Nyakó Béla igazgató avval magyarázta a névváltást, hogy jószerével az összes résztvevő színház európai uniós országból érkezik, így a határokat lassan el lehet majd felejteni. Persze annak sincs különösebb jelentősége, hogy minek hívják a fesztivált. A lényeg, hogy itt találkozhatnak az erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai társulatok részint egymással, részint a hazai közönséggel és szakmával. Huszonegyedik éve minden júniusban létrejön a kisvárdai barátias-családias-kollegiális randevú. Ehhez csatlakozik most "újoncként" a nyíregyházi társulat a Kőműves Kelemen előadásával.
- Lehet, hogy a fesztivál programját összeválogató Urbán Balázs kritikus a boldogságkeresést tekintette vezérfonalnak - kockáztatja meg a feltevést Pinczés István rendező, aki a délelőttönként zajló szakmai beszélgetések hivatásos vitaindítója. A hétfőn látott előadások alapján jutott erre a gondolatra, amikor is a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Terápia című előadása és A kék madár (Csíki Játékszín, Victor Ioan Frunza rendezése) szerepelt műsoron. A Terápia alapanyaga egy hetvenes évekbeli romantikus angol komédia, amelyet a szabadkai társulat a maga jellemző, lendületes és elevenbe vágó módján "elkosztolányiasított": maivá és személyessé tett. Az Olivera Dordevic irányította próbaidőszak szinte csoportterápiaként működött: a társkereső szereplőket játszó színészek naplót vezettek, s házi feladatként minden reggel meg kellett fogalmazniuk egy társkereső hirdetést. A produkció kis negatívuma: itt-ott biztosabb rendezői ízlést és biztosabb rendezői kezet igényelnék (én). A produkció nagy pozitívuma: a szabadkaiak osztályon felüli színészlányai, Erdély Andrea és Béres Márta. (Utóbbitól egy délelőtti egymásba botlás folyamán megtudom, hogy már javában készül a Vígszínház októberi Othello-bemutatójára, amelyben Desdemonát játssza majd Eszenyi Enikő rendezésében. Elmeséli, hogy leendő Othellójával, Nagy Zsolttal és a Jagónak készülő Fekete Ernővel három napra bevonultak a hadseregbe, hogy személyes élményeket szerezzenek a katonalétről.)
A csíkszeredai Maeterlinck-bemutatóban, A kék madárban egy jubiláló, tízéves társulat igyekszik összegezni mindazt, amit eddig a színházról megtanult. Ehhez szolgáltat keretet, ürügyet és célt Frunza keserű, felnőtteknek szóló élet-, halál- és meseértelmezése. A kissé kaotikus, széttartó és nem egy sebből vérző produkció néhány erős képet hagy maga után - mint például a boldogságok megjelenítését a mai fogyasztói társadalomban -, valamint azt a jó érzést, hogy a társulat keményen, lelkesen és alázatosan dolgozott, szakmailag bizonyára sokat profitálva a kalandból.
Elképzelhető, hogy a boldogság hétfői megtalálását végül is a beregszásziak Tragédia-előadása jelentette volna (Vidnyánszky Attila rendezésében, Trill Zsolt Luciferjével), de azt a szabadtéri előadást sajnos nem láthattuk, mert meghiúsította a menetrendszerű esti vihar. Mit volt mit tenni, a Szarvas József megbetegedése miatt ezúttal csupán négy fős zsűri - Dobák Lívia dramaturg, Lendvai Zoltán rendező, Szűcs Katalin Ágnes kritikus, Vándor Éva színész - ezúttal szokatlanul korán mehetett aludni a szállodába. (De persze nem ment, hanem ült hajnalig a művelődési ház körüli fapados sörsátorban, ahogy az itt szokás.)
Tematikáját tekintve a keddi nap is beleillett a képbe. A jól jegyzett román író-rendezőnő, Gianina Carbunariu Stop the tempo című kis kortárs drámáját a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciójaként, Sebestyén Aba rendezésében adta elő Csíki Hajnal, Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna. Unott, céltalan nagyvárosi fiatalokat játszottak, majd ketten közülük tőről metszett népi figuraként, Tamási Áron-hősként tértek vissza este, amikor a vásárhelyiek Hullámzó vőlegény-előadása dacolt az esővel a Várszínpadon. A két programpont között a székelyudvarhelyiek álltak elő egy hatásos, jól működő Mesél a bécsi erdővel (Zakariás Zalán színrevitelében), amelyből megérthettük, hogy a gyermekhalált nem lehet megérteni.
Nem kizárt, hogy fesztivál alatti zord időjárás miatt a "Hol a boldogság mostanában?" kérdésre végül is a hagyományos válasz adható majd.
