A Cseh Tamás Programra az első évben 500 millió forint állt rendelkezésre, az idén pedig csaknem a kétszerese, 960 millió forint. Ebből 760 millió forint volt a nyílt pályázati keret, 100 millió forint jutott (ahogy minden évben) a Cseh Tamás Programiroda támogatására, a fennmaradó 100 millió forintot pedig a tervezett új alprogramra fordítják, mely a zenei oktatás segítését célozza ? mondta Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke.

Doncsev András a program egyértelmű pozitív hatásaként említette, hogy a támogatott zenekarok felének már van ? a programnak köszönhetően ? állandó menedzsere, és évente átlagosan 100 koncertet adnak (korábban mindössze 50-et). A sikeresen pályázó klubok ? tavaly 49, idén 34 ? is profitáltak a programból: az idén támogatott 34 klubban idén csaknem 500 koncertet rendeztek ? tette hozzá.

E délelőtti beszélgetésen jelentette be Szinger András, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület főigazgatója, hogy az üres kép- és hanghordozók után beszedett jogdíj összege 1,4 milliárd forint lesz, mely az NKA-hoz kerül ? ebből finanszírozzák a Cseh Tamás Program következő évadát is.

Bajnai Zsolt elmondta, hogy július közepén nemzetközi piacra lépést támogató pályázatokat fognak kiírni még az előző évi keretösszeg terhére. Az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetője kitért arra is, hogy a Cseh Tamás örökségét kezelő Cseh Tamás Archívumot a program az első évben 20, a második évben 15, tehát összesen 35 millió forinttal támogatta.

Szóba került a Design Terminál esetleges megszűnése, illetve az abban működő Cseh Tamás Programiroda sorsa is ? Bajnai Zsolt ezzel kapcsolatban mindenkit megnyugtatott: a Cseh Tamás Programiroda továbbra is működni fog.

 

 

L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár, a Cseh Tamás Program ?atyja? is meghívást kapott a konferenciára, a könnyűzene és a kormány kapcsolatát taglaló beszélgetésre.

Az államtitkár kiemelte, hogy az üres kép- és hanghordozók után beszedett jogdíj összegének 25 százaléka, melyből a Cseh Tamás Program működik, nincs veszélyben, azzal a következő évben is a program gazdálkodhat. Dicsérte a programot, szerinte beváltotta, sőt felülmúlta a hozzá fűzött reményeket. A fiatalok szívesen vesznek részt benne, hiszen nincs köze a politikához, így nem tartják cikinek, ha igénybe veszik a támogatást ? mondta.

Szót ejtett a könnyűzene exportjáról is: fontosnak tartja, hogy e kérdésben előre kell menni, hiszen az országimázs részét kell képezni a könnyűzenének, annak, hogy minél több magyar produkció jusson el nemzetközi piacokra. Ezért fog egyeztetni az új Nemzeti Turisztikai Ügynökség vezetőjével, Guller Zoltánnal ? jegyezte meg ?, hogy a könnyűzenét és a turizmust valamilyen módon össze lehessen kapcsolni és támogatni.

A Petőfi Rádió átalakítására reagálva elmondta: a közmédiumoknak komoly felelősségük van a könnyűzene ápolása és bemutatása terén. A TAO-rendszerrel kapcsolatban pedig kifejtette: ez arra ösztönzi a kulturális élet résztvevőit, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot a gazdasági szereplőkkel. Sokszor azonban hátránya, hogy ennyiben kimerül a szponzoráció, ugyanakkor hozadéka is van: több pénz jut a kultúrára.

Szíjjártó Anita

Fotó: Kőmives András