043_dpa_7389537_16.jpg

James Patterson befejezte Michael Crichton vulkános könyvét

James Patterson népszerű amerikai krimiíró befejezte a Jurassic Park 15 éve rákban elhunyt szerzőjének, Michael Crichtonnak egy félbemaradt regényét, amely az emberiséget fenyegető vulkánkitörésről szól, és amelynek megfilmesítése iránt Steven Spielberg is érdeklődik – számolt be róla kedden a BBC News.

Az Eruption (Kitörés) című könyv a napokban jelent meg a Century kiadó gondozásában, és mint Sherri Chrichton, az író Santa Monicában élő özvegye és hagyatékának gondozója elmondta, már felvette a kapcsolatot Steven Spielberggel, aki annak idején Crichton regényéből forgatta a Jurassic Parkot, amely a rendező legnagyobb bevételű filmje lett, és amelyből mára több mint 6 milliárd dollár értékű globális franchise vált.

Az Eruption Hawaii legnagyobb szigetén játszódik, ahol a regény szerint évtizedek óta veszélyes katonai titkokat rejtegetnek a lakosok tudta nélkül. Sherri Chrichton egy évtizede fedezte fel a befejezetlen kéziratot néhai férje hátramaradt munkái között, és ő küldte el Pattersonnak, aki Chrichton minden regényét olvasta, hogy fejezze be.

Patterson, aki nagyjából egy év alatt készült el az írással, elmondta, hogy óriási az érdeklődés a regény iránt, több sztár, filmes és stúdió kereste már őket. Hozzátette: nem egy megszokott katasztrófafilmet akarnak belőle forgatni.

„Amikor a Jurassic Park megjelent, Michael és Steven Spielberg kitalálták, hogy hogyan bontsák ki a műfajt, ami csodálatos és más lett, és most azt reméljük, ezzel a könyvvel is meg tudjuk ezt tenni” – idézte a BBC News az írót, akinek világszerte több mint 400 millió példányban keltek el a könyvei, köztük Az elnök lánya, amelyet Bill Clintonnal írt, vagy az Alex Cross-sorozat.

Ez is érdekelheti

December 18-án történt

„Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam” – mondta a 2016. december 18-án elhunyt Golden Globe-díjas magyar származású amerikai színésznő, Gábor Zsazsa. Az 1917-ben Gábor Sári néven született, 1936-ban a magyar szépségkirálynőknek járó Miss Hungary címet is elnyert művésznő Hollywood egyik ikonikus alakja volt, bár hírnevét nem csupán a filmjeinek (Moulin Rouge, Ég veled, drágám!, Első számú közellenség), hanem extravagáns életének, szellemes mondásainak, kilenc házasságának és magánéleti botrányainak is köszönhette.

Felújított változatban retteghetünk A cápától

Ezúttal Steven Spielberg megkerülhetetlen klasszikusa kerül limitáltan a Pannónia Movie Kft. multiplexeibe.

Ötven éve vált első számú közellenséggé a nagy fehér cápa

A cápát éppen fél évszázada nyáron mutatták be az Egyesült Államokban, majd tíz évvel később Magyarországra is megérkezett.

Francis Ford Coppola az Amerikai Filmintézet életműdíjasa

Az április 26-i díjátadón Steven Spielberg úgy fogalmazott: A keresztapa minden idők legnagyszerűbb amerikai filmje.