Jakut világ a Ligetben

Jakutföldről a legtöbben Magyarországon legfeljebb azért hallottak, mert rendre itt dőlnek meg a hideg rekordok, mínusz hetvenhárom fokot is mértek már. Aki a következő csaknem másfél hónapban ellátogat a Fővárosi Nagycirkuszba, többet is megtudhat a jakut hagyományokról, mivel fiatal jakut művészek előadása vendégeskedik a Ligetben.

Jakutföldről
a legtöbben csak annyit tudunk, hogy rendkívül hideg van. Milyen vidék?

Jakutföld az Oroszországi Föderáció legnagyobb önálló területi egysége, ám alig egymillióan élnek ott. Valóban nagyon hideg van, mínusz hetvenhárom Celsius fokot is mértek már. A terület gazdag ásványi anyagokban: földgázt, kőolajat, jó minőségű aranyat és gyémántot bányásznak, ez sokaknak jelent megélhetést. A rendkívüli időjárási körülmények dacára nem rossz itt az élet.

Innen
nézve nehéz elképzelni, miként lehet mínusz negyven-ötven fokos hidegben élni,
dolgozni.

Jakutföldön száraz a levegő, így bár hideg van, nem
kelt elviselhetetlenül fagyos érzetet, míg például Moszkvában a nyirkos, szeles
idő miatt mínusz tizenöt fok is rettenetesnek tűnhet. Jól fel kell öltözni,
hogy megtartsuk a belső hőt.

Az
előadásukban hangsúlyos szerepet kapnak a mítoszok, a mesék, a sámán-történetek.
Mennyire élő ott ez a hitvilág?

Mi nem vagyunk keresztények, míg Oroszország jelentős része ortodox vallású, a jakutok – mondjuk úgy – pogányok. Tiszteljük a természetet, annak erejét, és úgy hisszük, a természet minden elemének lelke van, amelynek áldozni kell.  Mikor egy férfi vadászni indul, mielőtt az erdőbe lép, „megeteti” a föld és az erdő szellemét.

Milyen
hagyománya van ott a cirkuszművészetnek?

A nagynéném és nagybátyám: Szergej Vasziljevics és Marfa Petrovna (a későbbi jakut cirkusz igazgatója és felesége – szerk.) 1972-ben elutaztak Moszkvába, hogy az ottani artistaképzőben tanuljanak. Mikor évekkel később visszatértek, alapítottak egy zenés-táncos varieté színházat Ojuun (Sámán) Színház néven. 1994-ben a jakut köztársasági elnök határozott Jakutföld első hivatásos cirkuszának megalapításáról.

Mennyire
volt ez jellegzetesen jakut cirkusz?

A jakut kultúra nagyon gazdag, rengeteg mitikus történetünk van, akad olyan hősünk, aki – a legenda szerint – a poklot is megjárta. Ma is vannak olyan emberek, akik akár napokon keresztül mesét mondanak. A Hófödte álom című előadás ezeket a népi mítoszokat, énekeket is feleleveníti modern formában.

Természetes választás volt Önnek, hogy cirkuszművész lesz?

Egész gyerekkoromat a cirkuszban töltöttem, a családom a jakut cirkuszdinasztiák egyike. 1994-ben, amikor megalakult a nemzeti cirkusz négyéves voltam. Sokkal izgalmasabbnak tűnt az artisták világa, mint az óvoda. Amikor csak tehettem, a cirkuszban töltöttem az időt. Mindig tudtam, hogy képtelen lennék napi nyolc órát ülni egy irodában; alkotó ember vagyok, szeretem a nyüzsgést. A középiskola elvégzése után színművészeti egyetemre jelentkeztem, rendezés szakon tanultam. A moszkvai évek után, 2012-ben visszatértem Jakutföldre, és segédrendezőként dolgoztam, ám a manézsba ki se léptem. Volt egy csoportos bohócszám, amelynek egyik női tagja egészségügyi okok miatt elhagyta a cirkuszt, így be kellett ugranom a helyére, mert az előadással egy moszkvai fesztiválon szerepeltünk. Bevettek a csapatba, ma pedig már művészeti vezetőként dolgozom velük.

Sokat utaznak?

Igen. Az első pár nap mindig rengeteg munkával jár, hiszen az adott helyhez kell igazítani a produkciót, beállítani a fényeket, a zenét. Fontos, hogy én is fellépek az előadásokban, így érezem, mi rejthet veszélyeket, miként kell ügyelni az artisták biztonságára.

Hogy kerültek Budapestre?

Tavaly Minszkben léptünk fel, Murad Abdullaev producer látta az előadásunkat, s ő szervezte meg a magyarországi fellépést. Körbeutaztuk Oroszországot és a FÁK tagállamait, jártunk Litvániában, Fehéroroszországban. Ritka, hogy egy hónapnál több időt töltünk egy helyen, Budapesten viszont három hónapig fut az előadás. Azt reméljük, hogy a magyarországi fellépés kaput nyit nekünk Európára.

Hogy érzi magát Budapesten?

Nagyon szeretem a várost, ráadásul itt vagyunk a Városliget mellett, ami különösen szép helyszín. De a legfontosabb, hogy mindenki nagyon segítőkész, igazán kedvesen fogadtak bennünket.

A tolmácsolásért köszönet Gvolik Évának.

Fotók forrása: Fővárosi Nagycirkusz