Jacques Lipchitz litván származású, Párizsban, majd New Yorkban világhírűvé vált szobrász műveit mutatja be a Szépművészeti Múzeum június 22-től látogatható új tárlata.

A kiállítás alapját egy, a művész családjához kapcsolódó magángyűjtemény adja, amelynek köszönhetően Jacques Lipchitz munkáit most először láthatja a közönség Magyarországon – mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója a tárlat pénteki megnyitóján. Hozzáfűzte: a Michelangelo teremben látható bemutató „egy fantasztikus életműre fókuszál”, amely többek közt betekintést ad abba a korba is, amely művészetileg Európának és a világnak egyaránt az egyik legizgalmasabb időszaka volt. Az igazgató kiemelte, hogy a kiállítást szombaton már a Múzeumok Éjszakája közönsége is megtekintheti.

A szobrokat, egyedi és sokszorosított grafikákat felvonultató tárlaton Lipchitz korai kubista alkotásaiból, valamint későbbi, a zsidó hagyományokra és a görög mitológiára reflektáló alkotói periódusaiból láthat műveket a közönség. Emellett a mintegy negyven művet bemutató kiállításon a szobrász szakmai-baráti kapcsolatrendszere is kirajzolódik.

A litvániai születésű, zsidó származású francia szobrászművész kevéssé ismert Magyarországon. Somodi Anett, a táralt egyik kurátora felidézte, hogy Jacques Lipchitz 1909-ben érkezett Párizsba, szinte ugyanabban az évben, amikor az analitikus kubizmus képviselői festményeiken, kollázsaikon, szobraikon az új stílus jegyében darabokra tördelve ábrázolták a figurákat és a tárgyakat.

A fiatal szobrász rövid idő alatt szoros barátságot kötött mások mellett Amedeo Modiglianival és Diego Riverával, aki később Pablo Picassónak is bemutatta. Ők és más kubista művészek jelentős hatással voltak látásmódjára, művészeti fejlődésére. Lipchitz hamar felismerte, hogy milyen lehetőségeket rejt a festészetben kikísérletezett kubizmus a szobrászat területén. A kubizmus szemlélete élete végéig meghatározó maradt szobrászatában, azonban az 1920-as évek közepére az irányzat korlátai is láthatóvá váltak számára, így műveinek szigorú geometrikus szerkezete fellazult, formái egyre nyitottabbá, lendületesebbé váltak.

Érdekelni kezdte az elbeszélhető tartalom, a küzdelem motívumát például mitológiai és bibliai témákon dolgozta fel. Ezek az alkotásai a harmincas évektől a nácizmus-, majd a háborúellenes állásfoglalásokként nyertek új jelentést. A német megszállást követően előbb Dél-Franciaországba menekült, majd 1941 nyarán New Yorkban telepedett le.

Művészetére jellemző volt ebben az időben, hogy egyre nagyobb léptékekben gondolkodott, az életmű utolsó két évtizedében pedig több monumentális alkotása is megvalósulhatott. Ezek közül kiemelt jelentőségű utolsó megrendelése, az Életünk fája, amelyben zsidó vallásának állít emléket, és amelynek két vázlata is látható a kiállításon.

A szobrász egy-egy témával több alkalommal is foglalkozott, sorozatokban, variációkban gondolkodott. Agyagmakett és rajz kísérleteiből nyomon követhetővé válik egy-egy mű születésének folyamata.

A magángyűjteményben őrzött hat szobor és két érem, rajzok és grafikák, a művészkönyvek és dokumentumok, valamint a művész gyűjteményének néhány darabja, továbbá könyvtárának egy kis töredéke olyan reprezentatív történeti ívet mutat be, amely Lipchitz kubista korszakától indul és a legfontosabb szobraihoz készült agyagmakettek bemutatásával zárul.

Lipchitz művei mellett a tárlaton helyet kaptak Amédée Ozenfant, André Lhote, Arbit Blatas és Boris Taslitzky művei is. A kiállítás kurátorai Geskó Judit és Somodi Anett.

Részletes információ a kiállításról itt.