MAV__Michelangelo-Mazza_@Charles Brooks 1920x1080px.jpg

Itáliai képeslap lesz a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje a Müpában

Olaszországi zenei kirándulásra hívja a közönséget a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye az olasz opera specialistájaként ismert Michelangelo Mazza vezényletével, és a nemzetközileg is elismert hegedűművész, Baráti Kristóf közreműködésével május 14-én, a Müpában.

A hangverseny nyitányaként Giovanni Bottesinit, a XIX. század ünnepelt nagybőgővirtuózát idézi meg a zenekar, aki zeneszerzőként és karmesterként is rendkívül sikeres volt. Verdi felkérésére például ő vezényelte az Aida 1871-es ősbemutatóját Kairóban, egyes operáit pedig több tucatszor is meg kellett ismételni a nagy érdeklődésre való tekintettel.

Ezen az estén a Il diavolo della notte (Az éjszaka ördöge) című romantikus operabetétje, a Sinfonia csendül föl.  Ezután Paganini komoly és mély érzelmeket is kifejező h-moll hegedűversenye következik. A darab lassú tételét, mely egy szívhez szóló imádság, két hangszeres bravúrokkal teli tétel keretezi, majd egy népszerű nápolyi dal feldolgozását halljuk, a La campanellát (Harangok).

A zenemű szólistája a nemzetközileg is elismert, Kossuth-, Bartók-Pásztory- és Prima díjas Baráti Kristóf hegedűművész, aki olyan könnyedséggel játssza Paganini hegedűversenyeit, mint aki nem ismer fizikai és technikai határokat. Hangszere az 1703-ban készült, Lady Harmsworth nevű Stradivari hegedű, melynek hangja még varázslatosabbá teszi az előadást. A zenei képeslap végül Richard Strauss, Itáliából című hangulatfestő szimfóniakölteményével ér véget, amely nosztalgiával emlékezik a zeneszerző Sorrentóban, Rómában és Nápolyban tett kirándulásainak élményeire.

A hangverseny fényét emeli Michelangelo Mazza, aki karmesterként az olasz opera specialistája, a budapesti közönség pedig Olga Peretyatko és Anna Netrebko áriaestjein láthatta vezényelni. A hangverseny megrendezésében az Olasz Kultúrintézet is együttműködött.

Jegyek itt.

Ez is érdekelheti

Jubileumi előadásokon látható a Szegedi Kortárs Balett Carmina Buranája

Jubileumi előadásokon látható a Müpában kedden a Szegedi Kortárs Balett Carmina Buranája, Juronics Tamás először 25 éve bemutatott koreográfiájáról pódiumbeszélgetést és fotókiállítást is rendeznek.

Hírmozaik – május 9.

Két bemutatót tart a Magyar Állami Népi együttes a következő évadban, megszólal a teljes Revolver az idei Beatles-találkozón a Kobuciban, a MÁV szimfonikusokkal lép fel a műfajokat összekapcsoló világsztár, Pilinszky János kéziratára is lehet licitálni – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – április 28.

Tízéves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje, 130 éves a Vígszínház, idén is megnyit a pesti alsó rakpart, szavazhatunk az ország söréről – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – április 21.

Európai Örökség díj az Operának, válogatás a Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményéből, Chopin-koncertet ad Bogányi Gergely, a Déryné Társulat új bemutatója, Brahmstól Filoménáig, újjáéled a filmklub.