni.
Ezzel a könyvterveddel jelentkeztél a Magyar Írórezidencia programba. Mivel foglalkoztál, hogyan haladtál a pécsi írórezidencián?
Novemberben két kellemes hetet töltöttem Pécsen, teljes nyugalomban. Kávézókban írtam, felfedeztem a várost, végre volt időm újra kapcsolatba lépni önmagammal. Tökéletes hely volt az inspirációhoz, a fókuszáláshoz és a megszakítás nélküli íráshoz. Az volt a célom, hogy a könyvtervem átdolgozott kivonatát megírjam és elküldjem az ügynökömnek, amit a Budapestre való visszatérésem előtt meg is tettem.
Úgy tudom, filmötleted is van a történettel kapcsolatban.
Nem nekem, hanem az ügynökömnek. Lehetséges, hogy felhasználják majd a könyvemet egy későbbi filmhez.
Milyen további terveid vannak?
Ez a projekt még a kezdeti szakaszban van. Mindenképpen folytatni szeretném. Közben persze az újságírói munkámmal is haladnom kell. Számos amerikai újságban publikálok a mesterséges intelligenciától a pszichológián át a hírességekkel készített interjúkig mindenféléről. Ez az elsődleges munkám itt, és csak mellette foglalkozom a tiszazugi méregkeverők történetével.
Fotók: Kultúra.hu/Bach Máté
