47c3ac10-7460-44df-a9bd-6fbd03ad98a6.jpg

Hírmozaik – szeptember 22.

Amerikai televízió is forgat a MÁV Szimfonikusok ünnepi hangversenyén, egyesülhet a Paramount és a Warner, drámaíró versenyt rendeztek a Vajdaságban.

Sándor Zoltán nyerte a vajdasági magyar drámaíró versenyt

Sándor Zoltán színdarabja nyert a zsűri döntése alapján a vajdasági magyar drámaíró versenyen hétfő este Újvidéken, míg a közönségszavazáson Csík Mónika szövege bizonyult a legjobbnak – adta hírül az MTI.

A megírandó mű címét – Fejlesztések kívül és belül – az újvidéki Magyar Szó című napilap aktuális számának cikkcímei közül sorsolással választották ki vasárnap reggel. Ennek alapján kellett három szerzőnek, Csík Mónikának, Kollár Árpádnak és Sándor Zoltánnak aznap estig drámát írnia.

Ezután a rendezőknek – Némedi Emesének, Keszég Lászlónak és Mirko Radonjicnak – 24 órájuk volt arra, hogy színpadra állítsák az új drámákat a vajdasági magyar színházak társulatainak, valamint az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatóinak a segítségével.

A három bemutatót a magyar dráma napján, hétfőn este tartották meg az Újvidéki Színházban. A drámaírók, a rendezők, az előadások és a színészek munkáját a Gyarmati Kata, Pressburger Csaba és Antal Attila összetételű zsűri bírálta el.

A legjobb rendező Mirko Radonjic lett. A rendezvény közönsége a Csík Mónika szövege alapján, Némedi Emese rendezésében készült előadást tartotta a legjobbnak.

Scott Yoo hegedűművészt és karmester. Fotó: CORTESÍA / NOTIMEX / Notimex via AFP
Scott Yoo hegedűművészt és karmester. Fotó: CORTESÍA/NOTIMEX/Notimex via AFP

Amerikai televízió is forgat a MÁV Szimfonikusok ünnepi hangversenyén

Október 2-án, a zene világnapján a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertet ad a Zeneakadémia Nagytermében Bartók bőröndje címmel, amelyet az USA kulturális közszolgálati televíziós hálózata, a PBS (Public Broadcasting Service) stábja rögzíti – írja a zenekar közleménye.

A csatorna Bartók és Budapest címmel készít dokumentumfilmet a zeneszerző életéről a Now Hear This című klasszikus zenei sorozatának részeként, amelynek az a Scott Yoo a műsorvezetője, aki  az esten vendégművészként a karmesteri pulpitusra áll.

A közlemény ugyanakkor kiemeli, hogy a tengerentúli alkotók figyelmét az is felkeltette, hogy egy nemzeti vasúttársaság több mint nyolcvan éve tart fenn egy professzionális szimfonikus zenekart, mely egyedülálló a világon.

Mint írják, az esten Bartók művei mellett Liszt Ferenc Les Préludes című alkotása is felcsendül, a műsor gerincét pedig Bartók amerikai emigrációban született kései remekművei alkotják.

Scott Yoo karmester mellett vendégművészként lép fel Fejérvári Zoltán zongoraművész is.

Jegyek ide kattintva érhetők el.

Megvannak az NKA kollégiumainak új tagjai

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) négy állandó kollégiumába, egyben felmentette a korábbi kulturális miniszterek által kinevezett tagokat – írja az MTI az NKA Facebook-posztjára hivatkozva.

A bejegyzés szerint a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szeptember 9-ével mentette fel a korábbi kulturális miniszterek által kinevezett állandó kollégiumi tagokat, az új megbízatások a 2030 szeptemberéig terjedő időtartamra szólnak.

Az Anyanyelvi Kultúra Kollégiumának tagja lett Csányi Dóra, a Csimota Könyvkiadó alapítója és főszerkesztője; Darvasi Ferenc kritikus, író, irodalomtörténész, a Helikon Kiadó szerkesztője; Havasréti József író, irodalomtörténész, egyetemi tanár; valamint Tóth-Czifra Júlia irodalmár, a Kalligram Kiadó szerkesztője.

Az Előadó-művészetek Kollégiumába Csapó Krisztián jazzharsonaművész, egyetemi művésztanár, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja; Tabajdi Ádám orgonaművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének oktatója; Echéry-Pataki András balettigazgató, táncművész; valamint Rozgonyi-Kulcsár Viktória színházi menedzser, a budapesti Jurányi Ház alapítója, intézményvezetője, a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület ügyvezető elnöke került be.

Az Épített Örökség Kollégiumának tagjává nevezték ki Vukoszávlyev Zorán építészt, építészettörténészt, műemlékvédelmi szakmérnököt; Molnár Beáta építészt, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Központjának vezetőjét és Rózsa Zoltán Schönvisner-díjas régészt.

A Hagyomány- és Ismeretátadás Kollégium új tagja lett Pacsika Márton, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ Igazgatóságának fejlesztési és módszertani osztályvezetője; valamint Söptei Eszter Pulszky Károly-díjas múzeumi szakember, textiltervező művész, az Óbudai Múzeum szakmai igazgatóhelyettese, a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért elnöke.

Ebben a testületben a már korábban taggá kinevezett Hermann Róbert Széchenyi-díjas történész, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia doktora továbbra is a kollégium tagja marad. Ugyancsak a kollégium vezetője marad Kemecsi Lajos néprajzkutató, muzeológus, kulturális menedzser, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumába Bujdosóné Dani Erzsébet, a Katona József Könyvtár igazgatója, a Debreceni Egyetem habilitált egyetemi docense, az MTA köztestületi tagja; Schmidt Anikó főlevéltáros, történész, a Magyar Nemzeti Levéltár megbízott általános főigazgató helyettese; valamint Molnárné Aczél Eszter művészettörténész muzeológus, a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár vezetője, az ICOM Magyarország elnöke került.

A Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiumának tagja lett Szűcsné Kolonics Erika, a SZIN fesztivál igazgatója és Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár fesztiváligazgatója.

Légi felvétel a Paramount logóját viselő víztoronyról a kaliforniai Los Angelesben található Paramount Studios területén 2025. december 9-én. Fotó: Robyn Beck / AFP
Légi felvétel a Paramount logóját viselő víztoronyról a kaliforniai Los Angelesben található Paramount Studios területén 2025. december 9-én. Fotó: Robyn Beck/AFP

Zöld utat kaphat a Paramount és a Warner egyesülése

A Paramount Skydance amerikai médiavállalatnak sikerült elhárítania hétfőn riválisa, a Warner Brothers felvásárlásának egyik központi akadályát – írja az MTI.

A Paramount megállapodásra jutott több amerikai tagállammal, amelyek peres úton akarták megakadályozni a több mint 110 milliárd dollár (35 000 milliárd forint) értékű ügyletet. Ennek értelmében az összeolvadt vállalatcsoport még több pénzt fog majd befektetni az Egyesült Államokban és különösen Hollywoodban – mondta Rob Bonta kaliforniai főügyész.

A CNN hírcsatorna és a Paramount tulajdonában lévő CBS News számára új szerkesztői felügyelő testületet hoznak létre, amelynek feladata a csatornák függetlenségének biztosítása lesz.

Bonta szerint megerősítették a Paramount azon ígéretét is, hogy a stúdiók az egyesülés utáni első két évben együttesen évente harminc filmet hoznak majd a mozikba. A következő három évben ezt évente 32 filmre emelik.

A Bloomberg hírügynökség szerint a forgatókönyvírók szakszervezete is visszavonja a Warner-felvásárlás ellen benyújtott keresetét, miután megállapodásra jutott a Paramounttal. A stúdió egyebek között vállalta, hogy 17,5 millió dollárt fizet be a forgatókönyvírók egészségügyi alapjába.

Versenyjogi keresetükben az amerikai tagállamok – Kaliforniával az élükön – azzal érveltek, hogy ha a gazdasági hatalom a Paramountnál koncentrálódik, az káros hatással lenne Hollywoodra és a mozik üzletmenetére.

A Paramountot sürgeti az idő: októbertől a vállalatnak a vételáron felül napi hétmillió dolláros díjat kell fizetnie a Warner részvényeseinek, ha addigra az átvétel nem zárul le. A Paramount ugyanis ezt korábban vállalta, hogy megmutassa, mennyire bízik abban, hogy az ügyletet sikeresen le tudja zárni.

Az amerikai kormányzat feltételek nélkül jóváhagyta a milliárdos üzletet. Az igazságügyi minisztérium arra a következtetésre jutott, hogy a fúzió sem a versenynek, sem az amerikai fogyasztóknak nem fog kárt okozni.

Idén is megrendezik az Országos Szőlész-Borász Konferenciát

November 12-én rendezik meg a VIII. Országos Szőlész–Borász Konferenciát, amelynek programjáról, kiemelt szakmai témáiról és előadóiról a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szőlészeti és Borászati Intézete szervezett sajtótájékoztatót szeptember 22-én – adta hírül a MATE.

Az esemény fókuszában a szárazság, stratégia és mesterséges intelligencia áll majd. Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora kiemelte, napjainkban számos kérdés vár megválaszolásra, köztük olyanok is, amelyeket talán még meg sem lehet pontosan fogalmazni, „hiszen olyan problémák sújtják az ágazatot, akár környezeti, akár piaci, akár éghajlati vagy növényegészségügyi oldalról, amik önmagukban elég kihívást jelentenének egy olyan ágazat számára, amely mégiscsak abból kell, hogy megéljen, hogy jó minőségű borokat állít elő és azt piacon értékesíti”.

Rámutatott arra is, hogy a precíziós technológiák és a mesterséges intelligencia az egész mezőgazdaságban, így a szőlő- és borágazatban is meghatározóvá váltak. A környezeti és piaci problémákkal, valamint az éghajlatváltozással való megküzdéshez elengedhetetlen az AI nyújtotta lehetőségek kihasználása.

Címlapfotó: A MÁV Szimfonikus Zenekarának előadása a 75. Vasutasnap tisztavató ünnepségén a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban 2025. július 11-én. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ez is érdekelheti

Baricco-kötetben találkozik a POKET és a Fesztivál Akadémia Budapest

Alessandro Baricco Mr Gwyn című regénye a POKET zsebkönyvsorozatában elérhető – az automatákban és online megrendeléssel egyaránt. A kötet a POKET és a Fesztivál Akadémia Budapest együttműködésében jelent meg.

Ennyi volt, nincs több fotózás a bayeux-i kárpitnál

A British Museum szerint a fotózók miatt mások nem tudják rendesen megnézni a csaknem hetven méter hosszú műalkotást, mikor elhaladnak mellette.

Megvan az év étterme!

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is. A hétfői díjátadón mások mellett ígéretes éttermeket, sommelier-ket és konyhafőnököket is díjaztak.

Vérfarkasok, techmogulok és Robert Capa: huszonöt film, amit epedve várunk

Ha egy kicsit csípősebb lesz odakint az idő, az csak egy dolgot jelenthet: beköszöntött az év legizgalmasabb időszaka – mozis szempontból legalábbis biztosan. Az idei szezon pedig különösen erősnek ígérkezik.