Két év kényszerű kihagyás után szeptember 18-án ismét megrendezik a Savaria Nemzetközi Táncversenyt Szombathelyen, amely ezúttal a WDSF profi latin-amerikai táncok Európa-bajnoksága is lesz.

A versenynek idén is az AGORA Művelődési és Sportház ad majd otthont, az Eb-n 18 pár méri össze a tudását, köztük három magyar páros, mondta el Zsámboki Marcell, a Magyar Táncsport Szakszövetség elnöke. Hozzátette: a szombathelyi közönség természetesen leginkább a Gombkötő Balázs, Balogh-Laskovics Petra párosért izgulhat, akik a szervezésben is résztvevő Lorigo TSE versenyzői.

Magyarországot képviseli még az Eb-n komoly esélyekkel induló Andrea Silvestri, Váradi Martina és a Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes páros, így remény van arra, hogy a versenyek végén felcsendülhet majd a magyar himnusz is.

Zsámboki Marcell hangsúlyozta, az 55. Savaria Nemzetközi Táncversenyen hat kategóriában hirdettek meg versenyeket junior és szenior korcsoportokban. Több meglepetéssel is készülnek a szervezők, egyebek között a breaktánc hazai legjobbjait is láthatja majd a közönség.

Nyitókép forrása: Savaria Nemzetközi Táncverseny