A hollókői vár tetején forgatott Levegő, az egri Török Fürdőben rögzített Víz és a Hortobágyi Nemzeti Parkban felvett Tűz után itt a Kerekes új koncertfilmje, amely egyben egy két és fél éves projekt záróeseménye is.

A Földet a Tállya melletti Kopasz-hegy bányaterületén forgatták a júniusi telihold fényénél. A koncertfilmek forgatásai 2020-ban kezdődtek a kétszeres Fonogram-díjas zenekar 25 éves jubileuma alkalmából, és az együttes különböző arcait, zenei útjait igyekeztek bemutatni a népzenétől a szabad improvizáción át a keleti hatásokig és most a rockos energiákig. A Kerekes vendége az Earth-ben Baricz Gergő volt, akivel már több közös lemezfelvétel is született. A zenekar – többek között a videók zenei anyagával – november 23-án lép fel az A38 hajón.

A négylemezes sorozat minden része különleges napszakban (naplemente, éjszaka, holdfelkelte) játszódik, ám valamennyi közül a leginkább embert próbáló a Föld pirkadattól napfelkeltéig megvalósuló felvétele volt, amelyhez külön bányaengedélyre volt szükség, és munkavédelmi oktatáson kellett részt vennie a zenekarnak.

Az élőben felvett koncertfilmek nemcsak a helyszínekben, hanem zenei stílusukban is különböznek. A Tűz és a Víz teljesen akusztikus lemez. De míg a Víz türk népek zenéinek átiratait, illetve a zenekar keleti inspirációból született dalait tartalmazza, addig a Tűz – a saját dalok mellett – palóc, somogyi, gyimesi és moldvai népzenét tartalmaz.

A Levegő és a Föld ezzel ellentétben a zenekar erősített hangján szólal meg, de ameddig a Levegő inkább a zenekar légiesen, könnyed dalait válogatta egy lemezre, addig a Föld a zenekart éppúgy jellemző rockos, energiától fűtött zenéit tömöríti. A négy koncertfilm bemutatja a Kerekes teljes zenei spektrumát, kreatív inspirációt merítve a négy őselem misztikus rezgéseiből. 

A zenekar tagjai így
nyilatkoztak a Kultúra.hu-nak a felvételről:

Fehér Zsombor: „Az utolsó pillanatban egy elromlott aggregátor miatt majdnem meghiúsult 25 ember 4 hónapnyi munkája. Ezt a nyomást szerencsére a zenekar a profizmusának köszönhetően át tudta hidalni és mindent elsöprő energiává alakítani. A film megismételhetetlen lett. A kérésünkre hónapokkal előre kiválasztott bányafal már elő volt készítve a robbantásra a felvétel hajnalán. Hálás köszönettel tartozom, hogy ez az óriási robbantás létrejött a zenekar kívánságára, és megismételhetetlenné tette a produkciót.”

Fehér Viktor: „A forgatás éjfél után indult, és napfelkeltéig tartott. Valami lehetett a levegőben aznap, mert akkor vertük meg az angolokat 4-0-ra. Este 11 körül két felvezető autó kivezetett minket a bányaterületre, ahol olyan vaksötét fogadott minket, hogy lámpa nélkül semmit sem láttunk. Egy szabály volt: ne menj a fal közelébe, mert leomolhat. Szerencsére erre nem került sor, de így is érezni lehetett a feszültséget, hogy egy nem mindennapi helyen fogunk zenélni. Ennek ellenére a stáb, a színpadépítők és a bánya munkatársai erőn felül teljesítettek, hogy nekünk már csak a zenére kelljen koncentrálni. Csak amikor feljött a nap, láthattuk meg, milyen holdbéli tájon vagyunk a hegy belsejében.”

A kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band útja a fülledt hangulatú moldvai, gyimesi táncházaktól a világzenei nagyszínpadokig több mint 20 évet ölel fel. Ezalatt a több mint két évtized alatt hozták létre azt a hangzást, amely összetéveszthetetlen a hazai és a nemzetközi világzenei színtéren. A moldvai zene pulzálását idéző tempó kiegészülve a riffközpontú furulya- és koboztémákkal: ez az etnofunk.