Először is érdemes tisztázni, hogy ami március 21-én a kiállított vonatok között elhangzott, az nem egy Haydn-opera volt, hanem két torzó (Az istenek tanácsa, Philemon és Baucis), amelyet Konstantia Gourzi karmester saját motívumaival dúsított fel, Kovalik Balázs rendező pedig egy történetté igyekezett összegyúrni.
Gourzi saját közlése szerint ismeretlen Haydn-művek után kutatva akadt rá néhány olyan töredékben maradt munkára, amelyek az antik világ motívumaihoz nyúltak vissza. A görög származású komponistának két darab tetszett meg ezek közül, így 2003-ban hozzáfogott azok rekonstrukciójához. Ez valójában abban állt, hogy a talált anyagot a saját koncepciója alapján kiegészítette önnön műveivel. Lejegyzi, hogy Az istenek tanácsa című rövid játékban korunk politikusait vélte felfedezni, míg Philemon és Baucis történetében a hit és a szeretet példájára talált rá. Kovalik keze alatt ez a két darab egy művé kerekedett - illetve nem kerekedett.
A két, összefűzött egyfelvonásos cselekményét az emberiségen gonoszsága miatt épp bosszút álló Jupiter (akit következetes következetlenséggel olykor görög nevén, Zeuszként emlegetnek) földre szállása köti össze: az istenek vezére szó szerint átlép az egyik történetből a másikba. A rendezői elképzelés itt ad tartalmat a Vasúttörténeti Parknak, mint a játék terének: a főisten az első cselekmény végén felszáll arra a vonatra, amelynek tetején addig a játék zajlott, és kigördül vele a színről; a második cselekmény elején ugyanazon a vágányon tér vissza, Merkúr kíséretében - egy hajtányon, hogy elérjen Philemon és Baucis házáig. Az utazás motívuma tehát indokolhatná a vonat használatát, de mégis: miért éppen a vonat? Mit tesz ez hozzá az antik mítoszhoz? Semmit. Legfeljebb lehetőséget teremt arra, hogy szokatlan körülmények között szülessen meg egy operaelőadás - nosztalgia-különvonattal, büfékocsival, kalauznak öltöztetett hoszteszekkel.
Ez a gond a rendezői megközelítést jellemző maró gúnnyal is. Az, hogy Gourzi alapötletét átvéve Az istenek gyűléséből - egyáltalán nem a finom áthallás módszerével - parlamenti napot csinál, valójában önképzőköri ötlet, de az MSZP-kongresszus aznap déli döntésének köszönhetően hatásosan sül el. Ám a második történetben már ott sorakozik egy csomó értehetetlen megoldás, ami szinte kizárólag a gúnyos hangvétel kiterjesztése érdekében került az előadásba. A fiatal szerelmespár például itt úgy támad fel hamvaiból, hogy az őket megformáló színészek legurulnak egy hatalmas szénrakásról, ami - nem nehéz felismerni - önmaga paródiája. A mese végén pedig az idős Philemont és Baucist, akik erényben és szeretetben egy életen át kitartottak, az istenek jutalomképpen egy-egy kempingszékből hajtogatott trónusra ültetik, mögéjük pedig - jelképezve, hogy testükből babérfa nőtt - műanyag bokrokat csapnak le. Nem értem, mi a nevetséges két szeretetben megöregedett ember történetében?
Az embernek óhatatlanul az az érzése, hogy Tesco gazdaságos operaelőadást kellett csinálni, ugyanakkor fontos volt ugyanerre rögvest házon belül reflektálni is. Aztán végül ennyire futotta. Két dolog azért ellensúlyozta a bizonytalan érzést, amelyet ez a magyarországi bemutató okozott: a színészek játéka, és Haydn muzsikája. Ez utóbbi áttört minden esetlegességen, és mégis egy emlékezetes színházi estével gazdagodtunk.
