A Művészet és játék pályázat a szentendrei MANK Galériában rendezendő kiállításon való részvételre szól. Honnan jött az ötlet, elsősorban mi vele a cél?
Az utóbbi években a Magyar Alkotóművészek Szövetsége által fenntartott galériában egyre több fiatal művész kap lehetőséget. Ez a tervezett, játék tematikájú kiállítás is ezek sorába tartozik. Témánk egy nagyon népszerű kapcsolat, a művészet és a játék viszonya lesz, mely visszavezethet minket az ember legalapvetőbb cselekvéséhez: a kreáció fogalmának sokrétűségéhez.
A pályázati kiírásban szerepel, hogy a benyújtott művek lehetnek játékosak, a játékok pedig művésziek. Ez pontosan mit jelent?
A játék élménye – ahogyan egy alkotásé is – lehet egy kutatás, kísérletezés folyamatának eredménye. Így merül fel megannyi mű kapcsán a kérdésében rejlő kettősség: lehetséges, hogy több kreációs folyamatban van jelen a játék, mint azt elsőre gondoljuk. Mennyiben és milyen módon távolodik el egy felnőtt ember kreációja a játéktól? Természetesen sok kivétel és megannyi valódi azonosság létezik. Ugyanakkor a „játékos” is rendkívül sokrétegű jellemző lehet, hordozhatja egy mű a formájában, az alkotói kifejezésmódban, vagy lehet akár interaktív is: tehát a néző személyes „beavatkozását”, játékba hívását kínálja fel.
Aki eredményesen szerepel ezen a megmérettetésen, segíti a későbbiekben a szakmai továbblépést?
Mindenképpen, hiszen a MANK Galéria kiállítótere sok látogatót vonz, fontos állomása a Szentendrére járó alkalmi, vagy rendszeres kiállításnéző közönségnek. Az itt rendelkezésünkre álló tér ízléses és tágas, az installációs lehetőségek igényes összhatást biztosítanak majd, meghagyva a művek önálló- és közös rezonanciáját. Biztos vagyok benne, hogy a fiatal, tehát akár még valamelyest formálódó művészek a csoportos kiállításokon erősen inspiratív hatással lehetnek egymásra, és az egyes „húzónevek” révén, akiket a szakma már figyelemmel kísér, a névsor többi, esetleg még nem annyira felfedezett, de arra érdemes kiállítója is több figyelmet kaphat.
A 35 év alatti alkotók munkái sokfélék lehetnek, többféle megközelítést képviselhetnek. Az ennyire szerteágazó munkákról hogyan születhet objektív döntés?
Ha egy bemutatóhoz rendezőt – vagy a mi esetünkben egy kurátort – kiválasztottak, hamis lenne objektív döntésről beszélni, elsődlegesen ő dönt, az ő ízlése a mérvadó. Hogy miért „jó mű” egy kreáció, azt általában a kiinduló alapötlet, vagyis idea kifejeződésének mértéke, és a lehető legszínvonalasabb formai megvalósítás egysége és eredetisége adja meg, ha lehet, valamiféle újfajta tartalom megjelenítésével. A sokféleséget, amelyet említ, én mindenképpen nagyon fontos rendezőelvemnek fogom tekinteni.
Ön szerint a koronavírus és következményei (karantén, bezártság, korlátozás) hatással lehet az alkotók munkáira, hogy valamilyen módon „képet” adjanak neki?
Sok művész nyilatkozott úgy a közösségi médiában vagy a sajtóban, hogy a vírus „kitörése” az ő életmódjukat kevéssé befolyásolja, nem újdonság számukra a karanténélet. Viccesen, ironikusan reflektáltak az általános szorongásra, mely az egyedüllétből fakadhat, hiszen számukra az elvonultság, vagy akár a magány tudatos megélése, egy megtermékenyítő, alkotást felélénkítő cselekvés is lehet, de biztos vagyok benne, hogy egy családos művésznek, távol a műtermétől, ez a nehéz, hónapokig tartó időszak most igazán nagy szellemi kihívást jelent. Csak remélni tudom, hogy ők is megtalálják a módját, hogy a különleges, bár nehéz periódusban, a bennük megszülető ötletek, újfajta érzetek, vagy akár szintézisek, művek formájában is realizálódjanak. A Kieselbach Galéria most megnyílt Kortársak karanténban című kiállítása is ezzel a témával foglalkozik, és számomra azok a művek értékelhetőek a leginkább, melyekben kendőzetlenebb, érzékeny, sőt akár feltárulkozó módon van benne az alkotó – vagy akár a társadalmunk – valódi karanténba zárt állapota.
Nyitókép: részlet Ronga Eszter Zöld és vörös között című alkotásából, mely egy tavalyi pályázatra érkezett.
