- A magam részéről nagyon örülök, hogy nem vette el a kedvét a magyarországi kiállításoktól a legutóbbi, 1999-es eset, amikor a Kiscelli Múzeum több mint 200 éve deszakralizált templomterében állította ki egy akciójának relikviáit és dokumentumait, és amit felháborodás, az egyházak tiltakozása és bombariadó kísért, sőt valaki megrongálta az egyik kiállított művet: festékszóróval Dávid-csillagot fújt rá. Milyen reakciókat vár a most nyíló kiállítástól a Galerie White-ban?
- Egyáltalán nem vette el a kedvemet, nagyon örülök, hogy sokan láthatták az anyagot. Hozzá vagyok szokva, hogy botrányok kísérik a kiállításaimat. Tulajdonképpen az itt rendezett születésnapi vacsora miatt jöttem Budapestre, ezt kötötte össze a galéria a kiállítással. Jobb lenne, ha sokkal több munkámat lehetne egyszerre bemutatni. Akkor markánsabban kirajzolódna az, amit vallok a művészetről, és amit az akcióimban, előadásaimban csinálok.
- Mennyire ismeri a kortárs, illetve közelmúltbeli magyar képzőművészetét? Lát-e olyan alkotót vagy irányt benne, aki a művészeti ideáljaival párhuzamosan halad, ami az ön tevékenységéhez hasonló, eleven impulzust adhat?
- A kortársak közül viszonylag keveset ismerek elég jól, tudom, hogy többen is választották az akcióművészetet, sajnos róluk keveset tudok. De ismerem például a fiatalon öngyilkos lett Hajas Tibor életművét, az ő művészetét igen nagyra becsülöm.
- Mit gondol, 2008-ban képes-e elég befogadó lenni a magyar közönség ahhoz, hogy megértse ennek a kiállításnak az üzenetét?
- Valami hatása gondolom, lesz ennek a kiállításnak, de túl kicsi ahhoz, hogy számottevő lehessen. Inkább csak jelen van egy rövid ideig a köztudatban, de már ez is nagyszerű eredmény.
- Ön szerint a mai Európát a vizuális művészetekkel, a zenével, a filmmel vagy a színházzal lehet nyitottabbá, fogékonyabbá tenni: melyik művészeti ágban látja a legnagyobb hatóerőt?
- Mindegyiket használom a munkáimban, összművészetre törekszem, nem gondolom, hogy szét lehetne választani ezeket. Emberi értékeket próbálok megfogalmazni, amihez mindegyik kifejezési mód együttes hatásához folyamodom.
A kiállítás megnyitójának másnapján, a sajtóreggelin Hegyi Lóránd a festészet és a színház kapcsolatával indít, de Nitsch hamar áttér az elfojtásoktól való megszabadulás, a totális élmény vágyára, amelyet az orgia-misztériumszínházzal közelít meg. A lét ünnepét tartjuk ezekkel az akciókkal, mondja, ételek és italok, ízek, szagok, hangok és képek, rituálék eleven élményét alakítjuk műalkotássá. Az extázisról beszél, ami a lét és a művészet alapja, sőt odáig elmegy, hogy noha az európai filozófiai hagyomány Platón óta az érzékiséget élesen elválasztotta a szellemtől, ideje a kettőt újra egységben kezelni, hiszen mindkettő a tudaton keresztül működik. Ha pedig így van, akkor a szellem is része lehet az érzékek tapasztalásának, és így művészet és tudomány kettéválása is értelmét veszti. Nitsch a festészetből kiindulva a '60-as évektől komplex filozófiai rendszert épített föl, amelynek ma, négy évtizeddel később semmit sem kopott az időszerűsége.
