Japán Filmhét 2021 – Az élet megy tovább

Egyéb

Egy év kihagyás után ismét a Toldi moziba csábítanak a jobbnál jobb kortárs filmek, ugyanis júniusban újra megrendezik a Japán Filmhetet.

A nézők főként 2019-ben készült műveket láthatnak, melyek nem csupán a szigetország változatos tájait mutatják be Nagaszakitól Hokkaidóig, de közös témájuk a nehézségekkel való szembenézés és a továbblépés egy remélhetőleg boldogabb jövő felé. Életünk számos területén érhetnek bennünket tragédiák – legyen az időskori betegség, szerelem vagy egy számunkra fontos személy elvesztése –, ám főhőseink ezek ellenére sem veszítik el a reményt, hogy sorsuk jobbra fordulhat.

Az élet megy tovább, a kérdés csupán az, hogy mi ezt miképp fogadjuk el.

A nyitóestén a 2010-es évek egyik remekművét mutatják be, a Látogatóban Gyöngyhagyma úr édesanyjánál című lélektani drámát. Ugyan a komor történetet átszövi a jellegzetes japán humor, a mondanivaló sokáig velünk marad a vetítést követően is: nem feltétlenül szomorú dolog a felejtés, még ha demenciáról is van szó.

A június 16-án Út az állomáshoz címmel lélekmelengető filmet láthatunk ember és kutya barátságáról, valamint a veszteség feldolgozásáról. Ezt egy gasztronómiai utazás követi Hokkaido lankás tájain az Égből pottyant étterem révén.

Végezetül a hetet a Csak a macska tudja című romantikus drámával zárják, melynek nagy kérdése, hogy a szerelem tényleg egy életen át tart-e. 

Minden filmet japán nyelven, angol és magyar felirattal vetítenek.

További információk a Toldi mozi weboldalán.