Ünnepélyes keretek között mutatták be az Ítélet és kegyelem című filmet július 12-én este a forgatás helyszínén, Csákberényben. A múlt évben rögzített alkotás forgatókönyve Sobor Antal Perelj, Uram! című regényéből és az ugyanezzel címmel a Vörösmarty Színházban bemutatott színdarabból készült.

Csákberényben és Nagyigmándon minden év július 12-én megemlékeznek Manszbarth Antal római katolikus plébánosról és Szikszai János református lelkészről, akiket ezen a napon végeztek ki 1849-ben. Az idei évben különleges pillanatoknak lehettek részesei a falu lakói. Csákberényben az emléknapon tartották a két mártír történetét feldolgozó film díszbemutatóját. Tavaly novemberben a történelmi események helyszínén vették fel a Perelj, Uram! című regényből készült filmet, amelyet Szikora János rendezett. A Vörösmarty Színház, a Szabad Színház, az Alba Regia Táncegyüttes művészei mellett a Fehérvári Huszárok Egyesületének tagjai és a csákberényiek is szerepet vállaltak az alkotásban, amelynek operatőre Jancsó Nyika volt.

A hétfői díszbemutató előtt a művelődési házban köszöntötték a film alkotóit. A település képviselő-testülete posztumusz Csákberény díszpolgára címet adományozott Sobor Antalnak. Az elismerést Vécsei László polgármester adta át az író özvegyének. Szikora János rendező köszönetet mondott a résztvevőknek, az alkotóknak. Mint mondta, szimbolikusan most egy kör bezárul: a 172 évvel ezelőtt történt eseményekből néhány évtizeddel ezelőtt regény, majd színdarab és forgatókönyv született. „A film elkészült, és mi most itt vagyunk, a kezdet helyszínén, Csákberényben.”

Az este a művelődési ház mellett, a kertmoziban folytatódott, ahol a résztvevők közösen nézhették meg az Ítélet és kegyelem című filmet. A történet az 1848–49-es magyar szabadságharc leverésének utolsó időszakából elevenít fel egy megtörtént, de kevesek által ismert epizódot, amikor a Fejér megyei Csákberény maroknyi népét elsőként érte el a császári csapatok élén bevonuló Haynau lelki terrorja. Az emberek megfélemlítésének jegyében a falu református lelkészét és katolikus plébánosát egy koncepciós perben elítélték, és nyilvános kivégzésen agyonlőtték. Ennek az áldozatvállalásnak állít emléket a film, a 70 perces alkotást az MTVA is hamarosan levetíti majd.

Fotók: Simon Erika