Január végén érkezik a Hajadonok a Nemzeti Táncszínházba

Egyéb

A Duna Táncműhely decemberben mutatta be legújabb előadását Juhász Zsolt rendezésében, amelybe különböző művészeti területekről érkeztek a közreműködők. Hajadonok címmel január 25-én lesz újra látható az előadás a Nemzeti Táncszínházban.

Négy fiatal lányt látunk a színpadon. Néha egyszerre, néha váltják egymást. Néha átadják egymásnak a stafétát – zenével, énekkel, tánccal, mozdulatokkal. Néha ösztönzik, néha uralják egymást. Néha közelednek és néha távolodnak, de mindig vágyakoznak: akár a kapcsolódás, egy férfi, akár az elszakadás, a függetlenedés iránt. És változnak, mint a holdfázisok vagy az évszakok.

Juhász Zsolt már 2021-es A tizedik menyasszony című előadásában is erőteljesen támaszkodott a magyar (és több más nép) autentikus néptáncában uralkodó női táncformák megjelenítésére. A koreográfus ezt az utat kívánja folytatni Hajadonok című új produkciójában – ám ebben az esetben a női princípium áll az előadás középpontjában. Az előadók száma utal az évszakok és égtájak számára, ezen keresztül a nő és a természet szoros kapcsolatára.

A négy női szereplő ugyanakkor különböző művészeti területről – tánc, népzene és jazz, valamint prózai előadás – érkezik, így valójában a Duna Táncműhely az eddig legerősebben multidiszciplináris előadására készül. A műsorban mindenki saját származását, saját művészetét jeleníti meg a színpadon, így a francia sanzonok világától az erdélyi magyar népzenén keresztül az amerikai jazz is megjelenik majd a színpadon.

A műfajok találkozása tehát a fő irányvonala a Hajadonok című produkciónak, amelyet 2024. január 25-én 19.30-tól a Nemzeti Táncszínházban láthat majd a közönség. Előadók: Izabella Caussanell, Kovács Anita, Orbay Lilla, Vrencsán Anita. Dramaturg: Németh Anita.

Nyitóképen jelenet a Hajadonok című előadásból. Fotó: Dusa Gábor